Farkas Norbert kommentátor

16 éve dolgozik a magyar sportmédiában.

Kezdőként a Blikk című napilap külsős munkatársa volt, majd a Magyar Rádió sportosztályán tevékenykedett. A '90-es évek végén a TV2-höz került, ahol munkáival gyakran feltűnt hírműsorokban és magazinokban.

A kezdetektől tagja a Sport TV csapatának, a dél-európai, illetve a dél-amerikai országok sportjára, labdarúgására szakosodott, de a magyar utánpótlásra is figyelmet fordít.

blog
Top bejegyzések
2012 január 18 Legutóbbi frissítés 13:41
Farkas Norbert

Levélben ajánlom! bezár

Laci, és az ötödik? (3.rész)

Gondolom, a meccs után fogadhatták a gratulációkat, egyiket a másik után. A spanyol király, I. János Károly mit mondott önöknek?

Semmit, mert nem találkoztunk vele. Az UEFA elöljárói is eltűntek. Végül valamilyen titkár, alelnök, vagy nem is tudom, kicsoda adta át a kupát. Ez is azt bizonyítja, hogy mindenki a Barcelona győzelmére készült. Kelet-európai csapatként nyertünk, és ezzel nagy csalódást okoztunk az illetékeseknek.

A nemzetközi sajtó foglalkozott önökkel?

Nem! Mintha nem is léteztünk volna.  Senki nem várt minket Sevillában a repülőtéren. Egyetlen sajtóorgánumnak sem keltettük fel az érdeklődését. A meccs után volt egy hivatalos sajtótájékoztató, aztán, ha jól emlékszem, megjelent Bukarestben egy német, aztán egy spanyol, majd egy olasz újságíró. 1986-ot írtunk, és abban az időszakban csak kevesen vállalkoztak arra, hogy ellátogassanak Romániába. Nekünk azt mondták, hogy a világ a Steaua hőstettével foglalkozik.

Annak idején azt beszélték, hogy a Steaua játékosai milliókat keresnek. Tényleg milliókat kerestek?

Most viccel? Egy gyári munkás annak idején nagyjából 3 ezer lejt vitt haza, mi, jó esetben, háromszor ennyit. Volt ugyan meccsprémium és kalóriapénz is, de hát ebből nem lehetett meggazdagodni. A volt játékostársaim közül sokan most is a Steauánal dolgoznak, különböző korosztályos csapatoknál, és 15 éves autóval járnak, csakúgy, mint én.

A BEK-győzelemért mennyit kaptak?

Az állami elismerés, kitüntetés mellé kaptunk 1600 lejt, nagyjából 100 dollárt fejenként, aztán hosszas tárgyalások és összeütközések után hozzájutottunk egy-egy  ARO terepjáróhoz.  Nagyon keresett autó volt annak idején. Nehogy azt gondolja ám, hogy újakat kaptunk. Azok jutottak nekünk,  amelyeket a hadsereg leselejtezett, legalábbis annak idején ezt mondták. A juhászok mindenesetre vitték, mint a cukrot.  Szóval, noha régi járgányokról volt szó, mi azért jó pénzt kaptunk értük.

Belegondolt abba, hogy mi lett volna akkor, ha ön a Barcelona kapusaként hárít  négy tizenegyest?

Akkor ez az interjú most nem itt, ebben a nem túl tágas társasházban készülne, hanem egy hatalmas villában.  Talán ott állna egy Mercedes a házam előtt. Nézze, én nem vagyok irigy senkire. Nem érdemes azzal foglalkozni, mi lett volna, ha… A Barcelona akkori kapusa, Urruti már nem él,  49 éves korában halt meg autóbalesetben.  Két évvel ezelőtt eljött Bukarestbe, hogy együtt szerepeljünk egy tévéműsorban, nagyon jól összehaverkodtunk. Hiába van bármennyi pénzed, a sorsodat nem kerülheted el. Végül is elégedett vagyok a pályafutásommal, az életemmel. Úgy fog az utókor emlékezni rám, mint arra a kapusra, aki egy döntőn négy tizenegyest hárított. Kétszeres román bajnok vagyok, és kupagyőzelmem is van, erre is büszke lehetek. A Sevillában történtek talán más lapra tartoznak. Sajnos nem kerestem annyit, hogy nyugodtabb életet folytathassak, e tekintetben nem lehetek elégedett. Amikor itt fáj, meg ott fáj, bizony elgondolkozom azon, hogy vajon megérte-e ennyit szenvedni. A munkakörülményekről most hadd ne beszéljek: nem volt egy leányálom.  Összességében igazságtalan lennék, ha azt mondanám, elégedetlen vagyok.

A műtét után már csak néhány meccsen védett, aztán végleg kiszállt.

