Előrehozott klub-vb-döntő (?) Egyiptomban
2024. 10. 01. 12:00Olvasási idő: < 1 perc
Bekövetkezett, amivel csak nagyon keveset lehetett volna nyemi a torna előtt, ha valaki megfogadja: a klub-vb elődöntőjébe a három európai simán bejutott. A dzsókert – az Al-Ahlit ellenfélül – a Magdeburg kapta. a másik ágon már az elődöntőben is „virtuális döntőt vív” a sorozat (és a BEK/BL) örök rekordere, a Barca és a meghívottként szereplő magyar rekordbajnok, a Veszprém HC.
Természetesen az összes találkozót élőben láthatják, a hekyszínről kéttagú ministábunk, Bartha Zoltán és Borsos Attila tolmácsolásában a Sport2-n, illetve s SELEKT alkalmazásban (Sport 3, az AMC Mikro helyébe lépett).
Minket elsősorban persze a Veszprém küzdelme érint a Barcával. Nem kérdés, hogy a katalán óriás a (kicsit) esélyesebb, ugyanakkor a magyar rekordbajnok a lisszaboni kisiklástól eltekintve az idényben kiválóan teljesít. Ha a Veszprém Arénában lenne a meccs, legalább annyi sansza lenne, mint a mindenhol rekorder Barcának, de hát ezt a találkozót semleges helyszínen, Egyiptom nevenincs Adminisztratív Fővárosában játsszák…
Nagy kérdés, melyik együttes franciái lesznek jobb, gólerősebb formában, mi persze Nedim Remilinek és Ludovic Fabregasnak szurkolunk – hátha…
A nap kérdése tehát: a csütörtök 18:15-ös döntőben melyik nagycsapat lesz az elmúlt három évben győztes Magdeburg ellenfele – mert hogy a német csapat túljut az egyiptomiakon, az biztosabb a biztosnál – ha csak fatális események nem szólnak közbe…
Férfi klubvilágbajnokság, Egyiptom „Adminisztratív Fővárosa”. Sport 2 13:45 California Eagles–Zamalek SC (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Császár Gábor); Sport1 15:15 Barca–Veszprém HC (kommentátor-riporter: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Császár Gábor és Deli Rita); Sport3 (SELEKT) 19:00, felv. Sport2 (felv. kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Borsos Attila),