Csaknem minden a Bayern mellett szól • SportTV

Csaknem minden a Bayern mellett szól

2022. 02. 16. 11:32    

Kedden mutattuk a BL-nyolcaddöntő egyik bajnokpárját, szerdán jön a másik. A két Bundesliga-győztes, az oszrák Red Bull Salzburg és a német Bayern München csap össze – merőben különböző győzelmi esélyekkel.

Robert Lewandowski utolérheti a tízgólos Hallert a BL góllövőlistájának élén (Fotó: Getty Images)

A Salzburg a Bayernt fogadja fennállása első BL-nyolcaddöntőjében, amelytől az előző idényben két vereséget is elszenvedett a csoportkörben. Az osztrák bajnok először, a német 19-edszer szerepel a milliomos elitliga rájátszásos szakaszában.
A legutóbbi idény csoportkörében találkoztak eddig, mindkét meccset a bajorok nyerték neg, az elsőt Salzburgban 6–2-re, a müncheni visszavágóra megfelezték az eredményt.  Természetesen már mindketten többször találkoztak a másik országából való klubbal, a Red Bull „német mérlege” enyhén negatív (6–4–8), a Bayern „osztrák mérlege” erősen pozitív (7–2–1).
A Salzburg a hatodik fordulóban véglegesítette továbbjutását a Sevilla elleni 1–0-val, s lett csoportmásodik  a Lille mögött.               Kontrasztként a Bayern mind a hat mérkőzését megnyerte és 10 pontos előnnyel lett csoportgyőztes.
Tavalyi két mérkőzésük után az A-csoportból a bajorok 16 ponttal mentek tovább, 5 meccset megnyerve a 6-ból, az osztrákok a 3. helyen végeztek 4 ponttal.
A mostani csoportkörben a Red Bull 10 pontjából 9-et otthon szerzett, idegenben Sevillából hozott el egy pontot 1–1-gyel. Ez volt a harmadik egymást követő sikeres selejtezősorozata, az első után 2019-ben harmadik lett a Napoli és a Liverpool mögött, aztán tavalyelőtt a Bayern és az Atlético mögött lett 3. (Amúgy az elsőt 1994-ben teljesítette, akkor meg a két későbbi döntős, az Ajax és a Milan mögött lett ugyancsak harmadik.)
Negyedik  csoportkörös szereplésével osztrák csúcstartóvá lépett elő, korábban a Sturmmaal együtt állt 3-mal.
A Genk elleni 5–2 a hatodik hazai győzelme volt sorozatban, összesen a 19. veretlen hazai találkozója (15 gy., 4 d.). A szériának a Napoli elleni 2–3 vetett véget.
A korábbi sikeredző Jesse Marsch az előző nyáron hagyta el a csapatot, de Lipcséből idő előtt távoznia kellett. Utódja Matthias Jessie lett, aki  korábban a Salzburg ifiben és a fiókcsapat Lieferingben bizonyított korábban 2019 és 2021 között. A klub egymást követő 8. bajnoki aranyát nyerte meg 2020–21-ben, összesen a 15.-et. Német klubok elleni oda-vissza mérlege 3–2, azaz többször jutott tovább, mint kiesett. A legutóbbit viszont elvesztette az Eintracht Frankfurt ellen, az El 32 között 2019–20-ban. Ebben az idényben is megmérkőzött német ellenféllel, a Wolfsburg  ellen a 3. fordulóban 3–1-re nyert otthon, utána azonban a negyedikben 2–1-re kikapott a Volkswagen városában. 1994 és 2016 között nem játszott német csapattal, ez viszont a hatodik egymást követő idény, amikor mindig szembe kerül valamelyikkel. Az emlegetett összmérleg ugyan negatív, otthon viszont pozitív (4–3–2), azt előző kiírás 3. játéknapján a Bayern elleni 2–6 egy hatos veretlen sorozatnak vetett véget. A Frankfurt elleni 2–2 előtt az előző német csapat, amely kettőnél több gólt szerzett Salzburgban, a Fortuna Düsseldorf volt, amely 3–0-ra győzött az 1980–81-es KEK első fordulójában.
