A Brexit lehet a Premier League jéghegye

Moncz Attila 2019. 03. 19. 17:03    
Olvasási idő: 4 perc

Miközben a Brexit nagyszínpadán talán az a legfontosabb kérdés, hogy a százfelé húzó brit politikai pártok vagy az Európai Unió a legnagyobb bohóc, a nézőtérről sokan érdeklődve, továbbmegyek, aggódva figyelik, az Egyesült Királyság mikor és milyen feltételek mellett száll ki az EU-ból. Elvileg március 29-én kellene megtörténnie ennek, de egyelőre a halasztás ugyanúgy benne van a pakliban, mint az, hogy a britek mindennemű egyezség nélkül szállnak ki a buliból. És persze mindkét fél a saját fontosságát hangsúlyozza, a szigeten politikai tusák keretében különböző szavazások zajlanak, miközben a Pénz beszél című blog szerint az EU-ban kulcsszerepet játszó Mark Rutte, holland miniszterelnök és Sabine Weyand, brexitfőtárgyaló-helyettes a „no-deal” forgatókönyvet kizáró brit voksolásról csak annyit mondott: „…mintha a Titanic szavazna arról, hogy a jéghegy menjen el az útjából”.

Közben meg, csak hogy átevezzek a sport területére, az első számú, a gazdasági és pénzügyminisztérium szerint 12 milliárd fontot érő brit (sport)brand 12 ezer munkavállalója, az évente ezen brand miatt Angliába látogató 700 ezer külföldi, na meg úgy 3,3 milliárdnyi adófont és 7,6 milliárd fontnyi gazdasági forgalom várja kíváncsian a sorsát. De ha úgy tetszik, a Premier League-nek fogalma sincs, hogy mikor mi lesz vele.

Hiába tűnik úgy a társadalom jelentős részének, hogy a Premier League üvegbúra alatt működik és érinthetetlen, a világ legjobb bajnokságára is hatással lesz, amikor az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót. Csak a mértékét nem tudni, ami, ugye függ a kilépés dátumától és annak keretrendszerétől.

Amikor 2016 júniusában Nagy-Britanniában megtartották az EU-kilépéssel kapcsolatos referendumot, a szavazók 51,9 százaléka gondolta úgy, jobb lesz újra bezárkózni a szigetre. Az akkor a Premier League-ben szereplő 20 csapat mindegyike a kilépés ellen foglalt állást. „A kampány teljességgel összeegyeztethetetlen volt a nyitottsággal” – mondta Richard Scudamore, a liga ügyvezető igazgatója. A BBC kimutatása szerint akkoriban az angol és a skót Premier League-ben, valamint az angol másodosztályban szereplő játékosok közül 332 nem felelt volna meg a brit munkavállalási engedély megkapásához szükséges kritériumoknak. Huszonötös keretekkel számolva, ez a létszám 23 százaléka volt. Az arányok azóta sem változtak, ez derül ki Miles Jacobsonnak, a Brexit különböző verzióit modellező Football Manager nevű cég igazgatójának nyilatkozatából: „Ahogy jelenleg a dolgok állnak, a Premier League-ben szereplő játékosok 25 százaléka nem kapna munkavállalási engedélyt, és ez nem csupán a kis-, de a nagycsapatokat is sújtja.”

A Huddersfield például a 25-ös keretéből 15 játékost elveszíthet, mert ők nem felelnek meg a munkavállalás miatt szükséges feltételeknek.

Eddig az EU-jog volt az iránymutató, mostantól viszont majd a szigorúbb brit szabályozásnak kell megfelelni.

Magyar játékosnak első ránézésre például szinte lehetetlen lesz bekerülni a Premier League-be itthonról, igaz, ez a veszély nem is nagyon fenyeget. A világranglistán az első 50 között szereplő nemzetek esetében az engedélyt a kérelem benyújtását megelőző két évben játszott válogatott meccsek függvényében könnyített eljárással lehet megkapni (példának okáért, ha valaki dán, akkor elég, ha a meccsek 30 százalékán játszik, de például egy szerbnek 75 százalékra van szüksége – ennyi a különbség egy világranglista-10. és -31. nemzet képviselője között), minden más esetben jöhet a nehezített pálya. Az átigazolási díj, a fizetés és a játékosmúlt figyelembe vételével pontokat kapnak a kiszemeltek, és ha a „vonal alatt” maradnak, nem jöhetnek.

