Ilyen volt a Kovac-éra Münchenben – elemzés

Mészáros Ábel avatar Mészáros Ábel 2019. 11. 04. 18:03    
Olvasási idő: 6 perc

Mint ismeretes, a Bayern vezetőedzőjét, vasárnap este óta nem Niko Kovacnak hívják. Előző posztunkban már elemeztük a Kovac távozás/kirúgás/lemondás/közös megegyezéssel szerződésbontás okait, valamint végigvettük Hansi Flick megbízott edző és az esetleges jelöltek listáját, így most ebben a posztban a 16 hónapos Niko Kovac-érával foglalkozunk.

Goretzka és Müller sem lett meghatározó ember a Kovac-korszakban, pedig mindkettő remek képességű futballista (Fotó: Getty Images)

Mi kell a Bayern kispadjához?

Ha a teljes képet nézzük, akkor a Bayernt Pep Guardiola és Matthias Sammer távozása óta erős szakmai és stílusbeli identitáskeresési folyamat jellemzi. Az adócsalás miatti börtönbüntetés után visszatérő, az idei november 15-i éves közgyűlésen tényleg távozó, legendás klubelnök Uli Hoeness és az egyesület elnöke, a nem kevésbé legendás Karl-Heinz Rumennigge közötti ellentét a Bayern szakmai jövőjét nem igazán segítette, de ez persze nem jelentette azt, hogy a Bayern nem magaslott volna ki a Bundesligából. Ennek az okai a bajorok hosszú évek során felépített tudatos és sikeres koncepciójában (Hoeness) és az “ellenfelek” útkeresésében – a Dortmund Klopp után Tuchellel egy idényben, a feltörekvő és új kihívóvá előlépő Lipcse, vagy a hullámzó Schalke és a többi “Bayern-üldöző” –gyengélkedéseiben keresendőek. Két éve még a híresen lazán irányító Carlo Ancelotti sem tudta annyira elrontani a dolgokat, hogy Jupp Heynckes visszatérésével végül egy utolsó fordulós hazai Stuttgart elleni 1-4-gyel “csak” 21 pont előnnyel legyenek bajnokok. A probléma – a triplázó Bayern sztárjai kiöregedtek, míg szakmailag továbbra sem látszott világosan a Pep utáni korszak koncepciója – azonban csak elodázódott. Már maga az edzőkeresés  – erről lásd angol nyelvű cikkemet itt – is szépen példázta a Bayern vezetőedzői poszt nehézségeit. Erről még 2011-ben  , Louis van Gaal kirúgása után rendkívül plasztikusan Helmut Schümann írt a Die Zeitben:

“A Bayern mindenkori edzőjének nem elég saját  futballfelfogással rendelkeznie, ennek passzolnia kell Hoeness-Rummenigge (és akkor még Beckenbauerról vagy Karl Hopfnerről nem is szóltunk) filozófiájához is”

A 2018-as naptári évbe fordulva Heynckes egyértelmű nemleges válasza után a Rummenigge által favorizált Thomas Tuchelt Hoeness nem akarta, aki így megunta a várakozást és aláírt a PSG-hez.  Az üstökösként feltűnő, müncheni kötödésű Julian Nagelsmann  24 meccsen szerzett 32 pontjával éppen nem remekelt a Bayern által lerabolt (Rudy, Wagner, Süle) Hoffenheimmel, és a vezetőség túl fiatalnak találta. Ralph Hasenhüttl pedig hiába volt Bayern-játékos és szorongatta meg az előző idényben a bajorokat, Lipcséje 26 meccsen csak 34 ponttal sem volt túl meggyőző. Emellett az erős személyiségnek tartott Hasenhüttl a nem németül beszélő játékosokkal és Ralf Rangnick sportigazgatóval is összekülönbözött, így végül Lipcsében sem hosszabbítottak vele. Lucien Favre egyrészt nem volt elég nagy név, másrészt ő másodjára is Dortmundba tartott (Bosz előtt is őt akarták, de akkor feleségével még nem akarták otthagyni a francia Riviérát), míg a magasabb polcon lévő Klopp, Pochettino,  Löw trió elérhetetetlennek tűnt.

Nem volt jobb Kovacnál?

Így esett a választás (vélhetően Hoeness meggyőzte Rummeniggét) a Bayern-mentalitást játékosként is jól ismerő, de a Salzburgnál a presszinget is megtanuló, és a Frankfurttal nagyot repesztő Niko Kovacra, aki januárban – vélhetőleg a Bayern-vezetőségnek is nyilatkozva – egy Kicker-nagyinterjúban markáns véleményt fogalmazott meg az Aubameyang-Dembélé-féle sztrájkolós játékosuralom ellen: “Ebből anarchia lesz”.

