Olyan dartsfordítások, amelyektől leesik az állunk!

2019. 07. 28. 12:40    
Olvasási idő: 2 perc

Ha már Rob Cross a World Matchplay elődöntőjében Rob Cross 7-14-ről a maga javára fordította a Daryl Gurney elleni mérkőzést, megnéztük, mik voltak a legnagyobb dartsfordítások.

„A legnagyobb feltámadás Lázár óta” – Sid Waddell, a legendás dartskommentátor (nem kis egyéniség volt, ma már a világbajnoki trófea az ő nevét viseli) szokta így jellemezni a nagy fordításokat. A World Matchplay elődöntőjében ezt jónéhányszor elmondhatta volna, hiszen Rob Cross kilátástalan helyzetből, 14-7-ről fordította a maga javára a Daryl Gurney elleni összecsapást.

Ez adta az ötletet ahhoz, hogy megnézzük, milyen emlékezetes fordításokra volt példa a sportág történetében.

Scott Waites-James Wade, Grand Slam of Darts, döntő, 2010

A BDO és a PDC egy-egy jeles képviselője találkozott a meccsen, és Wade az előző évi, Phil Taylor elleni 2-16-os döntőhöz hasonlóan pokoljáráson vett részt, csak most más úton. Vezetett ugyanis 8-0-ra a BDO mára kétszeres világbajnokává előlépő Waites ellen, aki azonban 11-nél utolérte, majd 16-12-re le is győzte.

Andy Hamilton-Simon Whitlock, World Matchplay, negyeddöntő (2011)

Whitlock már 15-8-ra vezetett, egy leget kellett volna nyernie az elődöntőhöz, ehelyett Hamilton „húzott be” sorozatban kilencet, és 17-15-re diadalmaskodott.

Phil Taylor-John Part, UK Open, nyolcaddöntő (2005)

Taylor megnyerte a UK Opent, de amikor 1-7-re, majd 6-10-re állt John Part ellen, kevesen fogadtak volna a diadalára. Ebből lett 11-10, majd a trónra vezető úton három olyan mérkőzés, amelyek egyikén sem veszített 7-nél több leget.

Sőt, annyira ment neki, hogy még egy kilencnyilas is „odapakolt” az elődöntőben:

Chris Mason-Martin Adams, BDO-világbajnokság, negyeddöntő (1999)

Adams 4-1-re vezetett, beállította a BDO-nál egy meccs alatt dobott 180-asok rekordját, de négy szettet bukott sorozatban, és „egymillió” meccsnyíl elszórása után kikapott 5-4-re.

Raymond van Barneveld-Michael Smith, PDC-vb, negyeddöntő (2016)

Barneynak nem volt rossz vb-je, hiszen mire Smith elé került, már megverte Stephen Buntingot és Michael van Gerwent. A Bully Boy ellen 3-0-s hátrányban volt a szetteket tekintve, innen lett neki 5-4. Nem ez volt az első nagy feltámadása a hollandnak, hiszen a 2007-es világbajnokságon 0-3-ról verte meg 4-3-ra Colin Lloydot a legjobb 32 között.

Dennis Priestley-John Part, Players Championship Finals, nyolcaddöntő (2009)

Priestly a BDO-nál és a PDC-nél is volt világbajnok, mégis ez a negyeddöntő az egyik legemlékezetesebb mérkőzése. A szintén többszörös világbajnok Part ellen 0-5-ről fordított 6-5-re.

Phil Taylor-Simon Whitlock, Grand Slam of Darts, negyeddöntő (2008)

Whitlock még a BDO-t erősítette, amikor ezen a nyílt versenyen beleszaladt a legendába. Aztán sokaknak leesett az álluk, amikor 5-1-re elhúzott. Aztán újabb állkeresgélés, mert Taylor innen nyert 10-7-re, hogy aztán a tornagyőzelem is az övé legyen.

James Wade-Mervyn King, Masters, döntő (2014)

A „Machine-nak” nem csupán nagyot buknia, de nagyot nyernie is sikerült. King 5-0-ra, majd 9-2-re vezetett ellene, innen lett 11-10 Wade-nek, úgy, hogy a végén 135-ös kiszálló kellett neki az első Masters-diadalához. King nyolc meccsnyilat rontott el.

Ross Montgomery-Robbie Green, BDO Zuiderduin Masters, döntő (2010)

Még egy BDO-meccs, amelyen a The Boss becenevű, skót Montgomery 0-4-ről nyerte meg élete első és egyetlen major trófeáját, úgy, hogy sorozatban öt szettet húzott be.

Adrian Lewis-James Wade, PDC-vb, elődöntő (2012)

És még egy Wade-meccs a végére… A Machine 5-1-re vezetett a szetteket tekintve, Jackpot innen fordított 6-5-re, bejutott a döntőbe, ahol megverte Hamiltont, és másodszor is világbajnok lett.

A Sport1-en vasárnap 20 órától élőben közvetítjük a Michael Smith-Rob Cross World Matchplay-döntőt.