Veszprémi ifik a bronzért, spanyol–német csata a felnőtt aranyért
2026. 06. 14. 07:32Olvasási idő: 2 perc
Kölnben a két final fourban már érmekért csatáznak s férfi kézilabda két csúcskupáján a csapatok.
Lesz-e a világ legjobbja, a Füchse szuprsztárja, Mathias Gidsel BK-győztes is? (Fotü: Getty Images)
A veszprémi ifik sajnos visszaléptek egyet, idén nem a döntőben küzdenek, hanem a „vigaszmeccsen”, hiszen éppúgy simán kikaptak az elődöntőben a Füchse U18-asaitól, mint a másik ágon a Barca fiataljai a dán GOG-tól. Így aztán Gulyás István csapatának a kisebbik csarnok marad. ott kellene megszerezniük a harmadik helyet a felnőtt BL-rekordbajnok közvetlen utánpótlását jelentő ificsapattal.
A dán és a német csapat viszont a nagy csarnokban, a Lanxess Arenában mérkőzik meg a felnőttek előmeccseként az EHF ifisorozatának trófeájáért.
Az ifi német-dán csatát egy felnőtt követi, ugyanebben a nemzeti párosításban. Az ötszörös BL-győztes, címvédő, de ezúttal gólzáporos csatában a honfitárs Füchsétől alulmaradó SC Magdeburg az elmúlt öt évből kétszer finalista, de mindkétszer elbukó Aalborg ellen lép pályára a bronzért. Ezt követi az év legfontosabb európai kupameccse, amelyben a rekorder, nem kevesebb mint 12-szeres győztes Barca – először 1991-ben, legutóbb tavalyelőtt nyert – és a német kézilabda feltörő óriása, a csaknem összes európai sorozatot már legalább egyszer megnyerő Füchse mérkőzik meg. A „csaknem” határozó egyetlen hiányt jelöl, éppen a legértékesebbet, a BL-trófeát nem sikerült még megszereznie a berlini klubcsapatnak. Szombaton egy potom 75 gólt (!) hozó szuperütközetben (40–35) törte meg a honi csúcsrivális Magdeburgot, amely éppen a Bundesliga bajnoki aranyát hódította vissza tőle az idényben. 2012 óta a két csapat hat mérkőzést váltott egymással, három-három alkalommal győztek. Öldöklő küzdelem várható a két gigaklub között, amely lehet, hogy csak hosszabbításban vagy esetleg hétméterespárbajban dől el valamelyik oldalra…
EHF IFJÚSÁGI LIGA, négyes döntő, Köln. Sport1 8:45 Veszprém Handball Academy HC–Barca a 3. helyét (kommentátor: Fülöp Marcell, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Kopornyik Zsolt); Sport1 11:15 Füchse Berlin–GOG döntő (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Borsos Attila és Császár Gábor, riporter: Fülöp Marcell, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Deli Rita és Kopornyik Zsolt)
BAJNOKOK LIGÁJA, négyes döntő, Köln. Sport1 13:45 a játéknap felvezetése (műsorvezető: Petur András, közreműködők: a kölni stáb, valamint Deli Rita és Kopornyik Zsolt); Sport1 14:35 SC Magdeburg–Aalborg Handbold a 3. helyért, Sport1 17:15: Füchse Berlin–Barca döntő (mindkét meccsen kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Borsos Attila és Császár Gábor, riporter: Fülöp Marcell, műsorvezető: Petur András, szakértő: Deli Rita és Kopornyik Zsolt), Sport1 20:30 Harmadik Félidő Extra (házigazda: Petur András, vendégek a kölni stáb és a szakértők)