Kovac agresszív presszingjével és időnként dinamikus támadófocijával,  alig két év alatt a kiesőjelölt és évek óta szunnyadó “hóbortos díva” Eintrachtból – itt most Fredi Bobic érdemeiről helyhiány miatt nem lesz szó – az európai kupaporondért küzdő, német kupát nyerő, látványos csapatot hozott össze. Volt szerencsém élőben is megfigyelni, miként viselkedik kvázi keresztapaként a fiatal délszáv tehetségekkel (Rebic, Jovics, Gacinovic), vagy hozott fel Danny da Costa-, Marius Wolf- és Timothy Chandler-szintű tucatjátékosokat komoly szárnyvédő-szintre. Ugyanakkor a Kevin-Prince Boateng-, Haszebe Makoto- vagy éppen David Abraham-féle veteránok is tűzbe mentek volna Kovacért, aki a szurkolók körében a Bayernhez való igazolásáig (itt ő kijelentette pár nappal a bejelentése előtt, hogy biztos marad Frankfurtban) félisten státusban volt. Így végül a sokadik választás Kovac talán egy-pár lépcsőfokot kihagyva, nem igazán mondhatott nemet a Bayernnek.

De nézzük, mit és hogyan ért el Kovac a Bayernnel, és mik voltak azok a kritériumok, amelyeknek meg tudott felelni és minek nem:

Eredmények

A Bayernnél a bajnoki cím az alap, és bár Kovac a múlt idényben végül egy óriási hajrával és egy gyenge dortmundi tavasszal hozta a salátástálat és a kupát, talán csak a fent említett keresési nehézségek miatt élte túl az őszt. Nem elvéve persze Kovac érdemeit – 12 meccs után 21 ponttal negyedik helyről indulva az utolsó 22 meccsből félelmetes 57 pontot szerzett, ugyanennyi várható pont (XPTS) ellenében,  közben a Gladbachot, a Wolfsburgot és a Dortmundot is megsemmisítve – de több helyen lehetett olvasni arról, hogy a játékosok miként fogtak össze “ellene” és nyerték meg “csak azért is” a bajnokságot és a kupát. A Liverpool elleni BL-kudarc nem feltétlenül az eredmény miatt volt hatalmas, sokkal inkább a gyámoltalan és óvatos játék miatt. Ha ugyanis a Kovac-féle Bayern tényleg csak ennyit tud egy abszolút topcsapat ellen, az is probléma, ha csak ennyit mer, az, is.

Egy a kevés önfeledten boldog pillanatból: Arjen Robben önti nyakon sörrel a mestert a bajnoki ünneplés közepette májusban az Allianz Arenában  (Fotó: Getty Images )

Stílus és taktika

Talán a legerősebb kritika, ami Kovacot éri, az a csapat jellegtelen stílusáról szól: a német-horvát mester nem igazán a pozíciós játék híve, és bár az RB-presszingiskola stílusát elsajátította Salzburgban, ezt a Bayernnél nem igazán lehetett kivitelezni. Inkább valami olyasfajta egyénieskedő hibrid stílus alakult ki, mint az általa edzett horvát válogatottnál: elviekben a labdabirtoklást és agresszív kontrapresszinget játszották. Gyakorlatilag, mint az Raphael Honigstein is említi, a Pep, Nagelsmann, Klopp, Simeone-féle korszakos edzőkhöz szokott játékosok, Ancelottihoz hasonlóan intellektuális nem tekintették kihívásnak Kovac futballját, és elegük volt a horvát tréner labda elleni mozgást gyakorló edzéseiből. Honigstein kiváló cikkében említi, hogy a tréner a Van Gaal-korszak automatizmusait használta támadásoknál. A Germánia c. műsorban mi is számtalanszor elemeztük a Bayern “ugyanazt” a gólját: átforgatás után 2:1 a szélen, amiből a félterületbe belépő jobb oldali játékos (Kimmich, Müller, Gnabry) vagy félmagasan ballal belöbböli Lewandowskinak, vagy egy befelé irányuló csel után a hosszúra lövi el (Gnabry). A pozíciós játékba sem Peter Hermann, sem a nyáron direkt ezért hozott Hansi Flick sem tudott jelentős változást hozni. A taktikai elemző Cheuk Hei Ho az átlagnál kevesebb vagy több passzokat mutató térképein is jól látszik ez: túl sok a keresztpassz és a Kimmich oldaláról jövő beadások, túl kevés a direkt félterületbe érkező felpassz.

alulreprezentált passzok a tavalyi idényből
forrás: Tacticsplatform

felülreprezentált Bayern passzok a tavalyi szezonból
forrás: Tacticsplatform

Támadásban 34 bajnokin 88 gólt szereztek 76 XG ellenében, míg idén 10-ből 25 gólt 23 ellenében, így a 2.5-ös gól és 2.3-as átlag nagyjából maradt.

