BL-szerda nyolc meccsel, három magyar fellépővel a Sport TV-n • SportTV

BL-szerda nyolc meccsel, három magyar fellépővel a Sport TV-n

2026. 11. 04. 12:46    
Olvasási idő: 3 perc

Az idénybeli negyedik BL-forduló második napján is a lehetséges maximumot nyújtjuk – már ami a meccsmennyiséget illeti. Összesen hét felnőtt és egy teljes ifimeccset közvetítünk, benne három potenciális magyar válogatott szereplővel. Ketten közülük a Real Madrid ellen léphetnek plyára, ami egyébként az utóbbi években nem újdonság: tavaly a Liverpool, tavalyelőtt a Leipzig tizenegyében szerepelt egynél több honfitársunk a sorozat rekordbajnoka ellen. A harmadik magyar Willi Orbán lehet, a”maradék” lipcsei (Szoboszlai és Gulácsi már más csapatban szerepel a milliomos elitligéban), aki ezúttal is „emberes feladattal” léphet a gyepre: minél inkább semlegesíteni az újabb rekordokra törő szupercsatárt, az egykori csapattárs Erling Haalandot...

Willi Orbán negyedszer is ellenfélként csaphat össze a Bajnokok Ligájában korábbi csapattársával, Erling Haalanddal (Fotó: Getty Images)

AEK–REAL MADRID

A két csapat eddig négyszer találkozott egymással az UEFA-sorozatokban: mindkét fél egyszer nyert, emellett két döntetlen született. Az 1985–86-os UEFA-kupa első körében a Madrid összesítésben 5–1-gyel jutott tovább (idegenben 0–1, otthon 5–0, mindkét találkozüón játzott korszal magyar cálogatott centere, Esterházy Márton), a Bajnokok Ligája 2002–03-as csoportkörében pedig Athénban 3–3-as, Madridban pedig 2–2-es döntetlen született.
Az AEK Athén támadója, Luka Jovics 2019 és 2022 között a Real Madrid játékosa volt; a klub színeiben összesen 51 mérkőzésen lépett pályára, ebből kilencszer a Bajnokok Ligájában.
Olekszandr Zubkov – még a Sahtar játékosaként – mindkét alkalommal gólt szerzett, amikor a Real Madrid ellen lépett pályára a Bajnokok Ligájában.
Az AEK veretlen a Madrid elleni két hazai mérkőzésén (1 győzelem, 1 döntetlen). A Bajnokok Ligája főtábláján spanyol csapatok ellen vívott két hazai találkozójuk szintén döntetlennel zárult: 2002 októberében 3–3 a Madrid, 2003 szeptemberében pedig 1–1 a Deportivo La Coruña ellen.
A Madrid görög csapatok elleni nyolc idegenbeli UEFA-mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni (5 döntetlen, 2 vereség): a legutóbbi szezon ligaszakaszában az Olimpiakosz otthonában aratott 4–3-as győzelmet.
Jude Bellinghamnek még egy mérkőzésre van szüksége ahhoz, hogy elérje a 60 fellépést a Bajnokok Ligájában. 23 évesen és 128 naposan ő lenne a legfiatalabb játékos, aki eléri ezt a mérföldkövet, megelőzve Iker Casillast (23 év, 167 nap).
A selejtezőket is beszámítva Varga Barnbanás 5, Vitális Nilén 2 meccsen lépett pályára az AEK-ben eddig (Varga lókét gólt is szerzett), Esterházy Márton és é Tőzsér Dániel utáén ők a garmadik és negyedik magyar játékos, akik sárga-feketében szerepeltek európai kupamérkőzésen.

LEIPZIG–MAN. CITY

A két csapat eddig hatszor találkozott egymással az UEFA-sorozatokban – mindannyiszor a Bajnokok Ligájában –, ebből négyszer a Manchester City, egyszer pedig a Leipzig nyert. A lipcseiek egyetlen győzelmüket a 2021–22-es szezon csoportkörében aratták, hazai pályán 2–1-re.
A Leipzig hazai mérlege a City ellen: 1 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség; ugyanakkor az angol klubok elleni legutóbbi öt UEFA-mérkőzését egyaránt elveszítette.
A Leipzig játékosa, Christopher Nkunku egyike annak az öt labdarúgónak, aki úgy szerzett mesterhármast a Bajnokok Ligájában, hogy csapata végül vereséget szenvedett. Nkunku három gólját a 2021–22-es csoportkörben, a Manchester City otthonában elszenvedett 6–3-as vereség alkalmával jegyezte.
A Leipzig edzője, Martín Demichelis a 2013–14-es és a 2015–16-os szezon között 15 alkalommal lépett pályára a Manchester City színeiben a Bajnokok Ligája főtábláján, és egy gólt szerzett: 2015 szeptemberében, a Borussia Mönchengladbach elleni 2–1-es idegenbeli győzelem során.
Erling Haaland a Dortmund és a Manchester City játékosaként összesen nyolcszor lépett pályára a Leipzig ellen, és 12 gólt szerzett. Ebbe beletartozik az az öt találat is, amellyel – beállítva a sorozat rekordját – hozzájárult a City 7–0-s győzelméhez a 2022/23-as idény nyolcaddöntőjének visszavágóján.
Josko Gvardiol 2020 és 2023 között 88 mérkőzésen lépett pályára a Leipzig színeiben, mielőtt a Manchester Cityhez igazolt volna; ez idő alatt öt gólt szerzett. Ezek egyike éppen a City ellen született a 2022–23-as szezon nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
Willi Orbán a három, City elleni fellépésén egyszer volt ikszelő, kétszer vesztes együttes tagja.

