Maradjon a Szeged a Kielce mumusa! • SportTV

Maradjon a Szeged a Kielce mumusa!

2026. 04. 08. 11:11    
Olvasási idő: 2 perc

Mindkét magyar együttes előnyből készülhet a negyeddöntőért folyó rájátszás visszavágójára. Szerdán persze elsősorban Kielcére figyelünk: a final fourban még sosem járó Szeged háromgólos vezetését szeretné megőrizni a korábban egyszer BL-győztes, kétszer ezüstérmes lengyel rekordbajnok ellen.

Mario Sostaric, a szegediek legeredményesebbje most is nagyon sokat tehet az előny megőrzéséért (Fotó: pickhandball.hu)

KIELCE–SZEGED

A Szeged múlt csütörtökön megnyerte a rájátszás első mérkőzését, miután Mikler Roland parádés teljesítményt nyújtott 16 védést mutatott be 43%-os hatékonysággal.
A Kielce hat egymást követő győzelem után a múlt héten elvesztette első mérkőzését a Bajnokok Ligájában, annak ellenére, hogy Klemen Ferlin 11 védést mutatott be.
A két csapat legjobb góllövői – Szymon Sicko (Kielce) és Mario Sostaric (Szeged) – pontosan ugyanannyi gólt szereztek ebben a szezonban, 67-et.

A Szeged a múlt héten hivatalosan bejelentette, hogy Eklemovic Marko irányító csatlakozik a csapathoz a következő szezontól, egy másik magyar klubtól, a Győrből érkezve
A Kielce elvesztette a két csapat legutóbbi négy összecsapását a BL-ben; legutóbbi győzelme a Szeged ellen 2022 decemberében született a csoportkörben. (Ugyanakkor az összmérleg nyelve a kielceiek javára billen el, 10 győzelmükkel szemben a kékeknek csak 6 sikere vam, egy döntetlen mellett.)

A múlt hétvégén a Szeged legyőzte a Komlót (37–28), míg a Kielce a Legionowót verte meg (38–28).„Az előnyünk a szurkolók teremtette hangulat lesz. Intenzívebbnek kell lennünk és többet kell futnunk. Több kockázatot, kell vállalnunk támadásban. És persze növelni a hatékonyságunkat – ha csökkentjük a hibákat, az eredmény jobb lesz, mint idegenben” – vélekedett Arkadiusz Moryto, a Kielce jobbszélsője.

„Sikerült háromgólos előnyt szereznünk a visszavágóra. De ez csak az első lépés volt – a másodikat Kielcében kell megtenni. Az első mérkőzésen megmutattuk az erőnket és a jellemünket, és erre lesz szükségünk a visszavágón is” – nyilatkozta Michael Apelgren. a szegediek vezeőedzője az EHF BL-honlapjának.

NANTES–GOG

A Nantes niminális előnyre tett szert az első mérkőzésen, egy góllal nyert Dániában, annak ellenére, hogy kevesebb mint egy perccel a vége előtt két góllal még vesztésre állt.
A mérkőzés legjobb góllövője a GOG játékosa, Frederik Bjerre volt 11 góllal, míg Julien Bos és Nicolas Tournat hét-hét gólt szerzett a Nantes-nak.
Frederik Bjerre jelenleg a BL-szezon harmadik legjobb góllövője 113 góllal, míg Nicolas Tournat eddig 70 gólt szerzett a framcia együttesben-
A rájátszásban lévő csapatok közül a GOG szerezte a legtöbb pontot idegenbeli mérkőzéseken a csoportkörben: 10-et.
A múlt heti találkozó előtt a két csapat mindössze kétszer játszott egymással a Bajnokok Ligájában, a Nantes egyszer nyert, az másik mérkőzés döntetlennel zárult.
A Nantes továbbra is a második helyen áll a francia Starligue-ben a Selestat elleni 33–32-es győzelem után; a GOG vasárnap Skjernben nyert 35–34-re.„Jól játszottunk az első mérkőzésen a Nantes ellen. Tudjuk, hogy még jobban is teljesíthetnek, de ebben a szezonban idegenben erősek voltunk, és hiszünk abban, hogy nyerhetünk Nantes-ban” – reménykedett Kasper Christensen, a dánok mestere.

BAJNOKOK LIGÁJA, rájátszás a negyeddöntőért, visszavágó. Sport1 18:00 Industria Kielce–OTP Bank-Pick Szeged (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakkommentátor-szakértő: Császár Gábor és Deli Rita); Sport1 20:45 Handballclub Nantes–GOG (kommentátor: Gyulai Miklós, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakkommentátor-szakértő: Császár Gábor és Deli Rita)