A 3,9 másodperces NBA-álom

2019. 09. 04. 15:58    
Olvasási idő: 5 perc

Érdekes cikk jelent meg az ESPN-en egy bizonyos JamesOn Curry-ről, akinek a neve nem mond olyan sokat elsőre, de ő az, aki a legkevesebbet időt töltötte a parketten az NBA-ben valaha pályára lépő játékosok közül: 3,9 másodpercet kapott 2010-ben.

Ez a kéz nem Curry-é, de a Clippersben játszotta ezt a 3,9 másodpercet. (Fotó: Getty Images)

Aki valaha kosárlabdát fogott a kezébe, az biztosan álmodott arról, hogy egyszer az NBA-ben szerepel majd. Te nem? Ugyan már, dehogynem, ne tagadd le! De az emberek körülbelül 99,9999 százalékának (ha picit tévedtem, bocsánat, nekem így jött ki a matek) ez nem sikerül sohasem, szóval már az sem kis szó, ha elmondhatod, hogy te vagy az, aki a legkevesebb időt volt pályán a világ legerősebb bajnokságában.

Az életed persze ettől még nem lesz teljes, sőt…

3,9 másodperc rettenetesen rövid idő,

de gyerekkorod óta azért dolgozol, hogy elmondhasd magadról: NBA-játékos vagy! Úgyhogy még ha picit furán is hangzik, de 4 másodpercig épp az álmod teljesül, bármilyen rövid idő is ez.

JamesOn Curry az, aki tétmeccsen ennyit szerepelt NBA-parketten. 2010. január 22-én 10 napos szerződést kötött vele a Los Angeles Clippers, de négy nap után elküldte. Viszont január 25-én a bostoni TD Gardenben megkapta azt a lehetőséget, hogy pályára lépjen, 3,9 másodpercig a Kevin Gernettel, Paul Pierce-szel, Ray Alennel és Rajon Rondóval felálló Boston Celtics ellen.

A harmadik negyedből 3,9 másodperc van vissza, öt ponttal vezet a Celtics, amikor a Clippers edzője, Mike Dunleavy odaszól a 44-es mezben lévő JamesOn Curry-nek, hogy vegye le a melegítőt, megy a pályára. Rajon Rondót kell fognia, de a szituáció úgy hozza, hogy át kell segítenie picit Ray Allenre, akinek kicsúszik a labda a kezéből. Az óra pedig lepereg, megszólal a duda…és ennyi. A negyedik negyedre beállt a helyére DeAndre Jordan, majd 12 óra múlva elküldték a csapattól. Soha többet nem játszott NBA-meccsen, bár a New Jersey Nets 2011-ben az előszezonban még kipróbálta, de a szezonrajton már nem volt a csapatnál.

Egy szezonban körülbelül 500 játékos lép pályára az NBA-ben. Egy adott pillanatban papíron 450 van a keretekben (30X15). Ezzel egy időben még mondjuk ugyanennyien vannak olyanok szem előtt a világon, akiknek lehet valamekkora esélye arra, hogy egyszer szerződtesse őket egy franchise. Ők pedig kőkeményen dolgoznak azért, hogy ez összejöjjön. Ráadásul, ha a keretbe be is kerülsz, még az is meló, amíg meggyőzöd az edzőt, hogy pályára küldjön.

Curry egykori D-League-es edzője, Bob MacKinnon szerint, ha kivennénk a liga 250 legjobbját, de a 200 másik játékos kicserélnénk a mögöttük álló legjobb 200-ra, akik épp nincsenek a ligában, attól még az NBA ugyanolyan jó lenne. Ez talán igaz, de ha valaki sokat hibázik a pályán kívül, nem szerencsés vagy nem dolgozik elég keményen, akkor vélhetően ritkábban vagy soha nem kerül a kiváltságosok közé.

Mert az NBA-ben nem osztják puszira a játékperceket, tényleg csak azok lesznek benevezve, akikről úgy gondolja a szakmai stáb, hogy a legalkalmasabbak a feladatra.

Vegyük példának a szerb válogatott mostani szövetségi kapitányát Alekszandar Djordjevicset, ő is csak mindössze 8 meccset és 61 percet kapott az NBA-ben (Portland Trail Blazers),

ettől függetlenül legendaként, a kilencvenes évek egyik legnagyobb európai kosárlabdázójaként emlékszünk rá. Ettől még nem lesz rosszabb játékos, egyszerűen csak így alakult a karrierje.

Curry viccesen azt mondja a rekordjáról: „Tulajdonképpen másodpercalapon én vagyok az NBA történetének legjobban fizetett játékosa.”  De hozzáteszi, hogy az a négy másodperc telt el a leggyorsabban az életében, és örült volna, ha tovább tart. Elmondja, akkor úgy érezte otthon van, oda jutott, ahova a tartozik.

Valójában a basketball-reference adatai alapján rajta kívül kilenc játékos van akinek a karrier-statisztikájában egy meccs, és azon 0 vagy 1 perc szerepel. Hozzá kell tennünk, hogy a régi statisztikákban még nem másodpercekben számoltak, hanem csak percekben, tehát lehet, hogy hasonlóan keveset játszott valaki, csak automatikusan 1 percet írtak be neki a jegyzőkönyvbe.

