Tobzódjunk az exekben! • SportTV

Tobzódjunk az exekben!

2019. 07. 08. 14:16    
Olvasási idő: < 1 perc

Három egykori győztessel zárjuk le hétfőn az Afrikai Nemzetek Kupája nyolcaddöntőit.

A nyolcaddöntők utolsó napján bőven el leszünk látva exbajnokokkal, hiszen a pályára lépő négy együttesbből csak Mali nem nyerte még meg az Afrikai Nemzetek Kupáját. A 2013-as bronzérme óta az első egyenes kieséses szakaszbeli mérkőzését vívó Malira a kétszeres nyertes Elefántcsontpart vár, míg a másik párban a négyszeres első Ghána az egyszeres győztes Tunéziával találkozik.

Azt már Benin vagy Madagaszkár megmutatta, hogy körülbelül semmit sem ér az idei ANK-n a papírformára, az esélyességre hivatkozni, így aztán hiába emelték több helyen is Egyiptom, Kamerun, valamint Marokkó kieséses után már piedesztálra Ghánát, a Fekete Csillagok erősen tiltakoznak ez ellen. A sajtótájékoztatón neki is szegezték az ezzel kapcsolatos kérdést James Kwesi Appiah szövetségi kapitánynak, aki azonnal próbált helyretenni mindent és mindenkit: „Még így sem vagyunk favoritok. Ahogy mindenki láthatja, ennek a tornának nincs favoritja”. Ugyanakkor Ghána esetében – veretlen vetélytárs ide vagy oda – a játékerő és a múlt ismeretében is szinte elvárás a továbbjutás. A csapat a torna legutóbbi hat kiírásán rendre legalább elődöntőt játszott (viszont egyszer sem lett végső győztes!), a Tunézia elleni előző öt fellépéséből csak egyet vesztett el, középpályássora pedig képes bárkinek a játékát atomjaira bontani. A két „spanyol” kemény legény, Thomas Partey (Atlético Madrid) és Mubarak Wakaso (Alavés) játékát külön is mindenki figyelmébe ajánljuk!

A Mali–Elefántcsontpart ütközettel kapcsolatban az tartogathat izgalmakat, hogy melyik csapatnak jön be jobban a csoportkörben itt-ott mutatott spórolás. Maliból Moussa Marega és a csapatkapitány Abdoulaye Diaby is kihagyta az Angola elleni utolsó meccset, az „Elefántok” pedig Wilfried Zaha játékidejével takarékoskodtak, hiszen a csatár az eddigi 270-ból csak 111 percet töltött a pályán, így szinte ideje sem volt megmutatni, miért szórna el rá 40 millió fontot az Arsenal.

A Sport2-n 18 órától a Mali–Elefántcsontpart, a Sport1-en 21 órától a Ghána–Tunézia ANK-nyolcaddöntőt közvetítjük élőben.