SLAVIA–ARSENAL

A két csapat eddig ötször találkozott egymással UEFA szervezte sorozatokban. Az Arsenal háromszor nyert, kétszer pedig döntetlen született: a Bajnokok Ligája 2007–08-as csoportkörében hazai pályán 7–0-ra, idegenben 0–0-ra végeztek; az Európa-liga 2020/21-es negyeddöntőjében otthon 1–1-et, idegenben 4–0-s győzelmet értek el; a legutóbbi szezon ligaszakaszában pedig idegenben nyertek 3–0-ra.
A Slavia az Arsenal elleni három hazai UEFA-mérkőzés egyikén sem szerzett gólt. Az Arsenal cseh ellenfelekkel szemben lejátszott mind a 11 UEFA-mérkőzésén veretlen maradt (9 győzelem, 2 döntetlen), Csehországban pedig mind a hat vendégfellépése alkalmával kapott gól nélkül hozta le a mérkőzést (5 győzelem, 1 döntetlen).
Az Európa-liga 2020/21-es negyeddöntőjének első mérkőzésén – amely 1–1-es döntetlennel zárult az Arsenal otthonában – Tomás Holes szerezte a Slavia egyenlítő gólját. A visszavágót Prágában az Arsenal nyerte meg 4–0-ra.
Az Arsenal 2007. október 23-án, a Bajnokok Ligájában aratott 7–0-s győzelme a Slavia ellen a mai napig az angol klub egyik legnagyobb különbségű győzelme az európai kupasorozatokban.
A legutóbbi szezon ligaszakaszában, amikor az Arsenal 3–0-ra nyert a Slavia otthonában, a gólokat Bukayo Saka, valamint Mikel Merino (kétszer) szerezte. Ezen a mérkőzésen lépett pályára Max Dowman (15 évesen és 308 naposan), aki ezzel a Bajnokok Ligája történetének legfiatalabb játékosává vált.
A Slavia az elmúlt 18 UEFA-mérkőzésén nyeretlen maradt (6 döntetlen, 12 vereség) – ez a klub történetének leghosszabb nyeretlenségi sorozata az európai kupákban. Ezzel szemben az Arsenal az elmúlt 18 Bajnokok Ligája-mérkőzésén veretlen (13 győzelem, 5 döntetlen), ami klubrekordnak számít.

UEFA YOUTH LEAGUE, 4. forduló. Sport2 16:00 BV 09 Borussia Dortmund–Real Betis Balompié (kommentátor: Fülöp Marcell)
BAJNOKOK LIGÁJA, ligaszakasz, 4. forduló. Keddi mérkőzések. Sport1 11:00 Linzer ASK–SK Slovan Bratislava (kommentátor: Fülöp Marcell); Sport2 12:00 FK Bodö/Glimt–Lille OSC (kommentátor: Gyulai Miklós); Sport2 14:00 Feyenoord SC–FC Internazionale (kommentátor: Gyulai Miklós).
Szerda. Sport1 17:00 Csillagok között – a szerdai játéknap előzetese (műsorvezető: Petur András, szakértő: Faragó Richard, Hegyi Iván és Koman Vladimir); Sport1 18:30 AEK Athén–Real Madrid (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván és Koman Vladimir); Sport1 20:45 RasenBallsport Leipzig–Manchester City FC (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván és Koman Vladimir); Sport2 20:45 SK Slavia Praha–Arsenal FC (kommentátor: Faragó Richard); Sport1 23:00 a nap összefoglalója (kommentátor: Faragó Richard és Fülöp László, műsorvezető: Petur András, szakértő: Koman Vladimir); Sport1 23:00 BV 09 Borussia Dortmund–Real Betis Balompié (felv., kommentátor: Gyulai Miklós)