Curry hivatalosan ennek a csúcsnak a birtokosa, és Alex Scales 9 másodperces teljesítményét előzi meg (A San Antonio Spurs színeiben 2005. november 19-én a Phoenix Suns ellen játszott ennyit).

Curry éveken át azon a periférián mozgott, amiről fentebb írtunk, hogy ott van a liga kapujában, de csak 3,9 másodpercre tudott tényleg belépni rajta. Az ESPN cikkében írnak az életéről, és itt elmondja, hogy ennek nem feltétlenül a játéktudása volt az oka…

North Carolinában nőtt fel, és hogy érzékeltessük, mekkora tehetség volt, meg kell jegyezni, hogy ő volt az állam történetének legjobb középiskolás pontszerzője 2016-ig.

Több pontot dobott a gimiben, mint például egy Michael Jordan nevű környékbeli srác

még a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején. A North Carolina ösztöndíjat ajánlott neki, és el is kötelezte magát a Tar Heels-hez. Azonban marihuanát árult, lebukott, és ugrott az ösztöndíj Jordan egykori főiskolájával. Az Oklahoma State nyújtott neki mentőövet, ahol három évet töltött, és remekül is játszott. Jelentkezett a 2007-es draftra annak ellenére, hogy főiskolás edzője nem javasolta neki. A Bulls csapott le rá az 51. helyen, de rögtön a fiókcsapathoz küldték.

Ingázott az Iowa Energy és a Chicago Bulls edzései között. Az egyik Bullsos tréning után úgy érezte, hogy most felkerül a nagyokhoz, mert annyira jól ment neki a játék. De helyette Scott Skiles, a Chicago Bulls akkori edzője azt mondta neki, hogy ő a D-League legjobb játékosa lesz…Ez persze összetörte.

A szezon végén csapat nélkül találta magát, elküldte a Bulls, és úgy véli, ebben része van annak, hogy volt egy rendőrségi ügye, amikor nyilvános helyen vizelt és ellenállt a rendőröknek egy idegenbeli túrán, illetve, hogy egyszer lekéste a New Yorkba tartó csapatgépet, mert eltévedt Chicagóban.

A Bulls után Franciaország és Ciprus következett, majd visszatért a D-League-be, de most már a Springfield Armor csapatába került, innen hívta fel 2010-ben a Clippers, az Armor történetének első játékosa lett, aki szerződést kapott egy NBA-csapattól. Az NBA-s kaland után még két évet tolt le Springfieldben, A Nets 2011-ben kipróbálta, de nem kezdte el ott a szezont, 2012-ben a D-League All-Starján 25 pontot dobott, de nem lett több NBA-s meccse, pedig az edzői biztosak voltak benne, hogy össze fog még neki jönni.

Nem jött, Olaszországba is átruccant egy rövid időre, de 2014-ben a D-League-ben játszotta utolsó meccsét, egy bokasérülés vetett véget a karrierjének 28 évesen.

Ezután került igazán mélyre. 2014 októberében marihuanát és lőfegyvert találtak nála, és a rendőröknek James Davis néven mutatkozott be, végül nem találták bűnösnek, de míg ez az ügy nem zárult le, 2015 februárjában Alprazolam (a Xanax alapanyaga) birtoklása miatt tartóztatták le. Tulsában verekedésbe keveredett, 2017-ben pedig szülővárosában (Pleasant Grove) súlyos autóbalesetet szenvedett, ami után acélcsavarokat ültettek a hátába, ezért két hosszú vágás is van a gerince mellett, ami mindig emlékezteti rá. Meglepő módon a baleset után fordult jobbra az élete, pedig egy hónapig még járni sem tudott.

A kosarazásból keresett pénze elfogyott, nehezen találta meg önmagát, mindenféle munkát el kellett vállalnia, amikor a rehabilitációt követően Oklahomába költözött a párjához. Megfordult egy Purina kutyatáp-gyárban, segítette a kézbesítők dolgát a UPS-nél, végül, mivel a főnök nagy Oklahoma State rajongó volt, felvették kamionsofőrnek.

Szintén a főnöke révén került ismét kapcsolatba a kosárlabdával, megkérte ugyanis, hogy foglalkozzon a fia kosárcsapatával és egyénileg a sráccal is. Majd egyre több tanítványa lett, most pedig már főállású edző, aki táborokat is tart. A szülők és a gyerekek is büszkék rá, hogy egykori NBA-játékos a mesterük, és állítólag jó is benne, ért a gyerekek nyelvén.

Happy enddel zárult a történet, amelyben valaki felért a csúcsra, 4 másodpercet töltött rajta, majd megtört, hogy utána ismét magára találjon.

Tudja, hogy sokan mosolyognak azon, hogy csak 4 másodpercig (pardon, csak 3,9) volt NBA-játékos, de ő ma már – így, hogy az élete most rendben van – büszke arra, hogy megcsinálta, és ha rövid időre is, de belépett a liga kapuján, és ezt rajta kívül nagyon kevesen mondhatják el magukról.

Forrás: ESPN