Bundesliga alsóház – így állunk, de nem így maradunk?

Kimaradó tizenkettedikként a Fortuna Düsseldorf kicsit sértve érezheti magát, de Friedhelm Funkel csapatának azért nagy szerencséje is volt. A három szerzett pont valahol persze a tavaly picit lyukas kapusposztot betöltő amerikai újonc, Zack Steffen érdeme is. Neki 19 védése van, a második helyezett Oliver Baumann, Florian Müller duó 11-et tud felmutatni. A várható pontok tekintében ugyanis 2.1-del a 17. helyen szerénykednek, hiszen az XG-modellek szerint mindhárom meccsüket elvesztették. Funkelék ugyanis hiába kezdték a Werder elleni meglepetésgyőzelemmel, már ott is kb. 6 helyzetet úsztak meg az első 25 percben. A hazaiak végig irányították a találkozót, míg Funkel együttese főleg a kontrákban és a pontrúgásokban bízott, előbbiből a török válogatottat erősítő Kenan Karaman, utóbbiból klub és válogatottbeli társa, Kaan Ayhan szerzett gólt. A Leverkusen elleni első 45 perc viszont totális csőd volt, Boszék más dimenzióban futballoztak, és csak Karim Bellarabinak köszöhették a hazaiak, hogy, mondjuk, nem ötgólós hátrányból kellett szépíteniük. A Lewis Baker, Alfredo Morales középpálya sem sebességben, sem technikában nem volt egy súlycsoportban Aranguizékkal, de amikor Funkel az új kölcsönjátékos, Bernard Tekpetey személyében (ő legutóbb a Paderbornban összehozott 10 gólt és 6 gólpasszt) betett egy szélsőt, akkor jobban néztek ki.
És ezzel el is érkeztünk az F95 idei szezonjának sarkalatos pontjához: azzal, hogy Benito Raman és Dodi Lukebakio személyében a két legjobb támadójuk távozott, a mélységi irányító Kevin Stöger pedig hosszú hónapokra kidőlt (a 34. fordulóban a Hannover ellen szakadt el a keresztszalagja, kedden kezdett el futni), a csapat teljesen megváltozott. Persze, Funkelt talán nem kell félteni attól, hogy belenyúljon a taktikába, már az előző szezonban is ő (és Christian Streich, aki szintén nem laptopedző) váltott leggyakrabban hadrendet meccsen belül. Az idén már volt 4-2-3-1 a Bréma ellen, majd 4-2-2-2 a Bayer-meccsen, míg a Frankfurt elleni 2-1-es vereségkor a Thommy, Hennings, Kownacki hármast játszatta 4-3-3-ban. Igaz, végül mindegyiküket lekapta, és a Pledl, Zimmer, Karaman trió talán még edzésen sem játszott együtt elöl. A jó hír persze az, hogy tavaly is 15 fordulón át tartott, mire valami koherens összejött – decemberben 6 nap alatt 9 pont, benne az emlékezetes Dortmund-veréssel – így a mögötte lévő 6 csapat gyengélkedése miatt a Wolfsburg és a Gladbach ellen még van idő kísérletezni.

A hárompontosok táborát két nagy múltú együttes, a Werder és a Köln erősíti még. A zöld-fehéreket többen is az európai kupaporondért küzdők közé várták, ám egy rettenetes sérüléshullám miatt 5-6 alapembert nélkülöznek (Rashica, Augustinsson, Veljkovic, Toprak, Langkamp, Bargfrede, Möhwald, Bartels). A második meccsükön már 3 sérült belső védőnél és egy balhátvédbe tett negyediknél (Marco Friedl) jártak, mivel Toprak a Hoffenheim-meccs 17. percében sérült meg, így az azóta kényszerből ottragadó jobbhátvéd, Gebre Selassie középre, a nyolcas poszton remeklő Maxi Eggestein jobbhátvédbe kényszerült. Azóta a Gladbachtól „elküldött” Michael Lang legalább erősítést jelentett, de így érthető, miért kaptak 8 gólt. Florian Kohfeldtnak azért több dolog miatt is van oka optimizmusra, egyrészt az XGA-juk csak 3.55 a 8 gól mellé és Jiri Pavlenka is vélhetően tervez majd lövéséket védeni (lásd Düsseldorf-meccs), illetve talán nem minden meccsen kapnak két pontrúgásgólt (Hoffenheim). Emellett a Max Krusét pótló japán Juja Oszako élete formájában focizik (lásd bővebben a Gólra Játsszák elemzésem) és gólok tekintetében már beérte múlt szezonbeli teljesítményét, míg

a néha harmadi belső védőt is játszó Nuri Sahin az egész Bundesligát vezeti 16 kulcspasszal (igaz, ebből 8 szögletből született), elöl pedig Josh Sargent csodagólokat lő. Az egy órán át tíz emberrel játszó Augsburg ellen legalább sikerült 3-2-re nyerni, de az Union elleni idegenbeli fellépés, majd az utána következő Lipcse, Dortmund, Frankfurt trió elég brutálisnak tűnik, így egyelőre ne várjunk nagy feltámadást.

