Mi történik az ötödik világbajnokkal? • SportTV

Mi történik az ötödik világbajnokkal?

2020. 12. 28. 12:34    
Olvasási idő: 2 perc

Öt PDC-világbajnok rajtolt az idei vb 96 tagú mezőnyében. Közülük az első meccsén – a második körben – kihullott Adran Lewis és Rob Cross, a harmadikban kiesett (óriási meglepetésre) a címvédő Peter Wright, de fölényesen bejutott a nyolcaddöntőbe Michael van Gerwen.Hétfőn Gary Andersonon a sor, az ő eredményén múlik, marad-e két PDC-vb-győztes a 16 között, vagy a világelső magára marad az ismétlés (az ő esetében már a harmadik lenne) reményével.

Az első párosításban az „év embere”, a 46 éves korára a világ élmezőnyébe betörő José de Sousa meccsel a mindig jelen lévő, de maradandó nyomot sosem hagyó Mervyn Kinggel. Az 54 esztendős angol a két szervezetet egybe számolva már 25 (!) vb-jén indul, de a legjobb nyolcba csak kerek két évtizede, a BDO világbajnokságán sikerült eljutnia…

A második duó ígérkezik az egyik legkiszámíthatatlanabbnak, a két versenyző, Dirk van Duivenbode és Adam Hunt olyan közel áll egymáshoz minden psrsméterben. Egy hajszállal talán a holland esélyesebb, aki a verseny eddigi egyik nagy szenzációját szerezte Rob Cross kiejtésével.

Nathan Aspinall: két elődöntő után most még csak a nyolcaddöntő a cél (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

Nathan Aspinall a torna egyik csúcsmeccsét vívta az előző körben a kétszeres BDO-világbajnok Scott Waitesszel, s az egyik legnagyobb fordítást is mutatta be, hiszen 0–2-es szettállásról sikerült végül nyernie. A megbízható Vincent van der Voort ellen azonban kiegyensúlyozottabb teljesítményt kell nyújtania, hogy harmadik vb-jén is eljusson a nyolcaddöntőig – az első kettőn az elődöntőig tartott a menet.

Az est első meccse jut a népszerű Gary Andersonnak, de ellenfelét, Mensur Suljovicot is sok dartsrajongó kedveli. Elég régen, több mint két éve játszottak egymással, örökmérlegük szoros, Gary esetleges búcsúja nem jelentene akkora meglepetést, mint Wrighté vasárnap Clemens ellen.

Angol nélküli brit rangadót vív a walesi Gerwyn Price (képünköb) az északír Brendan Dolannel (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

A legnagyobb angol nélküli brit csatának a Gerwyn Price–Brendan Dolan összecsapás ígérkezik. A walesi a favorit, de rendre meggyűlik a bajna az észaírrel, aki ellen egyemlő az örökmérlege aki elbillenti a nyelvet, nyolcaddöntős lesz.

A Premier League-győztes Glen Durrant formája eddig rejtve maradt, elsőre a brazil Diego Portela nem tudott érdemi ellenállást kifejteni ellene. Hétfő esti riválisa a torna eddigi meglepetésembere, az amarikai Danny Baggish lesz, az egyetlen a 32 között, aki helyezetlen a világranglistán, azaz elmúlt két évben egyetlen fontot sem nyert hivatalos PDC-viadalon. Most már 25 ezernél tart, s ezt további 10-zel megtoldhatja, ha legyőzi a tavaly első PDC-vb-jén rögtön a negyeddöntőig jutó, amúgy 3-szoros BDO-világbajnok Durrantet.

