Dél-amerikaival gyakorol a világbajnok

2019. 06. 02. 14:25    
Olvasási idő: 2 perc

Didier Deschamps csapata új ellenféllel játszik a nantes-i De la Beaujoire Stadionban (Fotó: Getty Images)

Előszeretettel választ a francia szövetség dél-amerikai ellenfelet csapatának. A „hagyományos” 10 dél-amerikai ország közül csak Bolívia volt a „fehér folt” az ellenfelek térképén, így a világbajnok ezt a „hiánypótló” feladatot is ellátja. Érdekes, hogy a nemrég a hollandok ellen megtörő 15-ös veretlenségi sorozat előtt éppen a szubkontinensről jött ellenféltől, Kolumbiától kaptak ki a kékek, még közvetlenül a győztes vb előtti fázisban még 2018 márciusában, a Stade de France-ban, egy érdekes meccsen, amelyen a 26. percben már 2–0-ra vezettek, onnan „sikerült” 3–2-re kikapniuk.

Persze tegyük azt hozzá, Bolíviáé a leggyengébb dél-amerikai válogatottak egyike, a csapat a világranglistán csupán 63., a legalacsonyabb pozícióban áll a szubkontinensről, miközben a világbajnok a 2. (a szomszéd Belgium mögött) a legfrissebb 2019 áprilisi rangsor szerint.
A franciák egyébként a meccs helyszínén, Nantes-ban az egyik legjobb mérleggel rendelkeznek, a 9 itt vívott mérkőzésükből 8-at megnyertek, egyszer remiztek.

Formájuk megfelelő, a két Eb-selejtezőjüket megnyerték márciusban Moldova ellen idegenben (4–1), Izland ellen pedig otthon (4–0). A már emlegetett Kolumbia elleni felkészülési meccs óta 19 mérkőzésből 14-et megnyertek, egyszer ikszeltek és csak a hollandok elleni NL-csatát vesztették el tavaly novemberben Rotterdamban, de emiatt nem is nyerték meg a csoportjukat, és végül a narancsosok jutottak el a sorozat portugáliai négyes döntőjébe. Deschamps csapata talán legnehezebb Eb-kirándulása előtt áll, a törökökkel szemben kell Konyában helytállnia, utána kényelmesebb túra vár rá Andorra la Vellába,
A bolíviai együttes, Eduardo Villegas vezetésével (az 55 éves mester játékosként 4, edzőként 5 bajnoki címet szerzett hazájában) a június közepén kezdődő Copa Américára készül, ahol az A-csoportban a rendező Brazília, valamint Peru és Venezuela ellen kellene eredményesen szerepelnie. (Mivel a tornát mi közvetítjük, mindhárom találkozóját mutatjuk majd élőben, miként 8-én a Sport2-n a török–francia Eb-selejtezőt is.)

Sport2 21:00 Franciaország–Bolívia felkészülési mérkőzés (kommentátor: Fülöp László)