Kémfotók a megújuló SportTV-ről • SportTV

Kémfotók a megújuló SportTV-ről

 avatar 2012. 12. 19. 16:59    
Olvasási idő: 2 perc

Ahogy a Debrecen és a Ferencváros, úgy a SportTV csapata is új környezetben dolgozhat majd rövidesen. Tiszta szerencse, hogy simán beelőzzük a fenti kettőt, hiszen a mi esetünkben nem kell egy komplett új stadiont felhúzni, így hamarabb sor kerül a költözésre. Ma délelőtt először nézhettük meg az épülő díszletet, amiről ezennel kiszivárogtatom az első kémfotókat.

Arculatot váltunk 2013-ban, így a HD adások körítése modernebb és színesebb lesz majd, mint eddig. Bár a munka még nagyban folyik, a kollégákkal most mégis lehetőséget kaptunk arra, hogy bepillantsunk a színfalak mögé. Illetve elé. Csak hogy lássuk, milyen körülmények között dolgozunk majd a következő évben, illetve hogy mit látnak majd a nézők belőlünk és az új dizájnból. Eddig számunkra is titok volt, mi marad és mi változik, mostanra viszont kiderült, hogy semmi nem marad és minden változik. A SportTV műsorai 4 különböző díszletben futnak majd: lesz egy főhelyszín a kiemelt műsorokhoz és közvetítésekhez, egy kisebb rész a komolyabb beszélgetésekhez, egy kanapés-nappalis-elfekvős a sportpurpárléhoz, és egy vadonatúj öltöző, ahonnan többek közt a Zuhanyhíradó fut majd.

Kezdem a fő elemmel, ami első ránézésre olyan, mintha felállítottuk volna a Csillagkaput, ahonnan 90/60/90-es űrlényeket várnánk divatbemutatóra. Ez az elem az előtérben leginkább egy kifutóra hasonlít, mögötte az asztal sem áll messze egy repülő csészealj formavilágától, bár ügető-rajongó nézőink joggal gondolhatják, hogy egy gigantikus patkót helyeztünk a középpontba.

Az UFO-leszállóhely fényei változtathatók, a kollégák valamiért a zöldet és a lilát kapcsolták fel, de tud ez lenni pirostól kékig bármilyen.

Gyanúnk, hogy főnökeink rosszul értelmezték az arculatfrissítést, és bennünket földönkívüliekkel kívánnak helyettesíteni, minden kétséget kizáróan beigazolódott, amikor a beszélgetős műsorok helyszínén megpillantottuk új kollégáinkat. Ez a kép simán elmenne egy X-aktás laboratóriumnak, ahol áttetsző, arctalan lények emberkísérleteket folytatnak rajtunk. Félretéve a komolyságot, a színekkel itt is lehet majd variálni, a babák pedig az adott műsornak megfelelő öltözéket kapnak majd.

Ami nekem a legjobban tetszett, az a leendő Zuhanyhíradós helyszín, ahonnan a legtöbb meccselemzés is megy majd. Ránézésre lényegében egyetlen különbség van egy stadion vagy csarnok öltözője, és e között. A testszag. Oldalt végig a számozott szekrények, amelyekbe a megfelelő mezeket lehet lógatni, felettük a fakkok a megfelelő kiegészítőknek, hátul pedig egy titokzatos ajtó, amely mögött fehér csempét találtunk. A Zuhanyzó.

Szinte már látom, ahogyan billen a kilincs, és a gőzből egymás után lépnek ki a kollégák törülközővel a derekukon, hogy aztán a lábuk alá dobott pólón állva öltözzenek be adáshoz. Vagy amikor Puhl és Zombori összevesznek, az egyik tajtékozva felpattan, arrébb rúgja a lába előtt heverő stoplist, és bevágja maga mögött a fürdőszobaajtót. Majd 5 másodperc múlva visszacsattog és elviharzik az ellenkező irányba, mert ugye nem az a kijárat.

Épülünk-szépülünk, és hamarosan élesben is jövünk!