Az új Juve-logó: modern vagy sértő?

Szaniszló Csaba 2017. 01. 20. 14:53    
Olvasási idő: 3 perc

Nem telik el úgy nap, hogy ne olvasnánk valamilyen kamuhírt az interneten, és lassan most már olyan sem, hogy ne olvasnánk valamilyen hírt a kamuhírekről.

Én sokkal kevesebbért, mondjuk úgy, hogy kevésbé őszinte címekért is számos Twitter-forrás követésével hagytam már fel. Voltak köztük olyanok is, melyek többnyire értelmes tartalmakat közöltek, de belefáradtam abba, hogy a 140 karakterbe beleférő cím időnként azzal kecsegtetett:

• „Sokkoló bejelentést tett jövőjével kapcsolatban a Juventus csatára!” – a hírben aztán az állt, hogy Dybala további egy évvel meghosszabbította szerződését a Juvéval, így 2019 helyett már 2020-ig tartozik a torinóiakhoz, ami nagyjából annyira sokkolt, mint amikor valaki azzal ijesztget, hogy összekócolja a hajamat.
• Vagy éppen: „Hihetetlen fotók! Meccsen villantotta ki mellét az amerikai kapus!” – hirdette a szalagcím, majd kicsit beljebb kiderült, hogy Tim Howardról van szó (ebbe persze a haverom egyik haverjának az unokatesója futott bele).

Nehéz engem kamuhírekkel meglepni, hiszen szeretem az olasz futballt, és követem is a klubokkal kapcsolatos híreket. Pontosan tudom, hogy minden tizedik átigazolási pletykából lesz üzlet, és nagyjából minden harmadik, a sajtóban „tutto fatto”-nak, vagyis atombiztosnak bélyegzett klubváltás másnapra meghiúsul.

Amikor először megláttam a Juventus új logóját, biztos voltam benne, hogy ez is valami vicc, de hamar láttam, hogy a Twitter-feedem tele van ezzel a furcsa, fehér J-betűvel, így mégis igaz lehet. Első benyomásom megosztása után, átlagos internet-felhasználóként egyértelmű volt a következő lépés.

Miután kiröhögtem magam a mosolygó pálcikaemberen, meg ezen, és főleg ezen, meg is jelentek az első komolyabb írások a témában.

Az egyiknek az volt a lényege, hogy a Juventus lépése mindent összefoglal, ami a modern futball problémája. Címert logóra cserélni szentségtörés, leghűségesebb szurkolóid szembeköpése. A másik, hogy a Juve nem sárba tiporja az értékeit, hanem éppen sokadszor is évekkel utasítja maga mögé minden vetélytársát azzal, hogy bátran nyit a következő generáció felé. Ahogy az elnök, Andrea Agnelli fogalmazott, a klub éppen fiatalosabbá válik, és ne legyen félreértés: ebben nem a már régen lekörözött olasz klubokat tekinti ellenfélnek, hanem a többi európai topcsapatot akarja lenyomni azzal, hogy gyorsabban szerez új drukkereket Kínában és az Egyesült Államokban, mint azok.

A Juventus arról döntött, hogy megpróbálja magát életérzésként, a popkultúra részeként eladni, nem pedig futballklubként. Nem fog menni.

Ahhoz, hogy megnézzük, mennyire működött régi címerével a Juve-brand, a legközelebbi mérőszám talán a social media-követők alakulása. 2016-ban ezen a téren a legnagyobb lépést természetesen a Leicester City tette előre, mely angol bajnoki címével majdnem megötszörözte követőinek számát a közösségi médiában. A Juventus az európai futballklubok között negyedik volt, majdnem 26%-os növekedéssel, de ezen a téren egy másik olasz csapat, az AS Roma megelőzte őket, ők 32%-os bővüléssel másodikként zártak.

Ebben csak annyi érdekes, hogy a római klub amerikai tulajdonosai szűk négy évvel ezelőtt végrehajtották azt, amit most a Juve, megváltoztatták a klub címerét. Biztos vagyok benne, hogy az elnök, James Pallotta fiókjában hevertek bátrabb tervek is annál, ami történt, de végül megmaradt a pajzs, a marketing mágnesnek nem nevezhető Romulus, Remus és az őket szoptató nőstényfarkas, és a változtatás annyiból állt, hogy a színekkel játszottak egy kicsit, az elég bonyolult ASR-feliratot ROMA-ra cserélték, és odaírták az alapítás évét.

Az apró változtatásból hónapokon át tartó balhé lett. A drukkerek tiltakoztak, a MyRoma nevű szurkolói csoport vezetője, Walter Campanile azt mondta – érdemes szó szerint idézni: „A legnagyobb baj az, hogy az új címert logónak hívják. Ennek a kifejezésnek üzleti értelme van, számunkra, szurkolók számára viszont ez a pajzs közös értékeink jelképe, és nem örülünk, ha változtatnak rajta, és logónak csúfolják.”

Nem véletlen, hogy az amerikaiak nem voltak bátrabbak: első külföldi tulajdonosként, gyenge kezdeti eredmények után egy törékeny, folyamatosan csökkenő létszámú szurkolótábort nem mertek megsérteni, nehogy még jobban elforduljanak a csapattól.

Ezzel szemben a Juventus azért lehet most nagyon bátor, mert tulajdonosa továbbra is az egyik leggazdagabb olasz család, a csapat sorrendben öt bajnoki címet nyert, az új stadion pedig 96%-os kihasználtsággal üzemel. A Juventus Olaszország kedvenc csapata, az egyetlen egészségesen működő olasz klub ebben a pillanatban, amely BÁRMIT megtehet, hűséges szurkolói nem fognak elfordulni tőle – ha pedig párszázan mégis, hát majd ezrek tülekednek a helyeikért.

De ahogy én tévúton járnék, ha azt állítanám, hogy bármelyik épkézláb szurkoló hátrahagyná csapatát azért, mert a klubja címerét a vezetőség a kukába dobta, azon jár a Juventus is, ha azt hiszi, hogy ezzel az új logóval majd áttöri a korlátot, amit eddig csak a Real Madridnak, a Barcelonának és a már 15 éve amerikai tulajdonú Manchester Unitednak sikerült, és az egyik legnépszerűbb csapattá válik Európán kívül.

Ehhez egy világklasszis kell, nem is akármilyen: Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo. Mivel az már nem valószínű, hogy bármelyikük megszerzése összejön, csak azt tehetik, hogy ők fedezik fel a következőt, aki évente 60 gólt rúg, a Juve pedig a bajnoki címek mellett zsákszámra nyeri a BL-serlegeket is.

Ha ez az apróság megvan, akkor már teljesen mindegy, mi van a mezen. Focizhatnak vonalkód mintájú dresszben vagy Győzike köntösében is, a népszerűségük az egekig tör majd.

De ez az egyetlen út. Ezért volt felesleges megsérteni azokat, akik tíz, húsz, esetleg ötven éve szorítanak értük. Ráért volna ez a csere a következő BL-győzelemig.