Vb-rajt a világbajnok fellépésével • SportTV

Vb-rajt a világbajnok fellépésével

2020. 12. 15. 19:15    
Olvasási idő: 2 perc

Eljött újra a nagy nap: a világ 96 profi dartsjátékosa megkezdi január 3-ig tartó küzdelmet a hivatalosan 2021. évi világbajnoki címért. Szokásunkhoz híven az első játéktól az utolsóig élőben követjük nyomon a nagy népszerűségű viadalt, mely persze nem mentes a viágot beártnyékoló nagy járvány következményeitől sem.

A világbajnok a nyitó napon kezdi meg címvédő hadjáratát (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

A szokott sörtől fűtött versenyhangulatot most sajnos nélkülöznünk kell, még az is eredmény, hogy az első napon nézők is jelen lehetnek, méghozzá ezren az Alexandra Palace-ban. (Kérdés persze, hogy a szigorítások után is megmarad-e ez a lehetőség, ez alighanem napi szinten változhat a brit járványprotokoll előírásainak függvényében.)
Ami változatlan, a lebonyolítási mód: a 96 tagú mezőny a karácsonyi ünnepekig olvad 64-re, a szokásos első fordulós metódussal, szakaszonként  (session) négy mérkőzéssel, amelyből az utolsón egy kiemelt mérkőzik meg egy selejtezős győztessel. (A selejtezős és az első fordulós meccsek egyaránt három nyert szettig tartanak, egy szett megszerzéséhez három leget kell megnyerni.)

Steve Beaton 30. szereplésével kedden este a legtöbbszörös vb-szereplő lesz, mindkét szervezet világbajnokságait figyelembe véve (Fotó: Getty Images)

A PDC honlapja a nyitány alkalmával összeszedett néhány részvételi érdekességet. Mazsolázzunk ezekből egy kicsit! Húsz újoncot avat a torna, beleértve a selejtezősüket is. Ha Steve Beatonnal nem történik valami baj – reméljük, nem – , már a nyitó napon átveheti a részvételi csúcsot a 14-szeres világbajnok Phil Taylortól,  aki 1990-től 2018-ig 29 alkalommal játszott a vb-n, a norfolki dartsosnak 1992-es (BDO-s) megjelenése óta ez lesz a 30. szereplése.
A legendás szingapúri Paul Lim 25. vb-rajtját ünnepelheti (a BDO-vb-ket is beszámítva), mint emlékezetes, ő érte el az első tv-s 9 nyilast 1990-ben. 66 évesen a 23. PDC-vb-jén állhat színpadra, négy egymást követő évben harcolta ki a részvételt az ázsiai selejtezőn.
A fital amerikai Danny Lauby lehet a második fiú, akinek édesapja is játszott már a vb-n (Dan Lauby 1998-99-ben és 2003-04-ben indult), a tengerentúli családi páros az angol Colin és Arron Monk nyomdokaiba léphet.  A svéd  Deta Hedman is családi duót egészít ki, testvérpárt, hiszen bátyja, Al játszott a 2002/03-as tornán.
A kínai Liu Csen-kan 15 év szünet (!) után harcolta ki a részvételt a vb-n, a 2012. évi döntős Andy Hamilton öt esztendős szünet után indulat újra. Első ízben lesz két dél-afrikai játékos a  PDC-vb-n, mert Devon Petersen mellett Cameron Carolissen is megszerezte az indulási jogot. S első ízben szerepel indiai játékos is, Amit Gilitwala, aki a torna legelső mérkőzését játssza at angol Stee West ellen. Annak a találkozónak a győztese játssza majd a nyitó est utolsó mérkőzésén Peter Wrighttal.
A világbajnok természetesen a védés igényével lép színpadra a tornám. Ha sikerülne neki, azonnal belépne e tekintetben az örökranglista legjobb négy versenyzője közé. Eddig ugyanis a zseniális Phil Tayloron kívül – aki 14 címéből 10-et szerzett meg védőként – , csak két dartsos, Adrian Lewis és Gary Anderson mondhatja el magáról, hogy megismételte előző esztendei sikerét.

DARTS PDC-világbajnokság. Sport2 19:00  az első forduló mérkőzései (kommentátor: Gyulai Miklós, szakértő: Vereczkey Lajos)