„Angol BL-kedd” a sporttelevízióban
2025. 10. 21. 12:04Olvasási idő: 2 perc
Egy juniormeccsel és három felnőtt BL-találkozóval jelentkezünk kedden a ligaszakasz harmadik körének nyitó napjáról, persze a szokásos részletes felvezetővel és a nap végi gól- és helyzetösszefoglalóval keretezve. Négy meccsünk közül háromnak is az egyik részese angol, mi több a háromból két felnőtt találkozó egyenesen angol¬spanyol rangadónak számít.

Segít-e Erling Haaland gólképessége megtörni a City idegenbeli BL-kudarcszériáját? (Fotó: Getty Images)
KAJRAT–PAFOSZ
Az azeri újonc az abszolút újonccal meccsel. A Kajrat eddig mindössze egyszer került szembe ciprusi ellenféllel, a 2021–22-es Ekl-csoportkörben az Omoniával kétszer is gól nélkül végzett. A kazah együttes legutóbbi 8 csoportkör-/ligaszakasz-mérkőzése egyikén sem nyert (2 d., 6 v.). Országából elsőként szeretne főtáblás BL-győzelmet szeretne, noha előző négy ilyen összecsapásán még gólt sem sikerült elérnie.
A Pafosznak eddig egyetlen kazah ellenfele akadt, a tavalyi Kl-ligaszakasz 3. meccsnapján 1–0-ra megverte az Asztanát. Az első ciprusi csapat lehet, amely meccset nyer a csoportkörben/ligaszakaszban az APOEL Porto elleni 2011. november 1-jei győzelme óta. 16 legutóbbi európai kupameccse közül 14-szer szerzett legalább egy gólt.
ARSENAL–AT. MADRID
Az Arsenal megnyerte legtóbbi hat BL-meccsét spanyol rivális ellen. Ez első csapatként sikerülhet neki a BEK-/BL-históriában. Az esetleges siker az ágyúsok 100. győzelme lehet BL-szereplésük során. Megnyerték legutóbbi 14 hazai csoport-/ligaszakasz-mérkőzésüket. Ráadásul sorozatban egymás után 11-szer nem kaptak gólt. Bukayo Saka első 19 BL-meccsén 11 gólt szerzett. A legtöbb gól, amelyet angol játékos első 20 meccsén elért, 15 volt (Harry Kane), Saka már a 2., megelőzve Andy Cole-t (10).
Az Atleti nyeretlen legutóbbi 9 csoport-/ligaszakaszmeccsén (4 d., 5 v.). Legutóbbi 18 csoport-/alapszakasz-meccse közül csak egyetlenegyszer mulasztotta el a gólszerzést. Julián Álvarez 7 gólt szerzett 7 legutóbbi BL-mérkőzésén, de az Arsenal ellen egyszer sem talált be a Manchester Cityben.
VILLARREAL–MAN. CITY
A City nyerte meg a két klub mindkét európai kupamecsét. a 2011–12-es BL-csoportkörben Manchesterben 2–1-re, Villarrealban 3–0-ra győzött. A Villarreal nem nyert legutóbbi 8 angol csapat elleni kupameccsén (3 d., 5 v.). ötször sorozatban kikapott, beleértve az első játéknap Tottenham elleni idegenbeli vereséget (0–1) is. A sárga tengeralattjáró csak egyet vesztett el legutóbbi 10 hazai európai kupameccséből.
A City ötöt megnyert legutóbbi 6 spanyol csapat elleni csoportkörös/ligaszakaszbeli meccséből. Pep Guardiola csapata egyet sem nyert meg legutóbbi 5 idegenbeli BL-meccséből (1 d., 4 v.), de csupán hármat vesztett el 22 legutóbbi csoportkör-/alapszakasz-mérkőzéséből (14 gy., 5 d.).
Erling Haaland 36 gólt szerzett 32 csoportkörben és ligaszakaszban lejátszott meccsén.
UEFA YOUTH LEAGUE, alapszakasz, 3. forduló. Sport1 14:00 Arsenal FC–Club Atlético de Madrid (kommentátor: Engyel István)
BAJNOKOK LIGÁJA, alapszakasz, 3. forduló, 1. játéknap. Sport1 17:00 Csillagok között – a játéknap elé (műsorvezető: Petur András, szakértő: Feczesin Róbert, Holczer Ádám és Méhes Gábor); Sport1 18:30 FK Kajrat Almati–Pafosz FC (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Petur András, szakértő: Feczesin Róbert és Holczer Ádám); Sport1 20:45 Arsenal FC–Club Atlético de Madrid (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Petur András, szakértő: Feczesin Róbert és Holczer Ádám); Sport2 20:45 Villarreal CF–Manchester City FC (kommentátor: Méhes Gábor); Sport1 23:00 a játéknap összefoglalója (kommentátor: Bartha Zoltán és Fülöp László, műsorvezető: Petur András, szakértő: Holczer Ádám)