Kimmich lehet az új Lahm, 2. rész • SportTV

Kimmich lehet az új Lahm, 2. rész

2018. 09. 08. 08:28    
Olvasási idő: 2 perc

Joshua Kimmich megmutatta, védekező középpályásként is képes elsőrangú produkcióra, ugyanakkor hiába szeretne többet szerepelni ezen a poszton, jobbhátvédként meg egyszerűen nélkülözhetetlen. Akárcsak világbajnok elődje, Philipp Lahm.

A Franciaország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen az egyes német szurkolók által remélt totális újrakezdés elmaradt a Nationalelfnél, Joachim Löw szövetségi kapitány nem avatott újoncot, nem rukkolt ki földindulásszerű taktikai újítással, a legnagyobb változtatást talán az jelentette, hogy Joshua Kimmich nem jobbhátvédet, hanem védekező középpályást játszott. Válogatottbeli 33. fellépésén először kezdett ezen a poszton, úgy, hogy tulajdonképpen neki ez az igazi pozíciója. Csak a Bayern Münchenben (ahol most is elég nagy a konkurencia a hatos poszton) és a nemzeti tizenegyben is jobbhátvédként nőtte ki magát.

Ahogy a sport1.de szakírója fogalmazott, „ez okos sakklépés volt a szövetségi kapitánytól”, míg a Kicker sportmagazin így írt a 0-0-t követő értékelésében: „Önbizalommal telve mutatta meg magát védekező középpályásként, a kedvenc pozíciójában, amelyet a német válogatottban először tölthetett be. Mindig mutatta magát (100 labdaérintés), támadásban megjátszható volt, hátrafelé éber, a párharcai 78 százalékát megnyerte. Előrefelé elsősorban a biztos passzaival volt meggyőző, 88 átadásából 83 célba ért, igaz, egyet sem követett lövés a társaktól. Egyyetlen, rosszul kivitelezett lövése két méterrel a kapu fölött zúgott el.” Mindkét orgánum 2,5-es osztályzattal jutalmazta a teljesítményét (Németországban 1 és 6 között osztályoznak, az egyes a legjobb), és azt sem árt rögzíteni, hogy a legjobb passz- (94 százalék) és párharcmutató (78 százalék) is az övé, ráadásul posztjától teljesen idegen módon, szabálytalanság nélkül hozta le a találkozót.

Játéka alapján máris elkezdődött egy vita arról, mi is Kimmich igazi pozíciója. Különösen annak fényében, hogy Löw egy másik világklasszis jobbhátvédből már faragott védekező középpályást: 2014-ben a válogatott akkori csapatkapitánya, Philipp Lahm költözött egy sorral előrébb és kicsivel beljebb. A sport1.de fel is vetette: „Ha olyan kaliberű játékosokkal szemben, mint Pogba, Matuidi vagy Kante minden összejön, akkor Kimmich miért ne játszhatna gyakrabban hatosként?” Löw szerint ő valóban jó megoldás erre a posztra, a Bayernnél már többször is kipróbálták itt (még Pep Guardiola tette meg elsőként), csakhogy a münchenieknél jött is a felismerés: támadó felfogású jobbhátvédként túlságosan is értékes ahhoz, hogy más csapatrészben futballozzon. Lahm visszavonulása óta sem a válogatottban, sem pedig a klubcsapatában nem volt Kimmichnél prímább jobbhátvéd.

Pont ugyanúgy egyébként, mint Lahmnál. Ő is sokkal korábban és sokkal többet szeretett volna védekező középpályásként játszani, de a jobb oldalon senki sem védekezett nála kiválóbban és senki sem adott be nála jobban.

Néha az is baj, ha egy poszton valaki mindenkinél sokkal magasabb szintre jut el…