Ha csak a nagyokat nézzük, a kemény szabályozás figyelembe vételével jelenleg például Leroy Sané, Jorginho és Alexandre Lacazette sem kaphatna munkavállalási engedélyt. De a Brexit tényleg nem csupán a nagyágyúk gondja lesz, hiszen tíznél kevesebb külföldit (és most már ezalatt a Nagy-Britannián kívüli futballistákat értem) mindössze a Cardiff (7), a Burnley (6) és a Bournemouth (5) foglalkoztat a Premier League-ben. Persze, ez is csak úgy igaz, ha az útlevéltrükköket és a fiatalszabályt (aki 21 éves kora előtt legalább 3 évig a szigeten futballozott, nem számít külföldinek) is figyelembe veszem. A játékperceken is érződik a nemzetköziesedés, az élvonalban a játékidő 30 százalékát kapják angolok, de ha a tabella első hat helyén álló csapatokat nézem, ez visszaesik 21 százalékra.

Az biztos, hogy kemény világ jön, az angol szövetség (FA) úgy számol, hogy a Premier League-ben szereplő, az EU-ból érkező játékosok 65 százaléka nem kapja meg az engedélyt.

Hogy eddig milyen jó volt az EU a ligának: a Harvard kimutatása szerint a Premier League 1992-es indulása óta a bajnokságba érkező EU-futballisták 42 százaléka a brit törvények alapján nem kaphatott volna engedélyt.

A liga a Brexit láttán (és nem utolsósorban azért, mert az élvonalban 1992-ben még 70% volt az Angliában nevelkedettek aránya, ma pedig 33%), az angol játékosok szerepének erősödése miatt 17-ről 12-re csökkentené a külföldi játékosok számát (sőt, ha a legdurvább kilépés valósul meg, akár a meccsre nevezhető, illetve azon pályára lépő angolok minimális számát is meghatározhatja). Ha ezt meghúzza, a külföldiek 65 százaléka távozik.

Forrás: Gracenote

Még átláthatatlanabb a helyzet a menedzsereknél: a Premier League 20 szakvezetője közül 14 külföldi. A tabella első kilenc helyezettjénél nem angol a szakvezető, a helyi erők legjobbja a tizedik Leicestert gardírozó Brendan Rodgers. A játékosok és a szakemberek által keletkezett tudásimport vélhető csökkenése a klubcsapatok nemzetközi versenyképességére is hatással lesz.

Most a BL-ben a nyolcaddöntő visszavágóin négy külföldi menedzser irányította az angol gárdákat, amelyek kezdőiben a 44 helyből 30-at nem brit játékosok foglaltak el. Ha ez átalakul, a mezőny is kiegyenlítettebb lesz.

Biztos, hogy a Brexit hatása gazdasági téren is jelentkezik, és ez a határokon túl is érezhető lesz. Minden érintett úgy számol, a jelenlegi transzferdíjak a Brexit után 20-30 százalékkal nőnek – részben a font euróval szembeni folyamatos árfolyamcsökkenése okán. Így alighanem kevesebb igazolás jön létre, és például a német klubok kevesebb olyan elképesztő bevételre számíthatnak, mint tette azt Kevin De Bruyne esetében a Wolfsburg a maga 76 vagy Leroy Sané ügyében a Schalke a maga 50 millió eurójával. Az átigazolásokra való odafigyelés már a téli időszakban érezhető volt:

Forrás_ The Guardian

Ugyanakkor a nevelőklubok jól járhatnak, hiszen a jövőben nem rabolhatják le őket túl korán az angol akadémiák. Most még szinte teljesen szabad a rablás, de a Brexit után keményednek a feltételek, mert a FIFA szabályai szerint 18 év alatt csak EU-tagországon belül lehet egyletet váltani. És bár az angolok jelenleg az U17-esek és az U20-asok között is világbajnokok, a kiemelt klubok közül a Manchester Unitednél (Tahith Chong) és a Liverpoolnál (az idén az FA-kupában nem egészen 17 évesen bemutatkozó Ki-Jana Hoever) is a legnagyobb tehetség holland.

Ez persze az angol klubok gazdálkodására is hatással lesz, hiszen például a Chelsea nem adhat kölcsön majd 40 fiatalt különböző csapatoknak, és utána nem húzhat egyikükből-másikukból úgy 20 millió fontos hasznot, mint tette azt a Feyenoordtól „ellopott” Nathan Akéval, akit párszor kölcsönadott, majd végleg elpasszolt a Bournemouth-nak. Igaz, legalább az az abszurd helyzet megszűnhet, hogy a Bournemouth anyagilag sokkal erősebb lehet, mint az Ajax, a Celtic vagy a Benfica. Csak mert a gigantikus televíziós pénzek is elindulnak majd lefelé. Az olyan beláthatatlan ügyekről, mint egy-egy játékos segítségével ismeretlen piacok felfedezése és meghódítása, most nem is érdemes beszélni.

A Titanic és a jéghegy tehát közeledik egymáshoz, csak azt nem tudja senki, hogy a hajón lévő zenekar meddig és mit játszik az utasoknak.

Az írás eredeti verziója a Nemzeti Sport 2019. március 18-i számának 2. oldalán jelent meg. Elektronikus formában itt olvasható.