Dani Alvest Messi-pótlónak! • SportTV

Dani Alvest Messi-pótlónak!

Abramov Gábor avatar Abramov Gábor 2015. 09. 30. 19:23    
Olvasási idő: 2 perc

Amilyen a pizza ketchup nélkül, egyelőre olyan a Barca Messi nélkül. Legalábbis a Leverkusen elleni mérkőzésből nekem ez jött le.

Azt azért látni kell, hogy ez a gépezet Leóval a soraiban sem volt megközelíthetőleg olyan éles, mint az előző szezonban. Egygólos, nyögvenyelős hazai és idegenbeli győzelmek, valamint a „farkasok” elleni döntetlen a BL-ben. Messi játéka sem volt meggyőző, de tudjuk, még az idény elejét írjuk, illetve hogy elég sok gigász (Chelsea, Juventus, Sevilla) beragadt a rajtnál a európai topligákban.

Az „ufó” nelküli közeljövő sem sejtet túl sok jót a Barca-szimpatizánsoknak, azt hiszem, az volt a legrosszabb rémálmuk, hogy az MSN egyik tagja hosszabb időre partvonalon kívülre kerül. Messi kiesése pedig a lehető legnagyobb érvágás a katalánoknak és Luis Enriquének, aki lehet, titkon picit örül, hogy végre ő rakhatja össze a csapatot Leo helyett… Ismervén a két fél nem túl rózsás viszonyát, ezen sem lepődnék meg.

Hogy ki pótolhatja az argentin zsenit? Lássuk az opciókat! A legkézenfekvőbbnek a triplázással záruló évadban a Barca B-hez „pöccintett”, most Pedro távozása, illetve az átigazolási tilalom miatt csupán edzésre járó Arda Turan és Aleix Vidal távollétében kényszermegoldásként játszatott Munir El Haddadi lenne, aki látszólag sem sebességben, sem pedig játékinteligenciában nem érett még meg ekkora feladatokra, holott ő az én szememben egyelőre a tipikus „van benne valami” kategóriába tartozik. Luis „Harapós” Suárez barátunk pedig már sokszor bebizonyította, ezt a posztot nem neki találták ki. Remek ütemű beindulásaival és gólérzékenységével rá a 9-es pozíció lett kitalálva. Iniesta? Rakitic? Nem valószínű…

Luis Enrique agyába afféle médiumként beleültetném az én ötletem. Sergi Robertót, a középpályásként halovány, jobbhátvédként viszont remek fiatal spanyolt tenném a partvonal jobb oldali belső felére és elé… (dobpregés) A gránátvörös-kékek divatdiktátorát, Dani Alvest helyezném. Nyomós okaim vannak erre a variációra:

– alapból majdnem szélsők a Barca jobb, illetve bal oldali védői

– Dani Alves az egyik legkreatívabb, remek helyzetmegoldó játékosok közé tartozik

– gyorsaság, rutin, remek rúgótechnika, csibészség egyformán jellemző rá

– mindent tud a támadófutballról, hisz jópár éve a katalanok oszlopos (szememben megrendíthetetlen) tagja

Meglátjuk, hogyan dönt a mester. Egy biztos, Luis Enrique legnehezebb feladata lesz e helyzet megoldása, mióta (sokak megrökönyödésére) kinevezték a Barca élére. Bizonyított a triplázással, de mégis azt hiszem, az emelheti a topedzők körébe, ha Messi elvesztésével is sikerrel megbirkózik…

Vamos, Luis!