Tornagyőzelem a 455. helyről? • SportTV

Tornagyőzelem a 455. helyről?

Sport TV avatar Sport TV 2019. 07. 28. 08:04    
Olvasási idő: 2 perc

Noha a hamburgi 500-as torna döntője is különlegesnek ígérkezik, az igazi meglepetésember a sok eső áztatta Gstaadban készülődik a fináléra. Aligha találunk túl sok versenyt az ATP Tour históriájában, amelyen a világranglista 450. helyénél gyengébbről induló játékos küzdhet meg a végső győzelemért.

Cedric-Marcel Stebe a világrangsor 455. hlyéről a tornűnk nekivágva vívhat döntőt Gstaadban (Fotó: Getty Images)

GSTAADBAN pedig ez történik. Cedric-Marcel Stebére, a németek immár 28 éves játékosára bízvást használhatjuk a későn érő minősítést. 2010 óta hivatalosan profi, a következő évben játszotta első főtáblás meccsét a touron, eddig egyetlen esztendőben (2013) volt pozitív az év végi győzelem-vereség mutatója, korábban sosem járt negyeddöntőnél feljebb a körversenyen. Az idén összesen négy főtáblás meccse volt – ebből három Grand Slamen – , s mind a négyet elveszítette. Karrierje alakulásában persze jelentős szerepet játszottak a sérülések, csak a jobb csuklóját háromszor műtötték, kétszer tavaly, egyszer idén februárban. Ennek a tornának a világranglista 455. helyéről vágott neki, az első körben a francia Moutet-t két 6:4-es szettben, aztán a cseh Jirí Veselyt három játszmában verte meg, majd az eső miatt a negyed- és az elődöntőt egyformán szombaton vívta, mintegy másfél óra pihenéssel kétszer is döntő szettben nyert  Thomas Fabbiano és Joao Sousa ellen, utóbbit ráadásul az ismételt esőzések miatt négy (!) részletben. Az így szerzett pontszámmal persze már a 250-ben van, ha minden idők legalacsonyabb ranglistás helyével vasárnap tornát nyer, a 200-on belülre érkezik.

Aki megakadályozná ebben, Albert Ramos Vinolas 31. a rangsorban, csupán három évvel idősebb Strebénél, de már hat tornadöntője volt, amelyekből csak egyet nyert meg, három esztendeje Bastadban. Az ő győzelme tovább erősítené a spanyol dominanciát a J. Safra Sarasin Openen, amelyet eddig 12 spanyol játékos 16-szor nyert meg. Ramos lenne a 13., csak a teljesség kedvéért írjuk ide, a németek közül Uli Pinner 1979-ben és Carl-Uwe Steeb (vezetékneve egy betűcserével megegyezik Stebével) 1989-ben győzött. Csak a számmisztika híveinek: az első és második közt 10 év telt el, s ha ahhoz hozzáadjuk a dupláját, éppen az idei évszám jön ki.

HAMBURGBAN orosz-grúz döntőt játszanak. Andrej Rubljov a finalisták közül az ifjabbik. A világranglistán 78., 21 éves moszkvai fiatalember eddig évente egyszer jutott el egy torna döntőjéig. Tavalyelőtt Umagban nyert Paolo Lorenzit felülmúlva, tavaly Dohában vesztett Gael Mofils ellen.  A túloldalon játszó Nikoloz Baszilasvili ugyancsak későn érő, mint a gstaadi „kolléga”, Stebe (27 éves), emellett  500-as specialista is. Eddigi négy döntőjéből a két 250-est (Kitzbühel 2016 és Memphis 2017) elveszítette, a két 500-ast (Peking és Hamburg, egyformán tavaly) megnyerte. Ha Zverev fantasztikus legyőzése után Rubljovot is megveri, Eddie Dibbs (1973), Andrej Medvegyev (1995) és Roger Federer (2005) után a negyedik lesz, aki megvédi címét a Rothenbaumon. (Csak az érdekesség kedvéért: az amerikai és az ukrán egy év kihagyás után harmadszor, a svájci maestro viszont ugyancsak két évvel előtte és utána is, összesen négyszer bizonyult a legjobbnak a hamburgi salakon.)
A két finalista korábban egyetlenegyszer mérkőzött meg a touron: idén januárban Dohában 1 óra 1 perces meccsen a grúz 6:3, 6:4-re győzött.   

Tenisz tornadöntők. ATP 250-es verseny, Gstaad,  Sport2 11:30 (kommentátor: Fazekas Erzsébet, szakkommentátor: Machán Róbert); ATP 500-as verseny, Hamburg, Sport1 12:00 (kommentátor: Kaplár F. József, szakkommentátor: Taróczy Balázs)