Német veteránok keddje • SportTV

Német veteránok keddje

2017. 07. 25. 08:40    
Olvasási idő: < 1 perc

Michael Stich tornaigazgató és csapata a pályakiosztáskor „nosztalgianapról” gondoskodott a német szurkolók számára. A centerpálya két utolsó mérkőzését a német tenisz két nagy öregje, Tommy Haas és Philipp Kohlschreiber játssza…

A nyitó találkozót az orosz Andrej Kuznyecov (a világranglistán: 71.) játssza a násodik kiemelt uruguayi Pablo Cuevasszal (vlr.: 26.). Noha a 31 esztendős dél-amerikai pályája során sokkal eredményesebb volt az öt évvel fiatalabb orosznál, eddigi egyetlen mérkőzésüket Kuznyecov nyerte meg, tavaly a wimbledoni torna első fordulójában, ötszettes küzdelemben.

Ugyancsak orosz teniszező játszik a második meccsen is, az idén ez elitbe betörő, a versenyen 3. kiemelt Karen Hacsanov (vlr.: 32.) találkozik a selejtezőből a táblára kerülő, csupán mindössze 16 esztendős – egyébként az ukrajnai Szeverodoneckben született – Rudolf Mollekerrel. A két játékos persze korábban még nem játszott, már csak azért sem, mert a német srácnak ez lesz az első mérkőzése az ATP-körversenyen.

A következő németnek, Tommy Haasnak (vlr.: 249. – képünkön) viszont a keddi már a 906. (!) meccse lesz a Touron. A sokadszor újrakezdő, 39 éves játékos természetesen szabad kártyával indulhatott Hamburgban, ellenfele az argentin a nála 15 esztendővel fiatalabb argentin Nicolas Kicker (vlr.: 96.), akivel korábban még nem mérkőzött.

A záró meccsen a harmadik német és a harmadik orosz lép a nap folyamán a Rothenbaum centerpályájára. Itt is jelentős a korkülönbség a teniszezők között, Philipp Kohlschreiber (vlr.: 58.) a maga 33 esztendejével 14-gyel idősebb a moszkvai Andrej Rubljovnál(vlr.: 49.). Nekik is ez lesz az első összecsapásuk profi teniszezőként.

Sport1 11:00 ATP 500-as torna, első forduló, Hamburg: Kuznyecov–Cuevas, Hacsanov–Molleker (kommentátor: Gyulai Miklós, szakkommentátor: Köves Gábor), Haas–Kicker, Kohlschreiber–Rubljov (kommentátor: Kaplár F. József, szakkommentátor: Taróczy Balázs)