Ak Barsz: hosszabbítás kizárva
2019. 10. 17. 11:02Olvasási idő: < 1 perc
A KHL csütörtöki játéknapjáról a liga egyik „megalkuvás nélküli” együttesét, az Ak Barszot mutatjuk, amely a finn Jokeritet fogadja erős győzelmi esélyekkel.

Gólöröm Ak Barsz-módra. Galijevék alighanem gyakorolhatják Kazanyban is a Jokerit ellen (Fotó: Getty Images)
A liga 24 csapata közt mindössze kettő akad, amelyinem az összes eddigi mérkőzése 6í0 őerc alatt döntéssel ért véget. Csak a győzelem-vereség mutatójuk különbözik, de az erősen. Az összesített tabella harmadikja, az Ak Barsz 13–3-mal, az utolsó előtti Lokomotiv Jaroszlavl 7–10-zel áll a táblázaton.
A tatár együttes öt hazai győzelemmel kezdte az idényt, a legutóbbi rangadón az SZKA Szentpétervár ellen 2–1-gyel zárt, majd a bajnok CSZKA elleni 2–5-tel véget is ért a széria, ám azóta is nyert már Kazanyban 3–1-re az Avtomobiliszt ellen.
A Jokerit viszont cseppet sem udvarias vendég: 8 vizitálásából négyet (!), közte a legutóbbi hármat győzelemmel fejezte be, Jaroszlavlból és Nyizsnyekamszkból három, Moszkvából a Dinamo elleni meccsről két pontot vihetett haza Helsinkibe. Összesítve teljesítményét a liga nagytáblázatán 17 ponttal a 15. helyen áll, de 14 mérkőzése a legkevesebb a teljes mezőnyből, a többség már a 17.-18. találkozójánál tart.
A két együttes egyébként az idényben már megütközött egyszer, a finn fővárosban az idény elején, szeptember 5-én találkoztak. Azon a meccsen Galijev és Galimov révén az első harmadban 2–0-s előnyt szerzett az Ak Barsz, majd a másodikban Pihlström szépített, de Cormier és Petrov háromgólosra növelte az előnyt. Az utolsó játékrész elején Azevedo találata lezárt minden kérdést, az 56. percben érkező Eronen-gól már csak a szépségtapaszt jelentette a Jokerit számára (2–5).
JÉGKORONG KHL, alapszakasz. Sport2 18:00 Ak Barsz Kazany–Jokerit Helsinki (kommentátor: Engyel István)