Slágermeccsek • SportTV

Slágermeccsek

 avatar 2012. 02. 12. 11:55    
Olvasási idő: 2 perc

Megnyugodhatunk! Mégis lesz nagymeccs! Nem is egy! Ha már nem jött össze az igazi nagy derbi (Mayweather-Pacquiao), akkor kapunk helyette két igen jónak ígérkező összecsapást, melyek remélhetőleg valamelyest majd kárpótolnak minket.

Kezdjük kronológiai sorrendben! Május 5-én Floyd Mayweather a WBA nagyváltósúlyú világbajnoki övéért lép szorítóba a címvédő Miguel Cotto ellen. Igazság szerint ennek a meccsnek már öt évvel ezelőtt létre kellett volna jönnie, ám 2007-ben az amerikai teljesen váratlanul bejelentette visszavonulását. Kár, mert Cotto akkoriban volt a csúcson, remek bunyóval verte a mindig veszélyes Zab Judaht, és szoros, de egyértelmű győzelmet aratott Shane Mosley felett.

A fanyalgók szerint a Puerto Ricó-inak ma már semmi esélye, Mayweather játszi könyedséggel tudja le ezt a feladatát is, és zsebel majd be 20-30 millió dollárt. Tény, hogy a 2007-ben még meglévő veretlenségi nimbusz oda lett, hiszen előbb Margarito, majd Pacquiao részesítette hatalmas verésben Cottót. Leírni azonban így sem szabad a korábbi kisváltó-, váltó-, jelenleg nagyváltósúlyú világbajnokot. A nagy mágus Bob Arum ugyanis pontosan tudja, hogy lehet megmenteni egy aranytojást tojó tyúkot, és egy súlycsoporttal feljebb összehozta védencének a csekély tűzerővel bíró, veszélytelen, ámde világbajnoki övvel rendelkező Yuri Foreman elleni randevút. Cotto természtesen nyert, immár harmadik súlycsoportjában szerzett világbajnoki övet, visszaszerezte kissé megtépázott önbizalmát, amit a Ricardo Mayorga és az Antonio Margarito elleni győzelmekkel tovább erősített. Mayweather mindössze egyszer, 2007-ben még De La Hoya ellen bokszolt Cotto jelenlegi vadászterületén, nagyváltósúlyban, ahol minden jelentősebb szaklap szerint egyértelműen a Puerto Rico-i a legjobb. Szeretném hinni, hogy egy önbizalommal teli, erős Cotto nem lesz sétagalopp a jóval esélyesebb, zseniális Mayweathernek, akit eddigi pályafutása során megszorítani is alig tudtak. Pacquiao híján Cotto jelentheti a legnagyobb veszélyt az amerikai féltve őrzött veretlenségére.

Mint ahogy Timothy Bradley is potenciális veszélyt jelenthet Pacquiao számára. A filippínó-amerikai párharcra június 9-én kerül sor Las Vegas-ban, és látva Pacman elmúlt évben mutatott produkcióit, bizony óriási formajavuláson kell keresztülmennie ahhoz, hogy a tőle korábban megszokott fölénnyel verje Bradleyt. A kisváltósúly legjobbjaként (Amir Khan mellett) számon tartott amerikai még fiatal (28 éves), veretlen, duzzad az erőtől és az önbizalomtól, ki van éhezve az (el)ismertségre, és abban a (tév?)hitben húz majd kesztyűt júniusban, hogy ellenfele már túl van a zeniten.

Nem alaptalanul! Tavaly Pacquiao olyan szürke bunyóval győzte le Shane Mosleyt, hogy pályafutása során először (legalábbis Amerikában) kifütyülte a közönség. Novemberben aztán jött a feketeleves! A közönség és a szakma többsége szerint ugyanis nem érdemelt győzelmet az előre kissé lesajnált 38 éves Juan Manuel Marquez ellen. Kiderült, hogy sebezhető. Sőt, verhető a már-már legyőzhetetlennek hitt ázsiai bunyós.

Bradley tehát kellő lelki munícióval léphet majd szorítóba, Pacquiao esetében viszont nagy kérdés, hogy milyen motivációval húz kesztyűt: a megtépázott hírnevét helyreállítani akaró, újra a gyilkos ösztönnel küzdő harcigépet látjuk, vagy a kevésbé ismet ellenfél tudatában a kellő fordulatszámra már felpörögni nem képes, szárnyaszegett Pacman próbálkozik az MGM Grand-ben. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy egy önmagához képest viszafogott Pacquiao is rendkívüli veszélyt jelenthet bárki számára.

Mayweatherhez hasonlóan Pacquiao sem választhatott magának nagyobb kihívást, mint amilyet Timothy Bradley jelent! Biztos vagyok benne, hogy sokan lesznek a sajtóban, akik egy kézlegyintéssel elintézik a két párosítást, mondván sem Cotto, sem Bradley nem okozhat gondot a két nagyágyúnak.

Ne higgyünk nekik!