A Bayern úgy nyerte meg a 6 meccsét, hogy a Barcelona, Benfica, Kijev hármasnak 22 gólt lőtt, ezzel ebben az idényben a legjobb csoportgyőztes lett. Ez már a 25. BL-idénye, eggyel van elmaradva a két spanyol óriástól. 18-adszor nyerte meg csoportját (csak a Barcelonának van több, 21) , az elmúlt négy alkalommal egymás után. 1620–21-ben címvédőként 15-ös nyerő sorozatot produkált, amelynek az Atlético Madrid vetett véget 1–1-gyel Madridban. Még Hansi Flickkel a kispadon az előző isény csoportgyőzelme után a Lazio túljutott a csapat, ám utána a negyeddöntőben otthon 3–2-re kikapott a PSG-től – amelyet az előző évi döntőben legyőzött – , a visszavágón Párizsban kevés volt az 1–0, az idegenben szerzett gólos szabály következtében.  Hansi Flick tavaly nyáron német kapitány lett, a Lipcséből jövő Julius Nagelsmann váltotta a müncheni kispadon.
Lewandowski első 5 meccsén gólt szerzett az idényben, összesen 9-nél jár, eggyel van elmaradva az Ajaxban játszó Sebastian Hallertől. A csapat 31-szer nyert bajnokságot, benne a legutóbb megszakítás nélkül nyert 9-cel.  A legutóbbi 9 alkalomból 8-szor elérte a negyeddöntőt, az egyetlen kivétel 2018–19 volt, amikor a védő Liverpooltól kiesett a nyolcaddöntőben. Egyike annak a három csapatnak, amely százszázalékosan végzett ebben az idényben a csoportkörben (a másik kettő a Liverpool és az Ajax). Ugyanezt véghez vitte a győztes 2019–20-as idényben is. Kétszer sikerült ez a Real Madridnak (2011–12, 2014–15), egyszer a Milannak (1992–93), a PSG-nek (1995–96), a Szpartak Moszkvának (1995–96) és Barcelonának (2002-03). Az összes közül eddig csak a Bayernnek sikerült vágül elnyernie a trófeát is két évvel ezelőtt. A Bayern idegenben legutóbb az 2017–18-as idény 1. napján kapott ki a PSG-től, azóta 21 mérkőzést veretlenül játszott végig (17 győzelem, 4 döntetlen). Münchenen kívül tízes nyerősorozata is volt, amelyet az Atleti szakított meg tavaly, a legutóbbi 16-ból csak egyszer mulasztotta el a győzelmet. A legutóbbi  kiírás nyolcaddöntőjében a Lazio elleni 1–0-val állította be a ManUnited 16-os veretlenségi csúcsát, most 21-nél jár. 25 kísérletéből 24-edszer érte el a kieséses szakaszt a BL-ben, 14-edszer sorozatban. Nyolcaddöntős mérlege 13–4, a legutóbbi tíz évben csak a Liverpooltól esett ki ebben a fázisban (2019, 0–0, 2–3-mal). Mindhárom oda-vissza párharcát megnyerte osztrák ellenfél ellen, a legelsőt 1996–87-ben a BEK 2. fordulójában az Austria ellen (annak az idénynek a végén visszatért Bácsbe, a döntőre, amelyen kikapott 2–1-re a Portótól). A múlt idényben a Salzburg elleni duplával növelte veretlen sorozatát a osztrák klubok ellen, egyetlen vereségét tőlük az első találkozón szenvedte el a Rapidtól 1:0-ra kapott ki, 1966–67-ben a KEK negyeddöntőjének első meccsén. (Aztán a visszavágót megnyerte hosszabbításban 2:0-ra, a döntőben pedig elnyerte első európai trófeáját az ugyancsak hosszabbításban elért 1:0-val a Rangers ellen.) Azóta 7 győzelem, 2 döntetlen az osztrákok elleni mérlege. Első három meccsén nem győzött Ausztriában (2 d., 1 v.), azóta a további kettőt megnyerte.
