Ír este, egy magas kiemelttel • SportTV

Ír este, egy magas kiemelttel

Sport TV avatar Sport TV 2019. 12. 16. 08:41    
Olvasási idő: < 1 perc

A hátralévő három „csak estés” nap egyike következik Londonban az Alexandra Palace-ben. (A másik kettő a december 30-i elődöntő és a finálé napja lesz.) Fortuna különös köreműködése folytán négy, az Ír szigetről származó versenyzőt is a színpadra szólítanak. Az önálló Írország ad három játékost az első három találkozóra egyet-egyet, míg a negyedik, már második fordulós viadalra egy északír dartsos, Brendan Dolan áll ki a kétszeres világbajnok skót Gary Anderson ellen.

Gary Andersonnak "vb-formában" kell játszania, hogy túljusson északír ellenfelén (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

Amilyen ütemben esnek ki a kiemeltek, az est két nagy neve, Vincent van der Voort és Gary Anderson sem érezheti biztonságban magát. Talán az segíthet rajtuk, hogy egyikük sem angol, a nagy kiesési hullám ugyanis elsősorban a sportág „alapító nagyhatalmán csap át. (Igaz, „van kiből” veszíteni, a teljes induló mezőny 96 játékosából 37, a 32 kiemeltből 17 az angol, utóbbiakból a 2. Cross, a 4. Michael Smith és a 9. Ian White nem élte túl nyitó mérkőzését a tornán.)

Van der Voort egyébként a mezőny egyik benjáminjával, Keane Barryvel mérkőzik, a mindössze 17 és fél éves ír fiatalember elődöntős volt az idei ifi vb-n, csak a későbbi győztes Luke Humphries –  aki parádés meccsen verte meg ezen a vb-n Jermaine Wattimenát és már 3. fordulós – tudta megállítani.

Az egész idényben hektikus formában szereplő Gary Anderson Brendan Dolannal küzd meg, aki könnyed 3–0-val lépett át vasárnap az indiai Nitin Kumaron. A kétszeres világbajnok végső győzelmi esélyei nőttek a két előtte rangsorolt angol, Cross és Smith kiesésével. Ám ahhoz az egész évben nyújtott átlagánál sokkal magasabb szinten kell játszania, hogy Smith „helyén” a saját negyedéből ő jusson el az elődöntőig, és mérkőzhessen meg Van Gerwennel, feltéve, hogy a világelső is eljut odáig.

Kapcsolódó

A PDC-vb negyedik napjának műsora

Steve LENNON (ír, a világranglista 39. helyezettje)–Callan RYDZ (angol, 104.)
Legjobb vb-szereplés: 3. forduló (2018, 2019), ill. újonc. Örökmérlegük: még nem játszottak egymással. Legutóbbi mérkőzés:

Willie O’CONNOR (ír, 38.)–Marko KANTELE (finn, 100.)
L. vb: 3. forduló (2019), ill. 2. forduló (2009, 2018)
Öm.: még nem játszottak egymással. L. m.:     ­

Vincent VAN DER VOORT (holland, 33.)–Keane BARRY (ír, nincs a 236-ban)
L. vb: negyeddöntő (2011, 2015), ill. újonc
Öm.: még nem játszottak egymással. L. m.:   

Gary ANDERSON (skót, 5.)–Brendan DOLAN (északír, 35.)
L. vb: világbajnok (2015, 2016), ill.  negyeddöntő (2019)
Öm.: 16 mérkőzés, 8-8 győzelem . L. m.:. Anderson–Dolan 6–1, Players Championship, Barnsley, 1. forduló, 2017. 2. 26.

Sport2 20:00  PDC-dartsvilágbajnokság, London, első és második forduló (kommentátor: Gyulai Miklós, szakkommentátor: Vereczkey Lajos)