Még elkísértem a csapatot Tokióba, a Világkupa-döntőre. A River Plate ellen játszottunk, de már csak a fotósok kedvéért mutattam be egy-két vetődést. Amikor visszajöttünk, újabb orvosi vizsgálaton estem át, és az orvosok azt mondták, ne kockáztassak, mert ha elszakad a megműtött artéria, néhány másodpercen belül meg is halhatok. Visszajöttem ide, Aradra, mert a katonaságtól kirúgtak. Így van ez, gyorsan elfelejtik az embert. A diktátor testvére, Ilie Ceusescu, aki a Steauaért is felelt a hadügyminisztériumban magához hívott és azt mondta, idézem: „sajnos menned kell, mert már nem tudsz játszani!” Megkérdezte, mit akarok csinálni? Azt mondtam, továbbra is a Steauának dolgoznék, játékosmegfigyelőként,  de hazamennék Aradra. Hozzáteszem, soha nem tudtam megszokni Bukarestet.  Azt mondta, ez kizárt, mert ez nem szakma, és ő ezért nem tud fizetést adni.  Mennyit is kerestem akkoriban? 3000 lejt. Végül nem kellett kilépnem a katonaságtól, Aradra jöttem, de 3-4 hónappal később önként intettem búcsút a román hadseregnek.

Aradon nem is foglalkozott futballal?

Miután az edzősködés egyáltalán nem érdekelt, és sportvezetőként szerettem volna tevékenykedni, itt Aradon, egy harmadosztályú csapatnál elnökhelyettesként dolgoztam.  Az 1990-es forradalom után  szülőfalumban, Semlacon focisulit alapítottam, és fillérekből üzemeltettem, mert állami támogatást nem kaptam.

Úgy tudom, hogy határőrként is dolgozott.

A román forradalom után többünknek volt üres a zsebe. Szegény voltam, mint a templom egere. Repülőmérnöki diplomám van, de mindig is a sportban dolgoztam. Ötezer lejt kerestem akkoriban. Nem sokat. Nagyon nehéz helyzetben voltam, senki nem segített, így hát fogtam magam,  elmentem Bukareste, megkerestem a politikus Vadim Tudort- tudom, kevesen szeretik szélsőséges nézetei miatt-, akit 17 éve ismerek, és megkértem, segítsen, mert nem tudok  megélni. Megkérdezte, mihez lenne kedvem. Elmondtam neki, hogy egy köpésre van tőlünk a román-magyar határ, ott vállalnék munkát. Segített, és büszkén mondhatom, hogy  hat csodálatos évet töltöttem el határőrként. Nagyon tetszett, aztán a dolgok megváltoztak, és úgy döntöttem,  leszázalékoltatom magam, úgyhogy két éve a nyugdíjasok hétköznapjait élem.

Azóta Duckadam élete több pályán mozgott, ám másfél hónappal ezelőtt visszakanyarodott a Steaua Bukaresthez, ahol jelenleg az elnöki funkciót tölti be.

Farkas Norbert 2012.01.18 13:41
3 komment

Hozzászólások (3) Hozzászólok!

chevanton 2012. 01. 20., 17:23

Kedves Norbert!!!

Nem értem a magyar embereket. Az előző két hozzászóló teljesen ledöbbentett,nem is fogom soha megérteni őket...
Én kedvelem a történeteit NAGYON!!!,megkérném,h folytassa!!!! :)
Én például az Atletico Madridot szeretem a Bilbaóval és a Gijónnal egyetemben,abszolút nem zavar,h Norbert Barcás.
Egy vmi viszont nem tetszik...,h Messinek adták min a 3 Aranylabdát. A helyes sorrend így nézne ki:
2009.:Messi,2010.:Iniesta,2011.:Xavi
+NAGYON,DE NAGYON kíváncsi vagyok,h lenne -e olyan jó Messi a PL-ben,mint amilyen Ronaldo volt!!!
Gyanúm szerint NEM,mert bár Messi a sztár,de Iniesta és Xavi nélkül meg sem közelítené mostani önmagát.
Üdvözletem

QQ2011 2012. 01. 18., 17:27

+1

HALA REAL MADRID :-D

Cica Mica 2012. 01. 18., 14:31

Kedves Norbert!
Nem tudom feltűnt-e Neked, de az embereket nem érdeklik a cikkeid, vagy ha mégis, csak egy szűk réteget. Fényezheted a Barcát, Messit, Kubalát ameddig csak szeretnéd, de attól még érdektelen maradsz, mert aki szereti ezt a csapatot, az amúgy is foglalkozik vele/velük eleget, aki nem, az meg amúgy is ignorálja (gyűlöli) őket. Kubalától függetlenül is! Attól, hogy csak róluk tudsz írni, beszélni, álmodni még egy másik meccs kommentálása közben is, attól még nem lesznek szimpatikusak. Attól, hogy remekül beszélsz spanyolul, még nem fogjuk (meg)szeretni a Barcát. Kérlek, hagyd már abba, vagy indíts egy saját blogot, oda úgyis csak az látogat, akit érdekelnek a szakadárok, vagy neuron hiányos és anyázni szeretne. Másik észrevételként tudom javasolni, hogy foglalkozz az éppen aktuális találkozóval a stúdióban, ne a következő meccsen várható gránát-vörös kezdőről fantáziálj, és ne végezz önkielégítést egy szép Messi gól után, mert bizony van, akit ez zavar. Tudom, hogy furcsa ez Neked. Megismétlem. Van, aki nem szereti ezt a remek csapatot. Légy velük szemben toleráns, ne hergeld őket. Köszönettel: egy Sporttv előfizető!

Szólj hozzá!