Győzelmet várunk a Győrtől és a Veszprémtől is • SportTV

Győzelmet várunk a Győrtől és a Veszprémtől is

Sport TV avatar Sport TV 2018. 11. 10. 09:31    
Olvasási idő: 3 perc

Afféle kézilabdás kupaszendvicset kínálunk szombaton délután a sportág szerelmeseinek. Az elmúlt közel két évtized két legeredményesebb magyar BL-együttesének, a Győr női és a Veszprém férficsapatának aktuális Bajnokok Ligája-fellépése között megmutatjuk a dunaújvárosi női együttes EHF-kupameccsét is egy baszk ellenféllel szemben.

KRIM LJUBLJANA–GYŐRI AUDI ETO

A két együttes már továbbjutott a középdöntőbe, de természetesen nem mindegy, hány pontot visznek magukkal oda. A Krim megnyerte legutóbbi három BL-meccsét és mindkétszer győzött hazai pályán. Ezzel szemben a Győr meg mind a négy mérkőzésén – közte az idegenbeli kettőn is – megszerezte mindkét pontot. A szlovénok sorozatban harmadszor jutottak be a középdöntőbe, a győriek valamennyi alkalommal eljutottak odáig, amióta ebben a rendszerben rendezik a női Bajnokok Ligáját. A címvédő ETO lőtte eddig a legtöbb gólt, a négy mérkőzésen összesen 141-szer talált az ellenfelek kapujába. Ráadásul a zöld-fehérek már túl vannak az ilyen sorozatokban „kötelező” rossz meccsükön is, a múlt héten szinte semmi sem jött be nekik, mégis meg tudták verni nagy nehezen a Thüringer HC-t. Az NB I-ben vezetik a táblázatot, a hazai nagy rangadójuk csak január 2-án esedékes a nagy rivális Ferencvárossal.
„Természetesen ugyanúgy fel fogunk készülni, ugyanabban a ritmusban, ami eddig tizenkétszer jól működött, meg előtte is, a felkészülés alatt. S nem változtatunk semmit annak ellenére, hogy a legutóbbi egy gyengébb teljesítmény volt” – nyilatkozta Danyi Gábor vezetőedző a klub honlapjának adott videointerjújában.
A Győrnek ez lesz a 18. BL-összecsapása a ljubljanai alakulattal a 2001-es premier óta, s egyetlenegyszer sem szenvedett vereséget szlovén riválisától!

Kapcsolódó

BL-ÖRÖKMÉRLEG (KRIM–GYŐR)

Összesen: 17 mérkőzés, 3 döntetlen, 14 Győr-győzelem/ 408–515-ös gólkülönbség
Ljubljanában:
9–0–2–7/ 192–241
Az első mérkőzés:
RK Kim Neutro Roberts–Győri Graboplast ETO 27–27 (11–15), csoportmérkőzés, 2001. 1. 13.
A legutóbbi mérkőzés:
Győri Audi ETO KC–RK Krim Mercator 39–23 (18–9), csoportmérkőzés, 2018. 10. 6.

DUNAÚJVÁROS KAA–BERA BERA

„Régi motorossal” találkozik a DKKA az EHF-kupa csoportkörébe jutásért folytatott párharcok során. A San Sebastián-i Bera Bera 1995 óta, azaz 23 éve rendszeres résztvevője a nemzetközi kupáknak. Más kérdés, hogy a végső sikerhez legközelebb tíz éve tudott csak eljutni a guipuzkoai gárda: 2008-ban elődöntőt játszott az egykori Kupagyőztesek Európa-kupájában. (Az őt legyőző brassói csapat aztán a fináléban alulmaradt a Larvikkal szemben.)
„Nem szeretnék most az esélyekkel, a remélt eredménnyel foglalkozni, mert az biztos, hogy a továbbjutás sorsa jövő hét vasárnap idegenben dől majd el. Az biztos, hogy egy nagyon nehéz párharc vár ránk, szóval mindkét mérkőzésen jó teljesítményt kell nyújtanunk ahhoz, hogy legyőzzük a spanyolokat. A Bera Bera játékosai kiválóak az egy-egy elleni párharcokban, a labda nélküli mozgásokat is nagyon jól csinálják, szóval a védekezésünknek még stabilabbnak kell lennie, mint az elmúlt időszakban. Fontos lesz az is, hogy milyen lesz a beálló körüli védekezésünk, illetve a támadójátékunknál minimálisra kell csökkenteni a technikai hibák számát, mert a rendkívül gyors spanyolok ezeket azonnal megbüntetik, s mivel a középkezdésből is azonnal rohannak a vendégek, ezért a visszarendeződésünkre is oda kell figyelnünk. Minden pozícióban jó játékosokkal rendelkeznek, szerdán a Granollers ellen nyertek 28–27-re, jelenleg ez a legjobb felvételünk, ami van róluk, igyekszünk maximálisan felkészülni belőlük, s a lehető legjobb formánkat mutatni a szombati odavágón” – mondta György László, az újvárosiak vezetőedzője a klub honlapjának. 

