A Veszprém a Kielce ellen feledtetni tudja a 2016-os döntőt • SportTV

A Veszprém a Kielce ellen feledtetni tudja a 2016-os döntőt

2019. 05. 07. 12:26    
Olvasási idő: < 1 perc

Eldőlt, a Telekom Veszprém a Kielcével vív majd a döntőbe jutásért a férfi kézilabda Final4-on június elsején. A sorsolás után telefonon interjút adott a Sport TV-nek Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója. Úgy véli, egy Kielce elleni győztes elődöntővel feledtetni tudják a 2016-os BL-döntőt.

Veszprémi szurkolókkal lesz tele ismét Köln (Fotó: Vörös Dávid, handballveszprem.hu)

„Elkerültük azt, amit el szerettünk volna. A helyszínen beszélgettem David Barrufettel (a Barcelona képviselője – a szerk.), és azt mondta, ők is el szerettek volna kerülni minket, mi is őket. Nem a Barcelonával vívjuk az első meccsünket, az elődöntőt, hanem a Kielcével, és azt gondolom, ez  jó sorsolás nekünk” – mondta a Kölnben tartózkodó, és onnan telefoninterjút adó Csík Zoltán a Sport TV-nek.

Elmondta, televízióban nézte a 2016-os BL-finálét, amikor a Veszprém kilencgólos előnyről kapott ki a Kielce ellen. „Azt nem mondom el, milyen emlékeim vannak, és igazából szerintem el is kellene felejteni – idézte fel az emlékeit. – Szerintem egy elődöntőben a Kielce ellen megvívott mérkőzéssel feledtetni tudjuk az akkori kudarcot. Azt gondolom, az idén nagyon jó esélyünk van arra, hogy döntőbe jussunk.”

Petur András arról is kérdezte a klubvezetőt, mennyivel lehet több esélye a BL-győzelemre a Telekom Veszprémnek, mint az elmúlt években: „Erről még teljesen felesleges beszélni. Két meccs van még előttünk a Bajnokok Ligájában, mindkettő megnyerése után lehet ünnepelni.”

Férfi Kézilabda Bajnokok Ligája Final4, elődöntő:

TELEKOM VESZPRÉM–Kielce

Barcelona–Vardar Szkopje

A Final4 minden mérkőzését a Sport1 közvetíti június 1-jén és 2-án