iGazoló 3/4 • SportTV

iGazoló 3/4

Abramov Gábor avatar Abramov Gábor 2015. 02. 27. 14:52    
Olvasási idő: 4 perc

Véget ért az átigazolási időszak, így az első idei forduló előtt igyekszem átnézni a csapatokat, hogy hol milyen irányba sikerült lépni a télen. Ehhez készítettem egy elszámolási rendszert, amelyben az új igazolásokhoz és a távozókhoz (forrás: nso.hu) rendelek egy számot, ami a velük járó értéknövekedést vagy értékcsökkenést jelzi. A skála három fokozatú, a játékos tavalyi évéből indul ki, és a következő szempontok alapján épül fel:

2 pont: olyan érkező, aki meghatározó játékos lehet, mert az volt az előző csapatánál, vagy olyan posztra jön, ahol elsőszámú lehet, vagy komoly nemzetközi múlttal rendelkezik (válogatott, nemzetközi kupák), erősebb bajnokságból jön, stb.

1 pont: olyan érkező, aki a fenti szempontok alapján erősítés lehet, de nem tudni, milyen mértékben, esetleg hosszabb időt hagyott ki sérülés vagy más miatt, nem nyilvánvalóan erősebb bajnokságból jön, vagy erősebb helyről jön, de nincs játékban.

0 pont: olyan ismeretlen vagy fiatal játékos, akiről nem lehet megmondani, hogy mire lesz képes, de vélhetően nem lesz alapember, illetve olyan távozó, aki nem –vagy csak minimális mértékben járult hozzá csapta szerepléséhez, valamint az „ő is itt játszott?” kategória.

-1 pont: olyan távozó, aki kiegészítő ember vagy periodikusan játszó játékos volt. Kb. a meccsek felén játszott, vagy sok meccse volt, de kevés játékperce.

-2 pont: távozó alapember

Az összes játékosmozgás kiadja a csapat összpontszámát, vagyis az erősödés/gyengülés mértékét, a rövid értékelés után pedig kiemelek 1-1 érdekes új arcot. A harmadik részben a tabella alsó felének teteje következik.

ETO -1

Érkezők: Vladica Brdarovszki (2), Dan Bucsa (2), Luis Ibánez (1), Njongo Priso (1), Miroslav Stevanovic (2)

Távozók: Valentin Babic (0), Bénes László (0), Dudás Ádám (1), Leandro Martínez (1), Lenzsér Bence (0), Mihai Nicorec (0), Sváb Dániel (0), Michal Svec (2), Takács Ákos (0), Varga Roland (2), Rafe Wolfe (1) Nemanja Andrics (1), Csató Martin (0), Farkas Zoltán (0), Illés Dávid (0), Medgyes Sinan (0) Pongrácz Viktor (0), Stieber András (0), Vankó Imre (0), Völgyi Dániel (1)

Az újakról most még elég nehéz nyilatkozni, de az biztos, hogy Brdarovszki lesz az első számú jobbhátvéd, Ibanez pedig Dinjarral harcol a balbekk posztért. Bucsa és Stevanovic szereplése is szinte biztosra vehető az edzőmeccsek alapján, Priso pedig eddig mindig beállt, vagyis rendszeres, de nem kezdőemberként számolhatunk vele. A távozók hosszú listáján alapemberek és a csapatba rendszertelenül bekerülő játékosok is bőven vannak. A népességvándorlás mérete miatt eleve hajlok a negatív mérlegre, mert bárkik is érkeztek, túl sok új embert kellene rövid idő alatt beépíteni. A mérleg amúgy is enyhén a mínuszba csúszott, bár ez egyáltalán nem biztos, hogy a minőségi változásokat hűen tükrözi. Zongorázni lehet a különbséget a győri és a debreceni -1 között.

Legérdekesebb érkező: a bosnyák válogatott Stevanovic, az ETO új 10-ese spanyol első és másodosztályú tapasztalatával sokat hozhat a csapatnak, ritkán látni az Nb1-ben olyan játékost, aki az elmúlt két évben pályára lépett a 3 legerősebb bajnokság egyikében. Ő igen.

KTE -3

Érkezők: Kovács Dániel (0), Nagy Zoltán (+1), Sztefan Radoja (+1), Nebojsa Szkopljak (+1)

Távozók: Balázs Zsolt (-2), Darko Pavicsevics (0), Varga Róbert (-2) Botka Endre (-2)

A komolynak tűnő gyengülési értékből csak annyi biztos, hogy három abszolút alapember elment, és hogy a távozó két védő helyett jött másik kettő, aki képes ugyanazon a poszton játszani, csak még azt nem tudni, hogy hogyan. Egyedül Nagy Zoltánt ismerhetjük, de az edzőmeccsekről még hiányzott, vagyis aligha kerül be egyből a csapatba, a két szerbről pedig még alighanem ők sem tudják, mi várható tőlük tétmeccsen. A felkészülés alapján úgy tűnik, hogy mindkettőnek jut majd szerep. Balázs távozásával az egész Nb1 egyik legstabilabb csatárpárosa bomlik szét, és egyelőre nem világos, ki játszik majd Bebeto mellett.

