Grand Slam of Darts-rajt, a teljes mezőnnyel • SportTV

Grand Slam of Darts-rajt, a teljes mezőnnyel

2021. 11. 13. 10:43    
Olvasási idő: 2 perc

Szombaton teljes játéknappal rajtol az év utolsó major dartsversenye, a Grand Slam of Darts a szokásos városban, Wolverhamptonban. A viadalon gyakorlatilag ott lesz a sportág szíve-virága, az utolsó pillanatban Covid miatt kieső Dimitri Van den Bergh kivételével.

James Wade – részvételi rekorderként lesz-e negyedik döntő? (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

A Grand Slam of Darts létrehozását alighanem az egykori tenisz Grand Slam-kupa ihlette. Az azóta már megszűnt tornára a Grand Slameken legjobban szereplő versenyzőket, az év győzteseit hívták meg. A dartsosok a sportág jellegének megfelelően nagy mezőnyös, sok meccses tornát álmodtak és rendeztek meg, első ízben 2007-ben. A mezőny létszámát 32-ben szabták meg, a mezőnyt a kiemelt nagy tornák győztesei (vagy döntősei) és a kisebb versenyek legjobbjai alkotják, a mezőny kiegészítésére idén selejtező tornákat is írtak ki. (Korábban a BDO-ból is hívtak meg versenyzőket, de annak összeomlása miatt idén már „tiszta” PDC-eseménnyé vált.)
Már a kezdettől megvan a torna különlegessége, hogy csoportkörrel indul – a versenyzőket 8, egyenként négytagú csoportba sorsolják – , azaz minden más sportági eseménnyel szemben egy vereség nem jelent automatikus kiesést, van javítási lehetőség. A nyolc csoport 1-2. helyezettjei jutnak tovább, a nyolcaddöntőtől már a hagyományos kieséses formában zajlik a viadal. Az évek folyamán csak a legszámok változtak, az idei kiírásban a csoportkörben 5, a második fordulóban (nyolcaddöntő) 10, a negyeddöntőtől kezdve végig 16 leget kell nyerni egy mérkőzéslezárásához.

Gerwyn Price, a világelső 2018 és 2019 után harmadszorra is hazavinné a trófeát (Fotó: Getty Images)

„Természetesen” az örökranglistát MrDarts, azaz Phil Taylor vezeti, 6 tornagyőzelemmel – az első hármat sorozatban nyerte meg – , mint csaknem minden nagy verseny esetében, itt is Michael van Gerwen a második (3 tornasiker), kétszer nyert Gerwyn Price (2018, 2019), rajtuk kívül Scott Waites (az egyetlen BDO-s bajnok), Raymond van Barneveld és José da Sousa győzött egyszer-egyszer, a portugál tavaly. Azaz az eddigi 14 viadalnak összesen 6 nyertese van. A legtöbbszörös nyeretlen döntős James Wade, aki három fináléba is bejutott, de mindhármat elvesztette. A részvételi rekorder ő és Gary Anderson, Wade az UK Open megnyerésével, Gary a legutóbbi vb-döntővel kvalifikálta magát a mezőnybe, így meglesz a 15. részvételük is.
A helyszín a kezdetektől Wolverhampton, tavalyelőtt váltottak a 2007 és 2017 között 11 tornát rendező Civic Hallról a városhoz tartozó Aldersley Leisure Village-re, tavaly volt a kivétel, a coventryi Ricoh Arena. (Milton Keynes és Coventry lett a nézők nélkül „Covid-buborék” helyszíne a sportágnak, s bármennyire szeretik is ezeket az épületet, alighanem mindig a pandémia jut róluk a dartsjátékosok és -szurkolók eszébe…)
Ha már Covid: az 5. kiemelt Dimitri Van den Berghnek csütörtökön pozitív lett a tesztje, ezért kénytelen volt visszalépni, a helyére a „vésztartalék” Chris Dobey ugrik be, aki a 32 versenyes Players Championship-sorozaton két versenyt is megnyert.
A mezőnyt két hölgyversenyző „színesíti”, mivel már nincs BDO, a PDC kiírt két, egyenként hatversenyes sorozatot, amelyeken a két brit klasszis, Fallon Sherrock és Liza Ashton szerzett jogot az indulásra, érdekesség, hogy előbbi a világranglista-második Wright, utóbbi a harmadik MVG csoportjába került.
Az összdíjazás 550 ezer angol font, a győztes ebből 125-öt kap a számlájára. A csoportkörnek csak az első fordulóját sorsolták ki, a második meccsen minden négyesből az első kör győztesei, illetve vesztesei csapnak össze, hogy a harmadik találkozókra is maradjon tét.
A GSD a vb utáni leghosszabb verseny, csak a nyolcadik nap derül ki, lesz-e hetedik győztese is a trófeának, vagy a hatból induló négy – Price, MVG és a védő Da Sousa mellett az újra reaktiválódó Barney, azaz Raymond van Barneveld is kvalifikálta magát a november 5-i „létszámkiegészítő” tornán – valamelyike növeli eggyel trófeái számát.

Kapcsolódó

GRAND SLAM OF DARTS, AZ ELSŐ NAP MÉRKŐZÉSEI

Délután
Stephen Bunting (angol)–Ryan Joyce (angol), D-csoport
Krzysztof Ratajski (lengyel)–Martin Schindler (német), A-csoport
Mervyn King (angol)–Bradley Brooks (angol), B-csoport
James Wade (angol)–Jim Williams (walesi) C-csoport
Rob Cross (angol)–Boris Krcmar (horvát), C-csoport
Jonny Clayton (walesi)–Rusty-Jake Rodriguez (osztrák), B-csoport
Gerwyn Price (walesi)–Nathan Rafferty (északír), A-csoport
Chris Dobey (északír)–Rowby-John Rodriguez (osztrák), D-csoport
Este
Gabriel Clemens (német)–Mike De Decker (belga), E-csoport
José de Sousa (portugál)–Matt Campbell (kanadai), F-csoport
Luke Humphries (angol)–Mensur Suljovic (osztrák), F-csoport
Gary Anderson (skót)–Joe Davis (angol), H-csoport
Michael van Gerwen (holland)–Lisa Ashton (angol), G-csoport
Joe Cullen (angol)–John Henderson (skót) , G-csoport
Peter Wright (skót)–Fallon Sherrock (angol), E-csoport
Michael Smith (angol)–Raymond van Barneveld (holland), H-csoport

 GRAND SLAM OF DARTS, Wolverhampton. Sport2 14:00 és Sport1 21:45 a csoportkör első fordulójának mérkőzései (kommentátor: Gyulai Miklós, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)