Nem érdekel a New Firm, piros hetes feketében
New York egykori ikertornyaival vagyok úgy, amióta ledőltek, hogy mi az, hogy én azt már nem láthatom?! Lehet, hogy előtte nem törtem össze magam egy repjegyért, de az biztos volt, hogy várnak engem, majd valamikor. Jobban foglalkoztatnak, amióta nincsenek. Ugyanez a helyzet a BKV Előrével, a Rangers-szel és a ZTE-vel is. Ha megszűnnek, az fájni fog, pedig eddig csak úgy elvoltak az agyamban, a munkám részeként.

Számomra a ZTE a legfontosabb kérdés, mert évente kétszer kell a Hali-Zete, és mert bajnokok, és mert Manchester-verők, és mert jó a hangulat, és mert hiányozna a legmagasabb és legmeredekebb lelátó, és mert ugyan a második leghosszabb utunk vezet oda, de még régen, rádiósként sokszor leküldtek a végekre, kialakult egy kötődés, megvannak a rituálék (hol állunk meg ebédelni, mit iszunk előtte a büfében, nevek kiejtésének bediktálása a helyi szpíkernek, stb.) Szurkolok Nagy Ferenc elnöknek, hogy a frissen előkerült befektető-jelölttel állapodjon meg, mert az sem mindegy, hogyan esnek ki. Ha közben szétszéled a csapat, olyan morális mélyponton lesznek, hogy előfordulhat, hogy évekig nem jutnak vissza. Lehet búcsúzni úgy is, hogy ha az első pár meccs után elmegy minden esély, nekiállnak a másodosztályra felépíteni a csapatot, másfél évben gondolkodva, és azokra támaszkodva, akik velük együtt alászállnak (nyilván a legjobbak és a fontos külföldiek NB1 nélkül dobbantanak). Ha pedig ifistákkal végigmennek, az is jobb a megszűnésnél, mert az nem csak a klubnak és a szurkolóknak, hanem a teljes magyar futballnak komoly presztízsveszteség volna. Ott a Sopron példája, amelyet kereken 4 éve zártak ki a bajnokságból anyagi problémák miatt, és nézzük meg, mostanra jutottak el odáig, hogy a városban éledezik a futball, és van egy NB2-es középcsapatuk. A 15 csapatos NB1 olyan, mint egy nyílt seb, folyton szem előtt van, és amikor az eredmények után odabiggyesztjük a pihenő csapat nevét, mindig arra emlékeztet, hogy baj van.

A Rangers megszűnése több szempontból is rosszul esne. Egyrészt terveztem, hogy egyszer majd csapok egy skóciai görbe hétvégét sörrel és Celtic-Rangers-szel. Ezt ne vegyék el tőlem! Old Firm, így hívják a glasgow-i derbit, az kell nekem, és semmit sem ér, ha új csapatot alakítanak a Rangers helyett és átmentik a jogokat, mert a New Firm nem érdekel. Másrészt számomra felfoghatatlan, hogy arrafelé, ahol a hagyományoknak talán minden más futballkultúrához képes nagyobb szerepe van, egy 140 éves klub, amely világrekorderként 53-szoros bajnok, egyszerűen megszűnjön. Nélkülük ugyanis nincs skót bajnokság. Hallottam ugyan a Celtic elnökének cinizmusát, szinte a tenyerét dörzsölte, de 2 perc múlva ő is rá fog jönni, hogy nincsen Celtic Rangers nélkül. Nekem senki se mondja, hogy az Újpest ugyanaz volt Fradi nélkül három évig. Detto. Ez a rivalizálás tartja életben az amúgy nagyrészt érdektelen skót bajnokságot. Ha kétpólusú, akkor legalább van verseny, Rangers nélkül végképp vége. Adócsalás, csődbiztos, értem én, mi a helyzet, de a puszta tény, hogy vannak, olyan tévés bevételeket generál, ami életben tartja a skót Premier League-t. Ha az elnök végül bedönti a klubot, a bajnokságot dönti be.

A BKV van a legrosszabb helyzetben, mert náluk nincs is mire várni, nincs kivel alkudozni, a közlekedési vállalat nem tudja tovább fizetni őket, slussz-passz. Nincs pénz a játékosokra, nincs a stadionra, megszűntetik a 100 éves klubot. Pedig annak a pályának van egy varázsa, a teljesen fedett lelátó egyedi, régi típusú, 1935-ben kezdték építeni. A játékosok persze előbb-utóbb eligazolnak, de nincs szomorúbb látvány egy elhagyott stadionnál. Pár hónapja Bognár Györggyel autóztunk az M3 kivezető szakaszán, és megláttuk a rohadó, elgazosodott BVSC pályát. Bogesz azt mondta, ha nyerne a lottón, megvenné, felújíttatná, és visszaadná a magyar futballnak. Csak remélni tudom, hogy a Sport utcát nem hagyják komposztálódni. Hogy nem adják el egy Nokiás doboznyi pénzért, hogy újítsanak néhány csuklós buszt. Ehelyett arra gondolok, hogy a 4-es metró hátralévő munkálatai során az euró tízmilliókból csak 0,1%-ot spóroljanak meg (egy állomáson lemondok a gránit borításról, és elég lesz egyel kevesebb kocsi), plusz tartsák meg a BKV-s végkielégítések és bónuszok 1%-át, és abból élesszék újra a klubot! Vagy mittomén. Addig csak azt kérem, hogy a megszűnés napján járjon a piros 7-es is fekete számokkal!