Legérdekesebb érkező: Nagy Zoltán korábban 3 éven át a bajnok DVSC alapembere volt, ebben a bajnokságban az ősz második felében játszott Nyíregyházán, most lesz fél éve, hogy ismét magasabb szintre kerüljön. A legutóbbi kölcsön-jobbhátvédnek ez remekül sikerült Kecskeméten, de ő ugye épp elment. (Frissítés: mivel a védő idén már két csapatban pályára lépett, vélhetően kihagyja a tavaszt.)

Nyíregyháza +2

Érkezők: Zurab Arziani (+1), Dato Darcimelija (0), Juraj Halenár (+2), Deniss Ivanovs (+1), Mihael Kovacevic (+1), L’Imam Seydi (+1), Igor Zofcák (+2) Bosnjak Predrag (+2)

Távozók: Huszák Tamás (-1), Jánvári Gábor (-1), Molnár Marcell (0), Patály János (0), Póti Krisztián (0), Sándor István (-1), Spitzmüller István (-1), Borisz Zsivanovics (0), Bajzát Péter (-2), Gengeliczki Gergő (-1), Nagy Zoltán (-1), Szécsi Márk (0)

Ezt nem könnyű letapogatni, hiszen a két szlovák, Halenár és Zofcák legalább válogatottsággal és nemzetközi meccsek tapasztalatával érkezett, és úgy fest, mindketten kezdők lesznek, előbbi Bajzátot pótolhatja, sőt, túlszárnyalhatja, ha még fut is. A 60-szoros lett válogatott Ivanovs pedigréje is jól mutat, de ő még alig játszott együtt a többiekkel a felkészülés alatt. Ugyanakkor nehéz mit kezdeni egy 19 éves grúzzal (Darcimelija), aki egy ukrán klub második csapatától érkezett, vagy valakivel (Kovacevic), akinek komoly skót első osztályú régmúltja van, de halovány közelmúltja, aztán ott van Arziani, aki az orosz másodosztályból jött, és így tovább. A több mint 10 magyar távozóra csupán egyetlen magyar(rá lett) érkező jut, Bosnjak, aki a korábbi teljesítményéből, és az eladott másik balhátvédből, Jánváriból kiindulva erős kezdő lehet.

Legérdekesebb érkező: A szlovákok helyett én Bosnjaknak drukkolok, mert nem véletlenül került a be a válogatottba Szombathelyről, ha most képes reprodukálni az ottani játékát, akár kihívója lehet Forrónak a keretbe kerülésért.

Lombard Pápa -3

Érkezők: Euloge Ahodikpe (+1), Mouhamadou Seye (+1), Yannick Mbengono (+1), Eisenberger Tamás (0), Juhász Dániel (0), Mehmet Kalender (0), Alekszandar Randjelovics (+1), Illés Dávid (0), Pongrácz Viktor (0), Stieber András (0), Vankó Imre (0), Völgyi Dániel (+2)

Távozók: Faggyas Milán (-1), Andrei Florean (-1), Benkő Krisztián (-1), Kenesei Krisztián (-2), Tóth Gábor (-2), Markek Tamás (0), Marian Sluka (-2)

A három afrikai légiós mindegyike játszott már Magyarországon, közülük Yannick a legismertebb. Randelovic a Békéscsabából és Orosházáról lehet ismerős, ahol másfél évvel ezelőttig egész szépen lőtte a gólokat (az Nb2-ben 62/32), majd eltűnt Hongkongban, most nem tudni, milyen állapotban jött vissza, de benne esetleg lehet gól A leigazolt magyar fiatalokról nem mernék semmit feltételezni előre, viszont Völgyi további pályafutása miatt ez a 13 meccs kulcsfontosságú, hiszen az év végén szabadon igazolhatóvá válik, erős a gyanúm, hogy végig játszani fog, méghozzá motiváltan, ha külföldre akar menni. A távozók közül Kenesei és Tóth volt meghatározó játékos, de a többiek is a szezon több mint felében feltűntek a csapatban, így Pápán csak nőtt a bizonytalanság, a távolról összehalászott légiósok állapotától és a fiatalok felkészültségétől függhet, hogy sikerült-e erősíteni. Remélem, Lengyel Ferenc nem csak mutatóba igazolt oda annyi ifjú magyart.

Legérdekesebb érkező: Yannicknak voltak már jó korszakai Kecskeméten és Debrecenben is, kíváncsi vagyok, mennyit gyorsít a Lombard játékán.

A befejező rész itt (13-16) található, előzmények pedig itt:1-4, 5-8.