KRISTIANSTAD–TELEKOM VESZPRÉM
Nilssontól és társaitól hasonló szép gólokra számítunk Svédországban is (Fotó: ehfcl.com)

Nilssontól és társaitól hasonló szép gólokra számítunk Svédországban is (Fotó: ehfcl.com)


A Veszprém új edzőjével, David Davisszel nem tért vissza azonnal a győzelem ösvényére. Első hazai BL-meccsét elveszítette a Löwen ellen, most második idegenbeli sikerére készül, hiszen a Montpellier-t már legyőzte új mestere irányításával. A bakonyi gárda a Mezőkövesd elleni bajnoki 29–22-vel melegített a svédorszégi találkozója. Házigazdája az A-B-csoport két nyeretlen együttesének egyike, eddigi egyetlen pontját a Montpellier ellen szerezte, bravúros második félideji hajrájával, ugyancsak hazai pályán. Esetleges sikere a 10 győzelme lenne a BL főtábláján története során.
Idézzük az ellenfél bemutatását a veszprémi csapat honlapjáról.
A Kristianstad tavaly szépen teljesített a Bajnokok Ligája csoportkörében, hiszen végül a legjobb 16 közé is sikerült bejutnia, ahol a Flensburggal találkozott. A németek végül kettős győzelemmel léptek túl a svédeken, de mindkét találkozó szorosan alakult. Először hazai pályán négy góllal, majd Flensburgban hárommal kapott ki a Kristianstad. Az első összecsapáson Lagergren hat, míg a másodikon Lipovac hét góllal bizonyult a legjobb svéd góllövőnek.
Idén nem sikerült még elérni a tavalyihoz hasonló szintet, hiszen az eddig lejátszott hat mérkőzésen mindössze egyetlen pontot tudtak gyűjteni. Azt viszont éppen a szintén bukdácsoló címvédő Montpellier ellen az előző fordulóban hazai pályán. Legjobb góllövőjük idén Stig Nilsen, aki eddig 25 góllal terhelte az ellenfeleket. A svéd bajnokságot zsinórban négyszer nyerte meg a Kristianstad, és jelenleg is vezetik a tabellát az Alingsas előtt. Eddig tíz meccsen vannak túl, amiből kilencet nyertek és egyet veszítettek el a Malmö otthonában. A legutóbbi fordulóban az Ystadot fogadták otthon és verték meg őket 26:23-ra. A legeredményesebb játékos a bajnokságban Teitur Einarsson 39 góllal.
A nyáron hét játékos érkezett és öt hagyta el a klubot. Albin Lagergren a Magdeburgba igazolt, Tim Sörensen Göppingenbe írt alá, Gunnar Stein Jonsson a Ribe/Esbjerg együttesét erősíti idéntől, Mario Lipovac Ystadba tette át székhelyét, míg Inge Aas Eriksen a Fyllingenben folytatta. Érkezett eközben Alfred Ehn a Skövde-től, Marc Canellas a Granollerstől, Teitur Einarsson a Selfosstól, Anton Halén a Göppingentől, Adam Nyfjall a Sönderjysketől, Emil Hansson Ystadból és Ludvig Jurmala a Tyresötől.”
A két együttes először találkozik az európai kupákban. Jó volna, ha a mieink győztesen nyitnának új ellenfél-lapot 1982 óta íródó kupahistóriájukban. (Svéd ellenféllel eddig két kiírásban küzdöttek meg a veszprémiek, a 2010–11-es és a 2012–13-as BL-idényben egyformán az IK Sävehof volt az ellenfelük a csoportkörben. Mind a négy összecsapás magyar győzelemmel végződött.)

KÉZILABDA-KUPAMÉRKŐZÉSEK. Sport1 14:30 Krim Mercator–Győri Audi ETO KC női Bajnokok Ligája C-csoportmérkőzés (kommentátor: Ágai Kis András, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Haraszti Ádám, szakértő: Tóth Tímea); Sport1 16:45  Dunaújvárosi KKA–Super Amara Bera Bera női EHF-kupa selejtező, 3. kör első mérkőzés  (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Ferling Bernadett, műsorvezető: Haraszti Ádám, szakértő: Tóth Tímea); Sport1 18:45  IFK Kristianstad–Telekom Veszprém férfi Bajnokok Ligája, A-csoportmérkőzés  (kommentátor: Petur András, szakkommentátor: Pásztor István, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Juhász István)