RF egy lépéssel közelítene a tízhez

Sport TV avatar Sport TV 2019. 06. 21. 07:36    
Olvasási idő: 2 perc

Halléban könnyebbem, a Queens Club versenyén nehezebben, de eljutottak a negyeddöntőig. Mindkét viadalon még versenyben van az első kiemelt, Roger Federer, illetve Sztefanosz Cicipasz. A németországi mezőny színesebb, 8 különböző nemzet delegált egy-egy versenyzőt a mezőnybe, Londonban két-két kanadai és francia is versenyben van még – utóbbiakból egy elődöntős is lesz, mert egymással csapnak össze.

Federer nyesett fonákjai is kellenek a Bautista Agut elleni sorrendben 9. győzelemhez (Fotó: Getty Images)

HALLÉBAN megint délben kezdődik a Noventa Open napi küzdelemsorozata, amelyen az első találkozót a múlt heti stuttgarti bajnok Matteo Berettini (a világranglistán 22.) játssza a 3. kiemelt Karen Hacsanovval (vlr.: 9.). A rangsorkülönbség ellenére a két évfolyamtárs (mindketten 23 évesek) eddigi két csatáját egyformán az olasz zárta győztesen, aki idén nyert kétszer is, előbb Szófiában, majd egy hete a stuttgarti füvön az orosz ellen, utóbbin ráadásul szettveszteség nélkül. Nem előbb fél 2-nél Daniel Goffin (vlr. 33.) mérkőzik meg a 2. kiemelt helyi kedvenc Sascha Zverevvel (vlr.: 5.). Ők is kétszer találkoztak korábban, itt is 2–0 a mérleg állása, ám ezúttal a ranglistán jobban álló javára.  Az orosz-német három éve Münchenben, tavaly a római 1000-esen győzte le a belgát szabad téren, salakon. Ugyanakkor 2014-ben egy belgiumi challengerversenyen  Goffin  nyert, sima két szettben.
Harmadikként a címvédő Borna Coric (vlr, 14.) küzd meg a nála hat évvel idősebb Pier-Hugues Herbert-rel (43.), akit korábban profiként kétszer megvert azok után, hogy előtte selejtezőkön kétszer kikapott tőle.
A szokás szerint a nap zárómeccsét vívó, tizedik hallei győzelme felé araszolgató Roger Federernek (vlr.. 3.),  talán könnyebb dolga lesz pénteken, mint egy nappal korábban. No, nem mintha Roberto Bautista-Agut (vlr.. 20.) rosszabb játékos lenne Tsongánál, hanem mert a francia „medve” korábban már hatszor is legyőzte a nagy RF-et, ami a spanyolnak eddig nyolc nekifutásból egyszer sem sikerült. Ráadásul mind a nyolc eddigi mérkőzésük más talajtípuson zajlott, a svájci maestro kedvenc borításán, füvön most mérkőznek meg először.

LONDONBAN a hétközi eső  annyiban befolyásolta a programösszeállítást, hogy csak három egyes negyeddöntőt játszanak a centeren, a francia házi rangadót (Nicolas Mahut–Gilles Simon) az 1-es pályára, hogy a nagyobb lemaradásban lévő párosok is „felzárkózhassanak”.
Az alacsony, de roppant jó kezű argentin Diego Schwartzman (vlr.: 23.) ismét napkezdő meccset játszik, csütörtökön a címvédő Marin Cilicet verte ki, most a 4. kiemelt Danyiil Medvegyev (vlr.: 13.) lesz az ellenfele, akitől eddigi egyetlen meccsükön, tavaly Tokióban két 6:4.es szettben kikapott. A második párban  a „NextGen”, azaz a jövő nagy generációjának két frontembere csap össze, a 20 éves Sztefanosz Cicipasz (vlr.: 6.) és a 19-et csak augusztusban betöltő Felix Auger-Aliassime (vlr.: 32.). Eddigi egyetlen mérkőzésüket a cérnavékony kanadai nyerte meg Indian Wellsben, az első körben, így most sem esélytelen a remek képességekkel megáldott, de nem egyszer könnyelmű megoldásokat választó görög ellen. Amúgy a viadal legmagasabban és legalacsonyabban kiemelt játékosa küzd meg.
A center-záró utolsó egyes két szereplője is érdekes, legalábbis nekünk. Az egyik a veterán, 37 éves spanyol Feliciano López (vlr.: 113.), aki Fucsovics Marcit szetthátrányból győzte le az első körben, ellenfele pedig Milos Raonic (vlr.: 28.) , aki a múlt héten Hollandiában verte meg bajnokunkat. A két játékos mér 7 meccset vívott korábbn, López négyszer győzte le a kanadait és 3-szor kapott ki tőle.

 ATP 500-as tornák, negyeddöntő. Sport1 12:00 Halle (kommentátor: Kaplár F. József, szakkommentátor: Taróczy Balázs); Sport2 13:00 London (kommentátor: Ágai Kis András, szakkommentátor: Machán Róbert)