Világbajnokcsata az elődöntőért a visszavágók napján
2025. 11. 14. 17:57Olvasási idő: < 1 perc
A mezőny versenyben lévő négy egyéni PDC-világbajnokából hármat színpadra szólítanak Wolverhamptonban a Grand Slam of Darts negyeddöntőjének felső ági elődöntőin. Kérdés, két ex vb-győztes jut be a legjobb négybe, vagy csak egyetlenegy, persze, hogy mindkét párban megismétlődik vagy megváltozik nyertes kiléte a napokkal ezelőttihez képest.
2023 és 2024 világbajnoki most az esztendő utolsó előtti major tornája elődöntőjéért küzd meg (Fotó: Getty Images)
Az első találkozón mérkőzik az egyetlen nem angol, a walesi Price az egyetlen nem óvilágbajnok angollal, Ricky Evansszel. A Jégember a közös múltat tekintve hatalmas fölényben van a villámkezű mókamesterrel szemben, összesen 20 találkozójuk háromnegyedét ő nyerte meg. A magas legszámú összecsapásokból mindkettőt (UK Open, 10–3, 2020-ban és 2021-ben), az egyetlen versenydöntőjük is az övé volt (2019 , 8–4 az egyik barnsley-i Players Championship-állomás fináléja). Most másodszor csapnak össze a tornán, az előző mindkettejük első meccse volt még a múlt héten, s a döntő legben Evans diadalmaskodott. Azaz Price – a csoportkörös rendszerelőnyével, az „engedélyezett hibával” élve versenyben maradhatott, s most csaknem vagy több mint lét és félszeres hosszúságú meccsen – 6 helyett 16 leget kell nyerni a végső sikerhez.
Ritka módon a másik párban is megismétlődik a hat nappal ezelőtti nyitó meccs, a világelső és a nagy visszatérő újra összecsap. Azt az ütközetet Luke Humphries nyerte meg a második körben 5–3-ra, s ezzel alakította 11–10-re örökmérlegüket. Ebból a tisztességes mérkőzéshalmazból három volt „csak” döntő, mindhárom már a Premier League új korszakában, egy-egy fordulós minitorna végküzdelme. Cool Hand Luke eddig a csoportkörben összesen 6 leget vesztett a három találkozóján, a nyolcaddöntőben pedig a legnagyobb különbségű sikert (10–3) aratta a holland Van der Velde ellen, méghozzá 108.55-es körátlaggal, a torna eddigi második legmagasabb teljesítményével. Persze ellenfele, Bully Boy számára az igazi nagy visszatérést a világelső kiütése jelentené…
GRAND SLAM OF DARTS, Wolverhampton, WV Aldersley. Sport1 20:30 a negyeddöntő felső ági mérkőzései (kommentátor: Bartha „Magaisversenyez” László, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)