Beat the Heat! #1
2012. 06. 12. 21:52 Olvasási idő: 2 perc
Az a baj a magyar sportújságírással, hogy minden jöttmentet billentyűzet elé engednek. Sajnos nekem nem olyan elnéző a munkahelyem, hogy napközben bloggerkedjek, ezért csak most tudok érdemben reagálni arra a szellemi kútmérgezésre (köszi Robi!), amit az imént láttam.
Először is szeretném elmondani, hogy nagyon örülök a Miami Heat döntőbe jutásának. Ugyan volt itt egy-két feketefuvar, de decemberi tippem végül csak bejött. Azonban Jamesnek és bandájának itt vége lesz, mint a botnak, ugyanis egy-két apró, csak mikroszkóppal felfedezhető (a nyitott szemeddel, Frank) reménysugártól eltekintve a párharc egyértelmű esélyese kedvenc csapatom, az Oklahomer City Thunder.
Nem hisztek nekem, mi? Akkor kifejtem bővebben.
Túlzás lenne azt állítani, hogy két edzőóriás csap össze az idei fináléban, de a stratégák párharcát még ebben a szerény mezőnyben is három testhosszal nyeri Scott Brooks, aki az elmúlt hetekben sokak meglepetésére mattolta Gregg Popovichot és bajnokesélyes csapatát. A Thunder a lehető legjobb időpontban ugrott szintet és rukkolt elő szemet gyönyörködtető csapatjátékkal az addig favorizált kőék egyszerűségű, izolációra épülő őskori kosárlabda helyett.
Spoelstrának ezzel szemben két év sem volt elég arra, hogy mindenki számára látható módon eldöntse, hogy a két nagyfiú közül melyiknek nagyobb a szerszáma. Azt szerintem mindenki látja, hogy Wade szerint az övé. Csakhogy nincs igaza és ez a szereptévesztés a Heat vesztét okozhatja, mivel a 2006-os döntő hőse genetikailag képtelen elviselni, ha nem ő áll a középpontban, ezért a lehető legrosszabb ritmusban képes megtörni a Hulkként törő-zúzó James szemet gyönyörködtető ámokfutását.
Arról pedig el se kezdjünk beszélni, hogy Spoelstra a nagy hármas agyonjátszatásán és a nekik való, egyébként roppant szimpatikus szurkoláson kívül semmit nem tudott felmutatni, ami ebből a keretből ne jönne ki egy területi bajnokságban edződött gyúró kezei alól is.
Bosh helye és szerepe továbbra sem tisztázott. A Celtics ellen a mindent eldöntő hetedik meccsen a sarokból dobálta a triplákat a szerencsétlen, amin akkor még ámuldoztunk, de ha jobban belegondolunk, tulajdonképpen szomorú és jól jellemzi az áldatlan floridai állapotokat.
Mögöttük a káosz, az anarchia, a nihil. Chalmersen kívül, aki egyébként a Spoelstra-éra egyetlen kellemes meglepetése, senki sem lehet biztos abban, hogy pályára kerül és ha igen, akkor mennyit fog játszani és mi lesz a feladata. Ez pedig egy olyan szuperönazonos csapat ellen, mint az én kis Thunderkém, felér az öngyilkossággal.
A párharcnak tulajdonképpen nincs olyan pontja, amelyen a Heat érezhető fölényt lenne képes kialakítani. Az edzőkről már beszéltünk. A kispadokról felesleges, annyival erősebb a Thündi-Bündi fiúké.
Vegyük tehát górcső alá a kezdőcsapatokat, ahol Chalmersnek kapaszkodnia kell, hogy partiban maradhasson a divatdiktátor Westbrookal, ahol Bosh minden egyes tiszta dobóhelyzetért vért fog izzadni a Serge Protector ellen és ahol Perkins élve felzabálja …-t (ide illeszd be a nevet, akit Spoelstra centerként akar játszatni).
Wade-re egy kétfejű sárkány jut Thabo Harden személyében, akik mindent meg fognak tenni, hogy – a rájátszás során talán először – megdolgoztassák a Heat ingadozó formájú kettesét. Nálam ez a párharc simán jó egy X-re. Sőt, 48 percre vetítve megelőlegezek egy apró OKC-fölényt is.
A végére hagytam James és Durant párharcát, amely miatt az átlag NBA-néző az összecsapás hat mérkőzése alatt becslésem szerint 57 alkalommal fogja a szájára venni a teremtő nevét. Hamarosan megtudjuk a választ a sokakat érdeklő kérdésre: mi történik akkor, ha a mindent elsöprő erő találkozik a legyőzhetetlen akadállyal
Csodálatos lesz. És már csak néhány órán át kell kitartani.
A Thunder nyer és ezt nem csak azért gondolom így, mert ez a kötelességem. Nagyon remélem azonban, hogy ezt hét mérkőzésen teszi és rengeteg olyan élménnyel ajándékoz meg bennünket, amely kitart legalább az olimpiáig.
Tartsatok velünk!