A korántsem szokványos feljutó Köln is elég kemény sorsolást kapott: a nyitányon a Wolfsburg ellen izgalmas kis presszingduellt vívott Achim Beierlorzer csapata Glasnerékkel, de Maxi Arnold bombája majd Weghorst 59. perces gólja eldöntötte a meccset. A Dortmund ellen is úgy tűnt, hogy 54-55 percig remekül működik a korábbi RB-edző 4-1-3-2-es presszingje – a Hummelst szinte kivevő Cordoba sérülése után (és Julian Brandt beállításával) a Dortmund magasabb sebességű fociját már nem tudta lekövetni a csapat. Az erős váltás – az Anfang-féle Köln a másodosztályban a legszebb és leglabdabiztosabb fociját játszotta, általában 3-5-2-ben, míg a Regensburgból is ismert Beierlorzer a „Red Bull-os” 4-2-2-2-t és a rombuszt váltogatja, továbbá az agresszív letámadasra valamint a dinamikus kontákra épít – még időbe fog telni, főleg úgy, hogy rengeteg új játékos van a kezdőben (Ehizibue, Bornauw, Verstraete, Skhiri). Mindenesetre a Freiburg elleni átok megtört. Ellyes Skhiri csodálatos szólógóljával 23 év után nyertek újra a Fekete-erdőben, még egy Rafael Czichos-öngól is belefért a mérkőzésbe. A Köln azonban remek keretével (Höger, Kainz, Terodde, Schaub, Cordoba nem mindig kezdő, pedig elég sok csapatnál az lenne) és jó védekezésével – 22 sikeres szereléssel vezeti a ligát, 6 góljukat 3.9-es XGA-ra kapták, tehát eléggé balszerencsések eddig –  vélhetően nem a kiesés ellen harcol majd.

Ellyes Skhiri's first Cologne goal 💪pic.twitter.com/9QJ5inDk85

— Goal (@goal) September 3, 2019

Ajaj, Augsburg

Ellentétben a következő négyessel: a játékosaival nem túl jól kijövő Manuel Baumtól megszabadult Augsburg már Martin Schmidt tavaszi uralkodása alatt is összevissza (6-0 után 1-8) hozta az eredményeket, ráadásul mozgalmas nyáron van túl. A távozni akarók közül sikerült maradásra bírni Michael Gregoritschot és Philipp Maxot, de sem ők, sem az U21-es Eb-sztár Marco Richter nem mutatott eddig maradandót. Hinteregger, Schmid, Danso, Stafylidis személyében egy komplett védelem (ehhez még hozzávehetjük a kölcsönbe visszamenő Gregor Kobel kapust) távozott, a helyükre érkezettekkel (Koubek, Suchy, Pedersen trió) első tétmeccsén a gárda a negyedosztályú SC Verl ellen kiesett a kupából, majd a Dortmund ellen 2 kényszervédővel (Khedira belső védő, Teigl jobb oldali középpályás) kapott egy laza ötöst. Így Stefan Reuter újra elővette a noteszét, aminek eredményeképp a Bundesliga- és nemzetközi rutinnal rendelkező, de nem túl sok játéklehetőséget kapó Tin Jedvaj, Stefan Lichtsteiner, Felix Udoukhai trió is Augsburgba költözött. Ennek folyományaként a Werder ellen már csak hármat kaptak, a fejlődés tehát megkérdőjelezhetetlen… De persze vannak pozitívumok is: a 35 évesen is még mindig a legkeményebb Bundesliga-középpályások közé tartozó Daniel Baier mellé jött Carlos Gruezo, aki éppen a labda osztogatásában és forgatásaban erős, így jól kiegészítik egymást (bár egyelőre nincs túl nagy ellenállás a támadásokkal szemben). A szintén új igazolás Ruben Vargas pedig már háromszor is beköszönt (így érthetőbb az U21-es Eb miatt késve csatlakozó Richter mellőzése), továbbá Florian Niederlechner is jól indul be az üres területekre. Ha Gregoritsch, Max, Richter és a felépülő Alfred Finnbogason hozza a tőlük elvárt szintet, akkor ebből simán lehet bennmaradás, de fogadni nem mernék rá. Arra viszont igen, hogy az előző mondatban szereplők közül legalább egy szinte biztosan távozik a télen, mint ahogy a jódlikirály és személyes kedvencem Martin Schmidt is, igaz, nem önszántából.

Jodeln mit Mainz 05-Trainer Martin Schmidt

Vagy védekezünk vagy támadunk? Hertha és Paderborn

Mindkét csapat szép reményekkel és ígéretes, első osztályú tapasztalattal nem rendelkező edzővel vágott neki az új idénynek, és mind a Hertha, mind a Paderborn helyenkét remek dolgokat mutatott: a korábban Rostockban Peter Bosszal (Dárdai-Király és Covic ellen) focizó Steffen Baumgart már az előző évadban is az európai futball egyik legizgalmasabb futballját produkálta a Paderbornnal – ezt körülbelül 12 meccsük végigizgulása teljes tudatában merem kijelenteni. A játékosként is ultraagresszív Baumgart edzőként is megtartotta a szokását, ő kapta a Bundesliga-történelem első edzői sárgáját: volt mestere, a zseniális Ewald Lienen mondta róla, hogy

„csodálkozom, hogy a második fordulóig kibírta.”

