Lesz-e kétszer négy a kétszer két pontból? • SportTV

Lesz-e kétszer négy a kétszer két pontból?

2025. 09. 13. 13:08    
Olvasási idő: 2 perc

A múlt héten egyaránt győzelemmel rajtoló csapatunk szombaton otthon folytatja szereplését a női kézilabda BL-ben. A debreceniek román, a győriek dán ellenfelet fogadnak, s mindketten a siker reményében léphetnek pályára.

Helena Elver most már az Audi Arena közönségét szeretné elkápráztatni, a BL-ben is (Fotó: ehfcl.com)

DVSC–GLORIA (A-csoport)

A két csapat nem büszkélkedhet jelentősebb múlttal a csúcsligában, a Debrecen harmadik, a Bistrita második BL-szezonját kezdte meg.  Így nem meglepő, hogy első meccsüket játsszák egymással.
Mindketten győzelemmel kezdték az idényt, a DVSC 25–24-re verte meg a Buducsnosztot, míg a Gloria hazai pályán 29–26-ra volt jobb a Storhamarnál. A két szélső, Fudzsita Aszuka és Danila So Delgado Pinto együtt a 29 találatból 15-öt vállalt a besztercei mérkőzésen. A Debrecenből 10 játékos legalább egy gólt szerzett az első meccsen, a legtöbbet Océane Sercien Ugolin és Tóvizi Petra (5-5-öt).
„A Beszterce nagyon erős kerettel számolhat. Az eddigi eredményei már most tiszteletet parancsolóak. Bízom benne, hogy jó mérkőzést tudunk játszani ellenük, ahol bármi megtörténhet. Szeretném, ha a mérkőzés végig szoros lenne, mert akkor lehetőségünk van a végjátékban a saját előnyünkre fordítani, akárcsak legutóbb” – reménykedett Szilágyi Zoltán, a DVSC Schaeffler vezetőedzője.

GYŐR–ESBJERG (A-csoport)

Másodszor is magyar csapaté a Hét meccse, s másodszor is magyar-dán párosítású. (A múlt héten a Fradi–Odense volt az.) A két együttes eddig 10-szer találkozott egymással, s mind a tízet az ETO nyerte meg!
A Győr 43–30-as győzelme volt a nyitó forduló legnagyobb különbségű sikere a múlt héten, a győri együttes haladta meg egyedül a 40 gólos határt a mezőnyből.  Az Esbjerg első pontjaira vadászik, hiszen alulmaradt a Metzcel szemben.
Legutóbb az előző kiírás budapesti elődöntőjében találkoztak, azt a kiélezett meccset 29–28-ra nyerte meg az Audi ETO.
A norvég balátlövő Kristine Breistöl hat szezonon át játszott az Esbjergben, mielőtt tavaly nyáron Győrbe szerződött volna. Az inverz: Nora Mörk 2016 és 2019 között, Line Haugsted pedig 2022 és 2024 között a Győrt erősítette. Mindkét együttes győzött legutóbb a bajnokságában, az ETO a Mosonmagyaróvárt 32–22-re győzte le, az Esbjerg a HÖJ Elite ellen hasonló különbséggel (33–22) nyert.
Az EHF szakelemzése szerint a Győri Audi ETO KC, a tavalyi szezonban a legtöbb labdavesztést kikényszerítő csapat és az Esbjerg, a második legkevesebb labdavesztést elszenvedő csapat összecsapását láthatjuk. A Győr ellenfeleinek labdaszerzései 25.7 százalékban a magyar csapat nyerte meg a labdát. Az Esbjergnél viszont a labdaszerzéseknek csak 18.5 százaléka végződött labdavesztéssel.
„Múlt hétvégén Dortmundban megízlelhettem az ETO-mezben a  játékot, de az Audi Arénában Győrben pályára lépni valami igazán különleges élmény lesz. Nagyon izgatott vagyok, hogy itthon játszhatok az összes szurkolónk előtt, és segíthetem a csapatot a győzelemre” – mondta Helena Elver, az ETO beállósa.
Az EHF honlapja nagyinterjúban foglalkozott Szemerey Zsőfivakól, a Győre hosszú idő után visszatérő kapussal.
„A szezon előtt utoljára úgy 18 évesen viseltem a csapat mezét. Emlékszem, hogy a kispadon ültem, mert olyan kiváló kapusaink voltak, mint Pálinger Katalin és Katrine Lunde. Valójában sokat tanultam a velük közös edzésekből” – emlékezett többek közt az egyéves metzi szereplés után a 7-szeres BL-győzteshez kerülő kapus.
„A tavalyi évhez hasonlóan idén is idegenben játszunk a győriek a szezon elején. Mindkét csapat még a szezon elején jár, így nem fogunk ugyanolyan színvonalú játékot látni, mint a tavalyi elődöntőben. Minden csapat optimalizál, szóval még van esélyünk, de ettől függetlenül ez valószínűleg a szezon  az európai porondon legnehezebb idegenbeli mérkőzése lesz” – vélekedett Tomas Axnér, a dánok svéd vezetőedzője.

NŐI KÉZILABDA BL, 2. forduló. 16:00 DVSC Schaeffler–Gloria Bistrita (kommentátor: Petur András, szakkommentátor: Köstner Vilmos, riporter: Szél Tamás Pál, műsorvezető: Ágai Kis András, szakkommentátor-szakértő: Deli Rita és Kopornyik Zsolt); Sport1 17:45 Győri Audi ETO KC–Team Esbjerg (kommentátor: Méhes Gábor, riporter: Szél Tamás Pál, műsorvezető: Ágai Kis András, szakkommentátor-szakértő: Deli Rita és Kopornyik Zsolt)
FÉRFI BUNDESLIGA. Sport1 20:00  SV Hamburg–THW Kiel (kommentátor: Petur András, szakkommentátor: Kopornyik Zsolt)