Jut-e a Barca háromról a négyre? • SportTV

Jut-e a Barca háromról a négyre?

2026. 04. 08. 01:43    
Olvasási idő: 3 perc

A BL-históriában az eddigi két párbaját egyaránt elvesztette a Barcelona az Atlético Madriddal szemben, ugyanakkor ebben az idényben négy eddigi meccsükből hármat is megnyert. Kérdés, a kupahagyomány folytatása vagy az 2025–26-os futballév tendenciájának erősítése felé mozdul el a két együttes a negyeddöntő első találkozóján a Camp Nouban.

Két parádés gólvágó a spanyol háziderbi részesei közül. Vajon az Európa-bajnok Lamine Yamal vagy a világbajnok Julián Ávarez lesz a főszereplő a Camp Nouban? (Fotó: Getty Images)

A Barcelona és az Atlético de Madrid spanyol házi csatát vív a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében találkozik – ez a harmadik alkalom, hogy a csapatok ebben a szakaszban összecsapnak.
A Barca 8–3-as összesítéssel (1–1 idegenben, 7–2 otthon) legyőzte a Newcastle Unitedet a nyolcaddöntőben, így 25. alkalommal jutott be ebbe a szakaszba. A bajnoki szakaszban a katalán sztárcsapat az ötödik helyen végzett.
Az Atleti 7–5-ös összesítéssel verte ki a Tottenham Hotspurt a nyolcaddöntőől (5–2 o., 2–3 i.), miután a bajnoki szakaszt a 14. helyen zárta, és a kieséses fázis rájátszásában 7–4-re felülmúlta a az FC Bruges-t (3–3 i., 4–1 o.).

A csapatok összes korábbi európai találkozója szintén a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében zajlott. Az Atleti mindkét párbajt megnyerte – 2013–14-ben összesítésben 2-1–re (1–1 i., 1–0 o.), Koke szerezte a visszavágó döntő gólját, és 2015–16-ban 3–2-re (1–2 i., 2–0 o.), Antoine Griezmann szerezte mindkét gólt a visszavágón.
Ebben az idényben a Barcelona december 2-án hazai pályán 3–1-re nyert az Atleti ellen a La Ligában. Álex Baena nyitógólját Raphinha, Dani Olmo és Ferran Torres góljai fordították meg.

Az Atleti 4–3-as összesítéssel kiejtette a Barcelonát a Copa del Rey idei elődöntőjéből. Eric García öngóljának, valamint Griezmann, Ademola Lookman és Julián Alvarez találatainak köszönhetően az Atleti 4–0-s hazai győzelmet aratott február 12-én; a március 3-i Camp Nou-beli 3–0-s vereség ellenére is kitartott az előny, Marc Bernal kétszer, Raphinha pedig egyszer talált be.

A katalán klub aztán április 4-én Madridban is győzött, annak ellenére, hogy Giuliano Simeone 39. percben szerzett góljával hátrányba került. Marcus Rashford három perccel később egyenlített. Az Atleti az első félidő hosszabbításában piros lapot kapott, Nicolás Gonzálezt küldte le a játékvezető, majd három perccel a vége előtt beszállva Robert Lewandowski szerezte meg a győztes gólt, a válláról pattant a madridi hálóba a Musso kapus által kiütött labda.

Összesen a csapatok 251 mérkőzést játszottak, a Barcelona 115-öt nyert és 472 gólt szerzett, míg az Atleti 80 győzelmet és 371 gólt számlál.

Ez a Barcelona 31. európai kupameccse egy spanyol klub ellen (8 győzelem, 9 döntetlen, 13 vereség), az Atletié pedig 26. (11 győzelem 5 döntetlen, 9 vereség).
A 2016-os Atleti elleni vereség – a Barça utolsó európai mérkőzése egy La Ligában szereplő klub ellen – azt jelenti, hogy a katalán klub a 14 spanyol csapat elleni európai kupapárharcából csak ötöt nyert meg, és az elmúlt 11 meccsből csak hármat (3 döntetlen, 5 vereség).
Hazai pályán azonban a Barca az elmúlt hét európai kupameccsén egy vereséget szenvedett La Ligában szereplő vendégei ellen (4 gy., 2 d.).

