Akinek nem táskája…

Abramov Gábor 2016. 04. 07. 12:11    
Olvasási idő: 3 perc

2003 tavaszán forgattam először Real Madrid-Barcelona meccsen. A spanyol főváros volt az első állomás. A mérkőzést már klasszikusnak hívtuk, amit azóta ezer verzióban láttam, és most már bátran mondhatom, hogy cappuccinói magasságokba emelkedett. A gőzölt tejjel fellágyított kávé is ezer módon jelenik meg az étlapokon. Egyetemista koromban még át-átírtam ezeket, így néhány kávézót kénytelen voltam elkerülni.

A ’90-es évek elején, ha az ember kért egy cappuccinót, akkor a kávéjához kapott egy kis tejszínhabot. A kellemes kis nedű (az olaszok reggel isszák, és szentségtörésnek számít délután kortyolni, csakúgy, mint kecsappal enni a pizzát) hatalmas változáson ment keresztül, és most már minden második cukrászdában kiváló minőségben fogyasztható. Aranyáron.

2003 tavaszán semmilyen jelét nem láttam annak, hogy a Real-Barcelona, Barcelona-Real valaha világhírű eseménnyé növi ki magát. A madridiak, az első eresztésű galaktikusaikkal egyeduralkodóvá váltak a spanyol futball piacán, a Barcelona a kiesés ellen harcolt. Tömegturizmus nem jellemezte a meccseket, a külföldi sajtó elkerülte az eseményt, szóval, ne kerteljünk, csak keveseket érdekelt. Annak idején Cruyff futballjában sem hitt senki, és Xaviékban sem, az alacsony termetű srácokat kifigurázták.

-Hová viszed azokat a törpéket? –kérdezték Xavi edzőjétől a kollégák a Barcelona utánpótlás bázisában.

Vissza!

-A Real egy gépezet, a Barca meg megy a másodosztályba!- ordította bele a mikrofonomba az egyik szurkoló a Bernabéu környékén 2003 tavaszán.

-Nekem aztán teljesen mindegy, ki esik ki, a Barcelona vagy valamelyik másik-így a Real Madrid akkori vezetőedzője, a jelenlegi spanyol szövetségi kapitány, a világ- és Európa-bajnok Vicente del Bosque.

Más időket éltünk. A Real Madrid még a régi edzőtáborban dolgozott, a Barcelonának edzőközpontja sem volt.  Budai Csabival egy hegyről filmeztük őket,  a biztonságiak kiszúrtak, de nem tudtak elküldeni, mert nem az edzőtáborban voltunk, és az ember az utcán, a hegyen, a dombon azt csinál, ami a munkájához kell! Képeket!

Exkluzív interjúra már akkor sem volt lehetőség, és már a bejutás sem volt könnyű, pedig már volt némi tapasztalatom a nemzetközi világban.  Fura volt számomra, hogy az edzésre is akkreditációt kérnek. Szendrei József segítségével eljutottam Portillóhoz és Morienteshez. Portillót szülővárosában, Aranjuezben kerestem fel. Emlékszem, az apukája egy kicsit el volt szállva, a srác pedig nem kicsit. Egy menedzseri telefon egy csapásra mindent megváltoztatott: Portiék az egyik kocsmájukban fogadtak, még kólát is kaptunk, és fizetnünk sem kellett. Kellemes emlékekkel távoztunk Aranjuezből.

Egy trükk segítségével Celadest is becserkésztem, és az öltöző mellett beszélgettem vele, ami ma már elképzelhetetlen. Zidane-t reggelizés közben filmeztük le, amit nem vett jó néven, ugyanakkor senki nem mondta, hogy az edzőközpont kávézójában nem lehet forgatni. Nem küldtek ki, így hát tettük a dolgunkat.

-Ti? –kérdezte!

-Igen, mi!- válaszoltam.

-Ti, mint mi?

-Mint….

Egy barátjával összemosolyogtak, és hagyták, hogy végezzük a dolgunkat.

A Barcelonát, a Real Madrid és az Atlético Madrid korábbi vezetőedzője, Radomir Antics próbálta kihúzni a gödörből Riquelmével és Thiago Mottával.  A katalán klub történelmi mélyponton volt. Néhány hónappal később a Joan Laporta, Frank Rijkaard, Ronaldinho hármas fogta kézen, és rángatta ki a nehéz helyzetből. 2003 tavaszán a labdabirtoklásról senki nem beszélt….

2003 tavaszán a mérkőzés 1-1-es végeredménnyel zárult. A Barcelona gólját Luis Enrique szerezte, madridi részről Ronaldo volt eredményes. Nem csoda, hiszen a bemelegítésnél Budai Csabival passzolgatott. Roni kirúgta, Csabi vissza. Áh, más idők voltak!  A szemem láttára, a meccs hevében, Zidane elkapta Luis Enrique orrát. Amikor utoljára találkoztak kezet ráztak egymással. 13  év telt el….

4 évet ráhúztak a Dante Beatrice randevúkra, mert ők kilencévente csak összefutottak.

A meccsre igyekeztem a már említett Budai Csaba operatőr kollégámmal, aki rám bízta a táskáját. Taxival mentünk, és mentünk, ameddig csak lehetett, majd kiugrottunk. A táska az autóban maradt.

-Mi volt benne?-kérdeztem.

-Minden, a forgatott anyagok, szóval minden!-így ő.

Előbb a szívemhez kaptam, aztán a telefonomhoz.

-Egy fehér színű Seatban hagytuk- mondtam a diszpécsernek.

-Uram, itt minden autó fehér és Seat!

A madridi taxisok összefogtak és a táska előkerült.

Jó tanács: mindenki vigyázzon a saját táskájára!

Ennyi…