Persze nincs itt szól brutalitásról, annál inkább elképesztő 4-2-4-es magas presszingről, illetve olyan átmeneti fázisos támadásokról, hogy ajaj: Antwi Adjeit még most is üldözi a Jonathan Tah-féle Leverkusen-védelem, Sven Michel micsoda gólt lőtt?. Nem szólva a 25 éves Streli Mambáról, aki pár héttel ezelőtt, 25 évesen még a harmadosztálynál magasabb szinten egyáltalán nem játszott. Persze a másik véglet, hogy hiába a szép támadások és gólok, vagy hiába van Jamilu Collinsnak a legtöbb sikeres szerelése, vagy Christian Stohdieknak a legtöbb tisztázása, az első két meccsen mutatott nyílt támadójáték a Bundesligában nem biztos, hogy kifizetődő, elsősorban a nagyobb merítési lehetőséggel és minőségibb játékosokkal pályára lépő ellenfelekkel szemben. Persze, semleges nézőként zseniális nézni őket, és az elképzelés, miszerint így lehet kompenzálni a tudásbeli és egyéb különbséget, roppant szimpatikus.

(A Wolfsburg Brooks felívelt labdájával és Weghorst lekészítésével áttörte az első védelmi vonalat, míg Brekalo a felpassz után sprintel az üres területbe)

A Paderborn szerencséjére a következő 4 meccséből kettő Mainz és a Hertha ellen lesz, továbbá az eléggé steril támadójátékot mutató Schalke ellen sem esélytelen.

Apropó Hertha és Mainz:

Ante Covic bravúrdöntetlenje a Bayern ellen szerencsés és megérdemelt is volt, a Wolfsburg elleni első félidőben is egészen bátran támadtak a berliniek (Dárdai alatt olyan, hogy a két hatos egymásnak passzolgat az ellenfél tizenhatosánál nem igazán volt lehetséges). Ám a Hertha és Covic a Wolfsburg elleni második félidőben kifogyott az ötletekből, a 4-2-4 naiv volt, míg a Schalke ellen szó szerint (2 öngóllal) saját magukat verték meg. Így persze nem sokat ér a müncheni egy pont, és a védelemmel bajok vannak: az még hagyján, hogy a 8 kapott góljukat 5 XG mellé kapták, de az ún direct completion (húszméteren belüli engedélyezett passzok a beadásokat leszámítva) statisztikában 29-cel Kalouék tökutolsók. Nem vészmadárkodásként, de az előző szezonban  a kategória utolsó 4 helyezettje a tabella 15-18. helyét foglalta el.

A Mainz ebben a kategóriában nem utolsó (20), de az immáron Szalai Ádámmal megerősődő „nullaötösöké” a mezőny egyetlen 0 pontos csapata. Két, a hajrában elszenvedett balszerencsés vereség után bravúr kellett volna a Bayern ellen, ám a meglepetés csak 25 percig tartott. Az előzetes meccselemzésünk tehát csak a 25. percig működött (addig 1-1 volt a lövési kísérletek száma), utána kijöttek a Mainz idei gondjai: hiába jár az akcióból megkísérelt lövéseknél a nem rossznak mondható mínusz 1-nél (az Augsburg -14, a Hertha -10, a Düsseldorf -6-tal rosszabb), a minőség sem elöl, sem hátul nincs összhangban a mennyiséggel. A már az előző két meccsen is problematikus védekezésben pl. 1.33 XG mellett az 52. percben már NÉGY bajor gólt láthatott az Allianz Aréna, és most talán az előző meccseken hibázó Florian Müllert sem lehetett hibáztatni. A pontrúgásoknál és a beadásoknál való helyezkedést, illetve a rombusz nyolcasait kipasszoló, ezután a Mainz mögé kerülő Bayernt inkább. Schwarz váratlan húzásai sem igazán ültek: a gólpasszt adó, de legalább 2-3 gólban benne lévő Pierre Gabriel jobbhátvédben nem szerelt sikeresen az egész meccsen, mint ahogy a rengetegszer hibázó Fernandes hatosban sem, (lásd Lewandowski lerántása Alaba gólja előtt, a 11. perces eladott labda, amiből még gól se lett). A Szalai helyett vélhetően mozgékonysága (és a magyar támadó ugye csak egy edzésen vett részt) miatt játszó, szinte csak labda nélkül rohangáló Burkardt kezdőbe állítása sem jött be. A következő 4 meccsből a hazai, Wolfsburg elleni tűnik a legnehezebbnek, míg a Hertha, Schalke és a Paderborn (mindkettő idegenben) vélhetően meghatározza, ha ugyan meg nem pecsételi a Mainz sorsát.