Leselejtezve. Na de így?! • SportTV

Leselejtezve. Na de így?!

2019. 03. 11. 17:45    
Olvasási idő: 2 perc

Jérome Boateng, Mats Hummels, Thomas Müller hármas a Wolfsburg elleni 6–0-val, valamint jó játékkal válaszolt Joachim Löw drasztikus lépésére.

Szeretném jó előre leszögezni, egy szövetségi kapitánynak szíve joga eldönteni, kire, meddig és milyen körülmények között számít. Így Joachim Löw-nek jogában állt azt mondania Jérome Boatengnek, Mats Hummelsnek és Thomas Müllernek, hogy a jövőben nélkülük képzeli el a német labdarúgó-válogatottat. Még akkor is, ha a két védő még csak 30 éves, Müller pedig 29. Lelke rajta, hogy ő, mondjuk, már a három év múlva sorra kerülő világbajnokságra építi a csapatot, és akkor szerinte ők egyrészt már öregek lesznek, másrészt pedig – hangsúlyom, szerinte – lesznek náluk jobb labdarúgók is.

Az viszont már felvet néhány (elsősorban morális) kérdést, hogy miért most és miért így kellett ezt a döntést kommunikálnia a kapitánynak. A Nationalelf legutóbb november 19-én játszott, Löw március 5-én közölte az érintettekkel „röviden és kimérten”, hogy nem számít rájuk. Amikor a Bayern nyakán volt a Wolfsburg elleni rangadó (és ez még a kisebb falat volt), valamint alighanem a klub egész idényét meghatározó, Liverpool elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágója. Hogy a köztes három és fél hónapban mi történt, nem tudom. Azt sem, hogy Löw fejében mi játszódott le ennyi idő alatt. De hogy nem március 4-ről 5-re virradóra álmodta meg az egészet, az egészen biztos. És mivel ezen sorok megírásakor még nincs német válogatott keret, hanem majd csak március 15-én lesz, simán ráért volna a Liverpool elleni meccs után jelentkezni Münchenben, hogy „Hé, srácok, lenne egy kis megbeszélnivalónk…”

Tehát Münchenben már önmagában az időzítésért begyűjtött egy „Ülj le, fiam, egyest!”, és akkor erre még rátett egy lapáttal a közlés módja is. Müller 100, Boateng 76, Hummels 70 alkalommal volt válogatott, a Löw-éra legfontosabb meccsét, a 2014-es vb-döntőt mindhárman végigjátszották, Müller és Boateng a 2010-es vb-től, Hummels pedig a 2012-es Eb-től ott volt minden nagy tornán. A Nationalelf ezen időszak alatt a 2018-as vb-t leszámítva mindig dobogós volt a világversenyeken, a vb-ken egy-egy aranyat és bronzot, az Eb-ken pedig két bronzot nyert. Ilyen eredménysor után aligha rajtaütésszerűen, 5-5 perces beszélgetés keretében kell megtudni, hogy akkor ennek annyi, a válogatott megy jobbra, a három játékos meg balra. Csak hogy a második szekunda is meglegyen.

A trió egyébként szintén ezt sérelmezte, egyikük sem a sportszakmai részbe akart belemenni. Azt tiszteletben tartották-tartják, hogy a kapitány joga eldönteni, kikkel akar együtt dolgozni.
„Minél tovább gondolkodom rajta, az egész folyamat módja dühít – írta például egy nappal később a közösségi csatornáján Müller. – Elsősorban a döntés szuggerált véglegességével van bajom.” Na meg azzal, hogy nem sokkal a párbeszéd után megjelent a német szövetség jó előre megírt közleménye is a döntésről.

A Löw-lavina egyébként kétélű fegyver lehet a Bayern számára. Ha a csapat kiesik szerdán a Pool ellen a BL-ből, akár erre is rá lehet fogni, viszont ha továbbjut, és adott esetben ugyanúgy triplázik, mint tette azt 2013-ban, akkor nyugodtan mondhatjuk, tőkét kovácsoltak a pofonból. Niko Kovac speciel az első meccsen, a Wolfsburg ellen azonnal a kezdőbe vezényelte a három világbajnokot („Meggyőződésem, hogy még mindig jó teljesítményre képesek. Nem szánalomból, hanem a tudásuk miatt állítottam be őket a kezdőbe” – hangzott az indoklás), és mindhárman jól is játszottak. A Kicker mindegyiküknek 2-es osztályzatot adott (az 1-es a legjobb), Müller a kalkulus mellé amúgy 1-1 gólt és gólpasszt is begyűjtött. Kovac lépése azért is volt kissé szokatlan, mert alapesetben egyikük helye sem atombiztos a kezdőben…

Első lépésként a Bayern mindenesetre 161 nap után visszavette az első helyet a tabellán (úgy, hogy közben volt 9 pont is a Dortmund előnye), és most jöhet a Liverpool elleni csata. Azt követően pedig jön Uli Hoeness hivatalos reagálása a Löw-lépésre. Abban még sok „kakaót” érzek.

Ki szerezte a 25. forduló legszebb gólját a Bundesligában?

Andrej Kramaric (Hoffenheim) második gólja a Nürnberg ellen

0%

Robert Lewandowski (Bayern München) első gólja a Wolfsburg ellen

0%

Milot Rashica (Werder Bremen) második gólja a Schalke ellen

0%