A müncheniek osztrák játékosa Marcel Sabitzer a 2014–15-os idényt Lipcséből kölcsönben a Salzburgban töltötte, 33 meccsen 19 gólt szerez, s az Osztrák Kupa-győzelemből, hat mérkőzésből 7 góllal járulva hozzá a sikerhez. Dayot Upamecano két idényt töltött az RB-ben 33 mérkőzésen szolgálta a 2013 és 2015 között kétszer is duplázó osztrák klubot. Karim Adeyemi két éven át (2010–2012) a Bayern utánpótlásában pallérozódott, mielőtt az Unterhachingba ment volna, ahol 2018-ig maradt. A salzburgi játékosok közül öten németek, akárcsak Jessie edző. Julian Nagelmsmann a Hoffenheim másodedzője volt 2011–12-ben, amikor Jessie a játékoskeret tagja volt. Az RB hét futballistája játszott korábban Németországban. Junuzovic 12 mérkőzésen szerepelt a Bayern ellen, az összeset elvesztette a Werder tagjaként, csapata 7 gólt szerzett és 34-et kapott ezeken.
A két csapat tagjai közül együtt játszott Junuzovic és Gnabry a Werderben, Onguené és Pavard a Stuttgartban, Bernede és Choupo-Moting a PSG-ben. A válogatottban csapattársak voltak Wöber, Ulmer, Seiwald és Sabitzer (osztrák nagyválogatott), Onguené és Choupo-Moting (Kamerun), Adeyemi és Neuer, Süle, Kimmich, Goretzka, Musiala, Gnabry, Sané é Thomas Müller (Németország), Piatkowski és Lewandowski (Lengyelország). Junuzovic gólt lőtt a németeknek az 1–2-es vb –selejtezőn 2012-ban a meccsen játszott Neuer és Thomas Müller is. Müller betalált az osztrák kapuba a 2013-as 3–0-ra végződő vb-selejtezőn. Neuer, Süle, Kimmich, Sané és a tartalék Goretzka ott volt a 2018-as felkészülési meccsen, amelyen Ausztria 1986 óta először megverte Németországot.
A Salzburg kerete három helyen változik tavalyhoz képest: Koita, Tijani és a Brugesből kölcsönbe távozó Van Der Bregt került be, Ludewig és Okoh került ki a listáról. A Bayernnél már nem kerettag a Veneziába kölcsön adott Cuisance, Kainz és Schneller, a „B-listáról” bekerült viszont Musiala, Copado, A. Ibrahimovic, Schenk, valamint Wanner.
A Salzburg idén csupán két meccset játszott, a kupanegyeddöntőben 3–1-re győzte le otthon a LASK-ot, bajnokin pedig idegenben 2–1-re a Rapidot. A Bundesligéát 14 ponttal vtzeti a Wolfsberg előtt, amelyhez vasárnap látogat bajnoki meccset vívni.
A Bayern közmeglepetésre szombaton 4–2-re kikapott Bochumban, így is 6 pont előnnyel vezeti a Dortmund előtt a német Bundesliga táblázatát.
A mérkőzést az angol Michael Oliver vezeti, aki a Salzburg két mérkőzésén bíráskodott eddig, 2016-ban egy BL-selejtezőn a Partizani ellen Tiranában (1–0), 2020 szeptemberében pedig Tel-Avivban a Maccabi ellen playoffmeccsen (2–1). A Bayern háromszor játszott, amikor ő fújta a sípot, 2018 márciusában BL-nyolcaddöntőben a Besiktas ellen Isztambulban (3–1), 2020 októbrben és 2021 novemberben két spanyol klassziscsapat ellen BL-csoportkörben (Atlético 4–0, Barcelona 3–0). Azaz eddig mindkét csapatnak csak győztes mérkőzésén működött közre – ez a sorozat bizonnyal megszakad szerdán este Salzburgban.

A nap másik találkozójáról, az Internazionale–Liverpool mérkőzésről közel 20 perces összefoglalót mutatunk a mi meccsünk után.

BAJNOKOK LIGÁJA. Sport2 20:00 a játéknap felvezetése (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János és Mészáros Ábel); Sport1 20:45 Red Bull SalzburgFC Bayern München (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János és Mészáros Ábel); Sport2 23:00 összefoglaló a nap eseményeiről (felv., kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János és Mészáros Ábel)

Cookie beállítások