„Történelmi” elődöntő a Winter Gardensben • SportTV

„Történelmi” elődöntő a Winter Gardensben

2021. 07. 24. 11:09    
Olvasási idő: 2 perc

Mindeddig csupán egyszer rendeztek „angolmentes” elődöntőt a World Matchplayn, tavaly, amikor egyedüli kivételként a pandémia miatt a Milton Keynes-i buborékban rendezték meg a viadalt. Most először viszont a blackpooli állandó színhelyen, a Winter Gardensben alkotja egy-egy belga, lengyel, holland és skót a legjobb négy mezőnyét. A két németalföldi külön ágon van, így még az is elképzelhető, hogy belga-holland finálét játszanak vasárnap. Addig azonban le kell játszani az elődöntő két, 17 nyert legig tartó összecsapását, amelyen hat plusz leg hosszabbítás lehetséges.

Alig több mint másfél évvel vb-döntőjük után World Matcplay-elődöntőt v0v a skót és a holland világklasszis (FotÓ. Getty Images)

Két, parádés formát mutató dartsos vívja az első elődöntőt, eddigi 7 meccsükől Dimitri Van den Bergh nyert többet, négyet, de a legek összesítésében Krzysztof Ratajski vezet. Legutóbbi meccsüket is a lengyel nyerte meg, még egy korai Players Championship verseny első fordulójában, februárban. A „Lengyel sas” igen egyenletes formát árult el a hét folyamán, három meccse közül 97.43 volt a leggyengébb körátlaga, mindössze 17 leget veszített el, és a tornaátlaga 99.16. Első 9 nyíl-átlaga 110.06, 42.85%-osan kiszállózik, 20-s és 19-es átlaga 44.4, illetve 44.1%-os, és az összes nyert játéka 18 vagy kevesebb nyilas volt.
Ellenfele, a belga „Álomgyáros” is hasonló mutatókat produkált, bár a nyitó fordulóban 94.06 körátlag is elég volt neki Petersen legyőzéséhez, ám utána kélt 100 feletti átlaggal jutott túl Dave Chisnallon és a világelső Gerwyn Price-on. VDB tornaátlaga 100.59, első 9 nyíl-átlaga 116.23, kiszállózása 34.58%,  tripla 20-as és 19-es hatékonysága 47, ill. 56.6%-os, 37 nyert legje közül 34 volt 18 vagy kevesebb nyilas. Egy „dobáselemből”, a 180-asokban mutatkozik jelenmtős különbsé köztük, a belga 30-cal a legtöbbet dobta ebből a mezőnyben, a lengyel „csupán” 17-et ért el.
A fogadócégek a címvédő sikerét vélelmezik, 4/9 az oddsa a győzelmének, a lengyel klasszis esélyszáma 7/4.

A második meccs a 2020-as vb-döntő visszavágója Peter Wright és Michael van Gerwen között. A két versenyző már 84-szer(!) összecsapott korábban, MVG meggyőző fölénnyel vezet összesítésben, több mint háromszor annyi alkalommal verte meg az extravagáns skótot, mint ahányszor kikapott tőle. A legutóbbi összecsapásukat viszont Wright nyerte meg 8–2-re,  nem egészen három hete, a coventryi Players Championship-viadal döntőjében.
Van Gerwen legmeggyőzőbb meccse eddig a negyeddöntő volt, Aspinall ellen az utolsó három leget 12, 13 és 11 nyilas teljesítménnyel nyerte meg.
Snakebite végig remekelt a tornán, 101.77-es versenyátlaga a legmagasabb a 32 induló közül. Csupán 14 leget vesztett a három meccsén, összehasonlításképp MVG 24-et.
Kettejük 2020 eleje óta lejátszott 8 meccséből a tar holland zseni hatszor (!) dobott 100 fölötti átlaggal, ezek összátlaga Van Gerwennél 100.60, Wrightnál 100.31. Ha MVG legjobbját mutatná, ő lenne az esélyes, de a WMP eddigi történési alapján a bukik inkább Wrightot favorizálják, a legvalószínűbb eredményt 17–12-ben jelölik meg.  Hogy a „mindig a ház nyer” igazsága itt is megvalósul-e, kiderül szombaton este a Winter Gardensben, ahol a holland negyedik, a skót első tornadöntőjéért száll harcba a leghosszabb meccseket tartalmazó major tornán.

DARTS WORLD MATCHPLAY. Sport1 20:00 a nyolcadik nap elődöntős mérkőzései (kommentátor: Fülöp „180” László, szakkommentátor: Vereczkey Lajos)

Cookie beállítások