Az Atleti legutóbbi spanyol klub elleni európai kupameccsére a 2024–25-ös nyolcaddöntőben került sor, amikor a Real Madridtól kaptak ki (1–2 i., 1–0 o., 2-4 tizenegyesekkel).
Ezzel a Los Colchoneros párviadalmérlege a Liga csapatai ellen 5 győzelem, 5 vereség (továbbjutás, illetve döntő). Az Atleti az elmúlt hét spanyol klubok elleni európai kupameccséből csak kettőt veszített el (4 győzelem, 1 vereség).

Ez a Barcelona 30. szezonja a Bajnokok Ligájában, ezt a versenyrekordot a Real Madriddal holtversenyben tartják. 2003–04 óta minden szezonban szerepeltek. A tavalyi bajnoki szakaszban Hansi Flick csapata legyőzte a Benficát (4–1-es összesítéssel) és a Borussia Dortmundot (5–3), mielőtt az elődöntőben kikapott az Intertől (6–7). Az Atleti 16. alkalommal szerepel a Bajnokok Ligájában, és sorozatban 13. alkalommal. 2013–14. óta minden szezonban ott voltak a madridiak

Diego Simeone csapata, amely 2014-ben és 2016-ban is döntős volt, mindkétszer a Real Madrid ellen, a tavalyi szezonban tizenegyesrúgásokkal kikapott szomszédjától. Antoine Griezmann 35 gólt szerzett 102 mérkőzésen a Barcelona színeiben, miután 2019-ben elhagyta az Atletit, majd 2021-ben újra csatlakozott a madridiakhoz. Clément Lenglet viszont 2018 és 2022 között a Barcelona játékosa volt, 160 alkalommal lépett pályára és hét gólt szerzett.

Ez a Barcelona 25. BEK-/BL-negyeddöntője, és a 21. a Bajnokok Ligája-korszakában. Jelenlegi mérlegük 16 győzelem, 8 vereség, ebből hatot az elmúlt kilenc mérkőzésen szenvedtek el. A 2024–25-ös szezon nyolcaddöntőjében legyőzte a Dortmundot (4–0 o., 1–3 i.).
A Barcelona az elmúlt 18 hazai BEK-mérkőzéséből csak kettőt veszített el (13 győzelem, 3 döntetlen), és az elmúlt négy mérkőzésen 19 gólt szerzett. Az elmúlt 30 Bajnokok Ligája-mérkőzéséből csak egyen nem szerzett gólt, viszont 13 alkalommal érintetlen maradt a hálója.
Lamine Yamal a Barcelona utolsó három Bajnokok Ligája-mérkőzésén szerzett gólt. A nyolcaddöntő visszavágóján elért gólja a tizedik volt a sorozatban, amivel Kylian Mbappéval azonos lett a sorozatban szerzett góljai száma, mielőtt betöltötte volna a 19. életévét. Raphinha tíz gólt szerzett az elmúlt tíz Bajnokok Ligája kieséses mérkőzésén.

Ez az Atleti 13. BEK-negyeddöntője; Összesített mérlege: 6 továbbjutás, 6 kiesés, bár az elmúlt hármat elvesztette, legutóbb a Dortmund ellen 2023–24-ben (2–1 o., 2-4 i.), mióta 2016–17-ben 2–1-gyel verte a Leicester Cityt. A madridi klub az elmúlt hét idegenbeli európai meccséből csak egyet nyert meg (2 győzelem, 4 vereség). Legutóbbi 34 európai meccse közül egyik sem végződött gól nélkül, ezeken a meccseken átlagosan 3.94 gól született meccsenként. Az idei szezonban lejátszott 12 BL-mérkőzésén 55 gól született.
Ez lesz az Atleti 150. mérkőzése a Bajnokok Ligájában, az első fordulótól a döntőig, a selejtezős mérkőzéseket nem számítva.
Julián Álvarez nyolc Bajnokok Ligája-gólt szerzett ebben a szezonban, ezzel megdöntve korábbi, 2024–25-ös hétgólos egyéni rekordját. Az ezt megelőző utolsó 17 meccsén 14 gólt szerzett.

 BAJNOKOK LIGÁJA, negyeddöntő, első mérkőzés. Sport1 19:15 Csillagok között – a játéknap felvezetése (műsorvezető: Fülöp Marcell, szakértő: Faragó Richard, Kéri András és Nyilasi Tibor); Sport1 20:45 FC Barcelona–Club Atlético de Madrid (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Fülöp Marcell, szakértő: Faragó Richard, Kéri András és Nyilasi Tibor); Sport1 23:00 a játéknap összefoglalója (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Fülöp Marcell, szakértő: Nyilasi Tibor)