FTC: Nem élvezünk semmilyen előnyt a Siófokkal szemben

2020. 04. 20. 16:15    
Olvasási idő: 2 perc

A Ferencváros ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán a Sport TV Heti helyzet című műsorában elmondta, hogy a klub semmilyen előnyt nem élvezett az MKSZ részéről a Siófokkal szemben azért, mert több magyar játékosa van. Azt is elárulta, hogy a Fradi nem egyeztetett sem a rivális klubbal, sem a magyar szövetséggel a BL-indulással kapcsolatban.

Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető elelnöke.

A Magyar Kézilabda Szövetség egy hete leállította a magyar bajnokságok küzdelmeit, és hivatalos végeredményként a 2018-19-es bajnokság eredményét tekintik 2020-ban is.  A döntés miatt többen is felszólaltak, leghangosabban a Siófok KC, amely hazai pályán döntetlent játszott az FTC ellen, idegenben viszont legyőzte. Így hiába állt második helyen a csapat, harmadikként számolnak majd vele a nemzetközi kupaindulással kapcsolatban.

Nyíri Zoltán, a Ferencváros ügyvezető alelnöke elmondta, ő minden szakosztállyal és sportággal kapcsolatban azt mondta, hogy az utolsó pillanatig várna a döntéssel. „A játék kedvéért, mert alapvetően sportegyesületekről beszélünk, mert abból élnek, az a munkájuk a sportolóknak, hogy sportolnak. Azt elvenni a legrosszabb lépés. Azt mondtam múlt héten is, hogy én elfogadom, de korai volt a döntés – fogalmazott Nyíri Zoltán. A Fradi nem az azonnali zárás mellett szavazott (a férfi és női szakágban is van NBI-es csapata az FTC-nek).   – „Ha nem zártál volna, nem lenne a többi vita. Zárni másképp nem lehetett. A nőknél oda lehet adni a bajnoki címet a Győrnek, ez ténykérdés, de ebben a helyzeteben mindenki azt mondja, hogy a Fradi járt jól. De ha én azt mondanám, hogy oké, akkor fussunk ki a pályára, a Fradi és a Siófok jövő hétvégén játsszon le egy zártkapus meccset. Nem tudjuk, hogy a Siófok és az FTC elvállalná-e, de feltehetőleg az a csapat, ahol 10-12 légiós van, akik nincsenek itt, az nem tudná ezt lejátszani. És a bajnokságnak nem lett vége. Tehát az, hogy az FTC járt jól, az egy olyan mondat, amibe könnyű belekapaszkodni, mert az FTC-vel könnyű eladni egy címlapot, és ezt lehet írogatni. Nem járt jól szerintem senki, és induljunk ki innen, hogy nem járt jól senki. A férfimezőnyben az FTC kupainduló lett volna, ha nem a tavalyi eredmény van figyelembe véve.”

A szövetség részéről a közelmúltban érkezett olyan kommunikáció, hogy azért is jó ez a döntés, mert a zöld-fehérek adják a válogatott nyolcvan százalékát. Nyíri Zoltán ezek az interjúk nem erről szóltak, és ez belemagyarázás. „Nem is élvezünk semmilyen előnyt, az egész sugallás rossz. A Ferencvárosról úgy beszélünk, mint BL-indulóról, pedig nem az. Ezt mondjuk már el az embereknek!” –  összegezte a klubvezető. A magyar bajnok, jelen esetben a Győr az egyetlen biztos BL-induló, és a második, szerencsés esetben a harmadik csapat szabadkártyával indulhatna ebben a sorozatban. – „A többiekről egy nagyon kacifántos, öt szegmenset vizsgáló rendszer alapján döntenek. 5×5 pontot lehet szerezni, és úgy lehet elindulni a BL-ben a szabadkártyáért, és lehet, hogy Magyarország egyet sem kap, de lehet, hogy kap kettőt.”

A Ferencváros ügyvezető alelnöke elárulta azt is, hogy a klub pillanatnyilag sem a Siófokkal, sem a Magyar Kézilabda Szövetséggel nem kezdeményezett egyeztetést a BL-indulással kapcsolatban.

Cookie beállítások