Kapcsolódó

2O21. ÉVI PDC-VB, A 11. JÁTÉKNAP PROGRAMJA

José Augusto Oliveira DE SOUSA (portugál)–Mervyn KING (angol)
Kora: 46, ill. 54 év. A világranglistán: 14., ill. 19. Eddigi vb-szereplései: 3 (3 PDC), ill. 24 (13 PDC). Legjobb vb-eredménye: 3. forduló (2021), ill. negyeddöntős (2000, BDO). Eddig a vb-n: R. Smith ellen 3–1, Hopp 3–1. Egymás ellen: 1 mérkőzés, 1 De Sousa-győzelem. Legutóbbi mérkőzés: De Sousa–King 6–3 (Players Championship, 17. verseny, Wigan, nyolcaddöntő, 2019. 6. 22.)

Dirk van DUIJVENBODE (holland)–Adam HUNT (angol)
Kora: 28, ill. 27 év. A világranglistán: 43., ill. 76. Eddigi vb-szereplései: 1 (1 PDC), ill. 1 (1 PDC). Legjobb vb-eredménye: 3. forduló (2021), ill. 3. forduló (2021). Eddig a vb-n: Brooks  3–2,  Cross 3–2, ill. Ashton 3–2, A. Hughes 3–0. Egymás ellen: 5 m., 2 Van Duijvenbode-, 3 Hunt-gy. Legutóbbi mérkőzés: Van Duijvenbode–A. Hunt 6–5 (Players Championship, Barnsley, 1. forduló, 2020. 3. 25.)

Nathan ASPINALL (angol)–Vincent VAN DER VOORT (holland)
Kora: 29, ill. 45 év. A világranglistán: 6., ill. 27. Eddigi vb-szereplései: 2 (2 PDC), ill. 19 (13 PDC). Legjobb vb-eredménye: elődöntős (2019, 2020), ill. negyeddöntős (2005 BDO, 2015 PDC). Eddig a vb-n: Waites 3–2, ill. Meulenkamp 3–2. Egymás ellen: 7 m., 5 Aspinall-, 2 Van der Voort-gy. Legutóbbi mérkőzés: Aspinall–Van der Voort 6–2 (Players Championship, Barnsley, nyolcaddöntő, 2020. 3. 14.)

Gary ANDERSON (skót)–Mensur SULJOVIC (osztrák)
Kora: 50, ill. 48 év. A világranglistán: 13., ill. 20. Eddigi vb-szereplései: 19 (11 PDC), ill. 13 (12 PDC). Legjobb vb-eredménye: világbajnok (2015, 2016), ill. 3. forduló (2011. 2016, 2018, 2021 PDC). Eddig a vb-n: Razma 3–1, ill. Edgar 3–1. Egymás ellen: 10 m., 6 Anderson-, 4 Suljovic-gy. Legutóbbi mérkőzés: Anderson–Suljovic 11–4 (Champions League of Darts, elődöntő, 2018. 9. 23.)

Gerwyn PRICE (walesi)–Brendan DOLAN (észak-ír)
Kora: 35, ill. 47 év. A világranglistán: 3., ill. 30. Eddigi vb-szereplései: 6 (6 PDC), ill. 12 (12 PDC). Legjobb vb-eredménye: elődöntős (2020), ill. negyeddöntős (2019). Eddig a vb-n: J. Lewis 3–2, ill. Foulkes 3–1. Egymás ellen: 6 m., 3-3-gy. Legutóbbi mérkőzés: Dolan–Price 6–2 (Players Championship, negyeddöntő, 2019. 10. 14.)

Glen DURRANT (angol)–Danny BAGGISH (amerikai)
Kora: 50, ill. 37 év. A világranglistán: 12., ill. helyezetlen. Eddigi vb-szereplései: 7 (1 PDC), ill. 1 (1 PDC). Legjobb vb-eredménye: világbajnok (2017, 2018, 2019, mind BDO), ill. 3. forduló (2021). Eddig a vb-n: Portela 3–0, ill. Heta 3–2, A. Lewis 3–1. Egymás ellen: –. Legutóbbi mérkőzés: –.

PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, 11. versenynap. Sport2 13:00 és 19:00 a harmadik forduló mérkőzései (kommentátor: Fülöp „180” László, szakkommentátor: Vereczkey Lajos)