Van Gerwen meglépne a többiektől • SportTV

Van Gerwen meglépne a többiektől

2023. 03. 02. 01:23    
Olvasási idő: 2 perc

Négy estén van túl a Premier League-sorozat ebben az évben, négy kiváló minitornával, négy különböző győztessel. A verseny királya, az eddigi hatszoros győztes Michael van Gerwen a táblázat élére állt egy horrorisztikus döntő után, s most szeretné tovább növelni nehezen kiküzdött egypontos előnyét.

Ha MVG most is megnyeri a napot, előnye minimum három pontra növekszik (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

Az 5. forduló műsora

(Montázs: PDC) 

A hét elrontott Gerwyn Price-meccsnyíl után győztes Michael van Gerwen 110-es átlagával dacolt a walesi Dublinban, az epikus küzdelem után a két dartsos ott folytatja Exeterben, ahol egy hete abbahagyta. Csak közben volt egy heveny díjátadás, hat nap kimaradás (Price azért versenyzett a hétvégén is), és ugyanúgy együtt kerülnek színpadra, mint az ír fővárosban. Csak éppen ott azért folyt a csata, melyikük kap három pontot a verseny után és melyik szerez ötöt, most a puszta pontgyűjtésért harcolnak, a győztesnek jut minimum kettő, a vesztes meg lenullázódik, ami a holland zsenivel csak egyszer fordult elő, a Jegesemberrel már kétszer az eddigi négy estén.
„110-es átlagom volt Cardiffban Gezzy ellen, mégis elbuktam a meccset, szóval tudta, hogy jön nekem eggyel” – viccelődött Van Gerwen, akinek a hetedik PL-cím megszerzése a célja májusban. „Úgy vezetek, hogy még nem játszottam az A-játékomat, és ez nagy önbizalmat ad. A többiek tudják, mire vagyok képes, ilyenkor hinned kell a képességeidben.”
Price a múlt hétvégén 109-és és 108-as átlagot ért el a hétvégén a Baltic Sea Darts Openen, hogy 2023-ban is erősen kezdjen és MVG megfogadta, hogy erősíteni fogja a játékát a walesi ellen. „Tudom, hogy sokat kell dolgoznom, hogy magas szinten tartsam a teljesítményemet” – tette hozzá a holland, aki kettesben a walesivel mondhatja el magáról, hogy két döntőben is szerepelt. „Azt hiszem, innen még sok minden vár ránk. Sokat kell küzdenem a következő 12-13 hétben, de jól érzem magam.”

A második negyeddöntőben a világbajnok Michael Smith a 2020-as döntős Nathan Aspinall-lal küzd meg,  vagyis a felső négy játékos egy ágon van, „alulról” mindenképpen jön egy eddig  fordulót még nem nyerő új játékos „kihívónak”. A harmadik nap bajnoka, Bully Boy második a táblázaton és reménykedik benne, hogy rendbejön a csuklósérülése, amely a múlt hétvégi, kieli Europe Tour nyitómérkőzésén sújtotta. Aspinall viszont alulmaradt a múlt heti negyeddöntőnem Clayton ellen, de szeretné megismételni a második napi (Cardiff) elődöntőt, amelyben 105-ös átlaggal győzte le a világbajnokot 6–4-re.

A harmadik meccsen az újoncként az első napot megnyerő Chris Dobey Dimitri Van den Bergh ellen játszik az elődöntőért. Az angol a múlt héten Dublinban már a negyeddöntőben kikapott MVG-től,  akit Belfastban a döntőben megvert, ám azóta nem nyert meccset a PL-ben. A belga ugyanúgy 5 pontos, mint az angol, titokban bízik benne, hogy az ötödik estén az ötödik dartsos lesz a győztes, és az éppen ő lesz. „Csak élvezem az élményt, ez a legjobb, amit tehetek. Már öt pontom van, s ezt nem vehetem természetesnek, különösen, hogy a világ legjobbjai ellen játszom. A pozitívumokra figyelek, Szerezhettem volna több pontot is, de jól játszom, sokat tanulok és napról napra erősebb leszek.  Tudom, hogy egy éjszakát megnyerhetek, hiszek benne. Magabiztosnak, kipihentnek érzem magam, remélhetőleg ez az én estém lesz Exeterben” – mondta a belga, még korábban.
A negyeddöntő záró összecsapás két korábbi finalistáé, a 2021-es bajnok Jonny Clayton csap ösze a 2017-es második Peter Wrighttal.  Az extravagáns skót eddig mind a négy negyeddöntőjében alulmaradt, sorrendben Dobey, Van den Bergh, Aspinall és Smith ellen, a következő két fordulóban Price és Van Gerwen következik. Fura lenne, ha a kétszeres vb-győztes egy teljes kört végigjátszana nyeretlenül…

Az állás:

DARTS PREMIER LEAGUE,  Exeter, Westpoint Arena. Sport2 20:00 az ötödik játéknap mérkőzései (kommentátor: Vereczkey Lajos, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)