Lengyel–német csata az aranyúton
2026. 09. 22. 10:57Olvasási idő: 2 perc
Harmincharmadik alkalommal küzdenek meg az európai férfi teremröplabdázók az Európa-bajnoki címért. Az egyetlen nemzet, amely mind a 33 tormán pálára lépett, az olasz. amely most a négy helyszínből megmaradó egyetlenként rendezik meg a végküzdelmeket a negyeddöntőtől kezdve, s amelynek csapata a torna egyik csúcsfavoritja.
A kegitóbbi nagy tormát, a Világligát a lengyelek nyerték meg, a kínai Nangpóban a dontőben az amerikaiakat legyőzve (Fotó: Getty Images)
A négy társrendező Bulgária (Szófia), Finnország (Tampere), Románia (Kolozsvár) és Olaszország (Modena, Milánó, Nápoly és Torino) volt, a négy országban egy-egy hatcsapatos, körmérkőzéses tornát rendeztek, amelyek első négy helyezettje jutott a kieséses fázisba, azaz a nyolcaddöntőbe. A 16 között a nyolc meccset megfelezték Szófia és Torino között, miként a két negyeddöntőt is, az utolsó négy találkozó az érmekért a másik északolasz metropolisra, Milánóra marad, amely a közel 23 ezres befogadóképességű PalaPaniniban rendezi meg a torna végküzdelmeit.
Az eredeti négy helyszínről a házigazda egyként továbbjutott, az olaszok (A-csoport) hibátlanul, 5 győzelemmel az első helyen, a lengyelek ugyancsak az élről (4–1 győzelem-vereség mutatóval a finnek másodikként (az ő csoportjukat a belgák nyerték meg, ugyancsak 4-1-gyel) a románok meg a 3. hellyel (csoportgyőztes: Franciaország, szintén 4-1-gyel).
A negyeddöntőbe mind a négy csoportgyőztes simán bejutott, egyedül a belgák „hagytak el” a csehek ellen, a másik három szettveszteség nélkül lépett tovább, Olaszország a dánok, Franciaország a portugálok, Lengyelország pedig a lettek ellen. A társházigazdák közül a románok szintén továbbmentek az ukránok elleni 3:0-val, a másik kettő vívta a két ötszettes nyolcaddöntőt, a finnek 3:2-re megverték a görögöket, a bolgárok viszont alulmaradtak a németekkel szemben.
A negyeddöntőket két napon játszák, kedden mi a lengyel–német, szerdán este az olasz–finn találkozóval jelentkezünk.
A 33 eddigi Eb örökrekordere a Szovjetunió/Oroszország 14 aranyéremmel (utóbbi csapat az ismert okokól nincs jelen…), majd Olaszország következik 7 végső elsőséggel (valamint 5 ezüst- és 3 bronzéremmel), majd Csehszlovákia/Csehország és Jugoszlávia/Szerbia három kontinensbajnoki címmel (a csehek a belgától, a szerbek a szlovénoktól maradtak alul a nyolcaddöntőben 3:1-gyel, ill. 3:0-val). Két aranyat nyert még Lengyelország (no meg 5 ezüstöt és 4 bronzot), további négy országnak van még egy-egy Eb-címe, közülük csak Franciaország van még versenyben. A németek eddig egyetlen ezüsttel büszkélkedhetnek, a 2017-es lengyelországi tornán jutottak a fináléba, de ott 3:2-re kikaptak az oroszoktól. (Zárójeles megjegyzés: Magyarország egy-egy ezüsttel és bronzzal 12. az örök ranglistán, 11 döntő tornán vett részt, fájdalom, a legutóbb negyedszázada, 2001-ben…)
A címvédők történetesen éppen a lengyelek, a 2023-as döntőben 3:0-ra verték meg Rómában (!) a házigazda olaszokat. A németek az előző kontinensversenyen csak a nyolcaddöntőig jutottak, ott 3:2-re kikaptak a hollandoktól. A két csapat 2010 nyara óta tízszer csapott össze, 7-szer a lengyelek győztek, 3-szor a németek, mindháromszor barátságos (felkészülési) meccsen…
A legutóbbi tétmeccsük is lengyel sikerrel ért végez: Gliwicében 3:1-re nyertek a hazaiak Nemzetek Világligája-mérkőzésen, amelynek végén Lengyelország győztesen zárt, a németek viszont nem jutottak a negyeddöntőbe.
FÉRFI RÖPLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG. Negyeddöntő, Torino. Sport2 18:00 Lengyelország–Németország (kommentátor: Fülöp László, szakkommentátor: Nyári Sándor)