Egy meglepetéspár és egy előrehozott döntő • SportTV

Egy meglepetéspár és egy előrehozott döntő

2021. 07. 22. 12:16    
Olvasási idő: 2 perc

Új szakaszába lépett a blackpooli Winter Gardensben a World Matchplay darts majortorna. A negyeddöntőtől már 16 nyert legig (best of 31) játszanak a dartsosok, maximun 6 játékos hosszabbítással. Így a programba már csak két mérkőzés fér el, a felső ágon egy olyan párosból kerül ki elődöntős, akire kevesen számítottak, a másodikat pedig akár előrehozott döntőnek is tekinthetjük.

Krzysztof Ratajski a tavalyi vesztes negyeddöntő után most győzni szeretne a World Matchplayn (Fotó: Getty Images)

Krzysztof Ratajski 13. kiemeltként vágott a versenynek, Callan Rydz a nem kiemelt 16 közül indulva. Negyeddöntőbe jutásuk tehát meglepetésnek értékelhető, bár mindketten kitettek magukért az oda jutással. A „Lengyel sas” mindössze 9 leget veszített két nyertes meccsén Brendan Dolan és Luke Humphries ellen, az elsőn 100 feletti, a másodikon attól éppen csak elmaradó körátlaggal, a kettő egyébként a 2. és a 6. helyet éri az ennek alapján felállított rangsorban, a tornaátlaga eddig 100.69. Remekül kiszállózik (48.86%), mind a 21 nyert legje 18, vagy annál alacsonyabb körös volt, tripla 20-as és 19-es kísérleteinek 43.9, illetve 42.8%-ban értek célba. Parádésak egész idényre számolt mutatói is: 55 meccs alapján 97.61—os körátlag, mérkőzéseinek több mint 60%-át nyerte meg és a kiszállóátlaga 50.51%-os. Tavaly is eljutott – akkor nézők nélkül és a Milton Keynes-i „buborékban” lejátszott tornán – a negyeddöntőig, de ott óriási csatában 16–13-as vereséget szenvedett Michael Smithtől.
Ellenfele, Rydz az angol „újhullám” talán éppen most betörő embere. Két, már befutott honfitárson, a tavalyi PL-győztes Durranton és a 2018-as világbajnok Crosson keresztül jutott a nyolcig, az magáért beszél. A formám kívüli Durrant ellen az első kör leggyengébb győztes körárlaga is elég volt a biztos sikerhez (Durrant meg a 32-es mezőny leggyengébb átlagáéal búcsúzott…). Esélytelenül gyengén is kezdett Cross ellen, 5–2-es vezetésnél kétszer is duplát hibázott az exilágbajnok, innen jött fel Rydz 5 -4-re úgy, hogy az utolsó checkoutját bullal fejezte be. Aztán megdobta a „big fisht”, azaz  maximális 170-es kiszállót  is. Végül az est legmagasabb kiszállóátlagával (78.57%, 14-ből 11 sikeres kísérlet) sikerül diadalmaskodnia az ebben a játékelemben csupán 33.33%-ot produkáló honfitársán. Többi statisztikai mutatója – min a torna két meccsén, mind idényátlagban – nem sokkal marad el a lengyelétől, kettejük rutinkülönsége miatt a szakírók többsége Ratajskinak adja a jóval több esélyt ad az első mérkőzésük győzelmére, egyben az első elődöntős hely megszerzésére.

A világbajnok ha  év eleji csúcsformáját eléri, megakadályozhatja ifjabb belga klasszistársát a címvédésben (Fotó: Getty Images)

A második találkozó igazi csúcsrangadó, elég ha csak a két fő címet sorakoztatjuk fel: a regnáló világbajnok csap össze a torna címvédőjével. Gerwyn Price közepes teljesítménnyel nyitott Wattimena ellen, a második találkozón viszont pazar csatában győzte le világbajnoktársát, Jonny Claytont.
A belga „álomgyáros” („Dream Maker”) Dimitri Van den Bergh roppant sima 10–5-tel kezdte címvédő hadjáratát Devon Petersen ellen, utána viszont remek mérkőzésen kerekedett (benn van a torna három eddigi legjobbja között) Dave Chisnall fölé. Első 9-es nyílátlaga pazar 119.86-osra sikeredett, tripla 20-as és 19-es átlaga is a mezőny élére emelte (52.7 és 54.8%), Viszont elég gyenge a kiszállózása, tornaátlaga csupán 31.8%, Chizzy ellen például csak 11 jó checkoutja volt 34 (!) kísérletből.
Éppen ebben a mutatóban parádézik a világbajnok (és világranglista-vezető). Price 22 legben jutott el kiszállóig, ebből 21-et sikerrel teljesített! A „Jegesember” Clayton ellen 100 fölött meccsátlaggal nyert úgy, hogy 2–3 után az utolsó 9 leget egyaránt megnyerte!
Kettejük 11 eddigi összecsapása 8–3-as Price-vezetést mutat, előző találkozójuk is negyeddöntő volt a tavalyi UK Openen. Azon a walesi 10–5-re nyert, magas színvonalú csatában, 102.15-ös átlaggal, a vesztes Dimi 102.38-at dobott, kilenc 180-as fűszerezte a találkozót, Price három 100-nál magasabb kiszállót ért el.
A világbajnok karrierje legmagasabb éves győzelmi átlagánál jár, meccsei 77.3%-át nyerte meg 2021-ben.
A  legvalószínűbb eredménynek a 16–13-as Price-sikert tartják a fogadócégek, szerintük legalább 26 legig tart a csata, a legmagasabb kiszálló minimum 123-as lesz  és legkevesebb 16 száznyolcvanast dob együtt a két klasszis. Majd meglátjuk…

DARTS WORLD MATCHPLAY. Sport1 20:00 az hatodik nap negyeddöntős mérkőzései (kommentátor: Gyulai Miklós, szakkommentátor: Vereczkey Lajos)

Cookie beállítások