De lássuk a védekezést:

A rengeteget bekapott gól, pedig a Kovac-féle “híres” Gegenpressing kritikája, hiszen egy erős kontrapresszing ellen nem jöhetne át az ellenfél a középpályán (a labdát a jó struktúra miatt már fentebb visszaszerzik). Ebből a szempontból az új idény visszalépés: 34 meccsen kapott 32 gól és 24.5 XGA- hez képest már tíz találkozón 16-ot kaptak 12.4-es XGA ellenében vagyis meccsenkénti 0.72-ről 1.24-re estek vissza. Fél góllal rosszabbnak lenni meccsenként úgy, hogy a majdnem másfél gólt hozó Lewandowski űrszezont fut, nos ez minden, csak nem fejlődés.

Játékosfejlődés és vezetői kvalitások

A fiatal játékosok fejlődése és a csapatba  beépítése újabb nyomós ok volt Kovac szerződtetése mellett. Nyilván a keret elöregedése és az a tény, hogy Alaba óta az utánpótlásképzés nem tudott alapembert kitermelni, nem igazán Kovac bűnei. A pozitívumot Serge Gnabry sztárrá válása jelenti, míg Joshua Kimmich már előtte is zseniálisan játszott és talán bárki alatt világklasszis lett volna, ez egy kicsit alacsonyabb szinten Niklas Sülére is igaz. Alphonso Davies is biztatónak tűnik, míg az Arp, Cuisance duót egyelőre nehéz megítélni. A negatívumok között a sokat sérült trió,  Leon Goretzka, Corentin Tolisso és Kingsley Coman stagnálását valamint Renato Sanches távozását is fel lehet róni. A tehetséges utánpótlás-játékosok közül Niklas Dorsch és Adrian Fein megbízhatóan játszik a Heidenheimben és a Hamburgban, míg Lars Lukas Mai egyelőre sajnos az előszezonokban és a harmadosztályban kap csak lehetőséget.

A veteránok közül talán egyszerűbb azokat szemrevételezni, akikkel nem volt konfliktusa: Kimmich, Thiago, Lewandowski és az újak talán. Az Anti Kovac All-Stars (vigyázat, copyright)-ból James Rodríguez, Hummels, Rafinha, Ribéry és Robben is távozott, sőt Boateng is úgy tűnt, megy.

A multifunkciós világbajnok védők, Pavard és Hernández, a 13 milliót kereső Coutinho (a Sané-transzfer a sérülés  miatt nem jött össze, de a vezetők nem vették jónéven Kovac közbenjárását, és nyilvános bocsánatkérés lett a vége)  vagy a kifejezetten a horvát edző kérésére érkező Perisic leigazolásával bár nem teljesen, de részben elindult a keret újratervezése. Az, hogy ezt Kovac eddig nem igazán tudta kihasználni, azért inkább a számlájára írható.

Thomas Müllert pedig amolyan “vésztartaléknak” titulálni, főleg a tavalyi Instagramos affér után nem igazán tűnt okos húzásnak, mint ahogy azt nyilatkozni, hogy “a Frankfurtnak vannak a legjobb szurkolói”.  Korábban Lewandowski (“erősítenünk kéne a keretet”) , míg az utóbbi hetekben Neuer és Kimmich is egyértelmű kritikával illették Kovacot.

Így azért nehéz egységes öltözőről beszélni….

Hogy jön ki a Bayern és Kovac ebből?

Furcsa módon a távozó Kovac, a feladat hihetetlen nehézsége és a duplázás miatt nem feltétlenül jöhet ki olyan rosszul, és érzésem szerint hamar talál majd munkát egy Hertha-szintű csapatnál. A Bayern viszont jelenlegi helyzetében csak rossz opciók közül választhatott, és Flick személyében egy kiváló szakemberrel akár még ezt a rendkívül kiegyenlített idényt akár meg is nyerheti: érdemes megjegyezni, hogy az XG modell alapján még mindig a Bayern a Bundesliga legjobb csapata, és pl. az 538 modellje továbbra is 59% eséllyel őket tartja a legnagyobb esélyesnek.  A Dortmund és a Lipcse is már (legalább egy hete) túl van egy krízisen, a Gladbaché vélhetően eljön majd, míg a Schalke, Freiburg vagy akár a hétvégi hóhér (Eintracht) vélhetőleg nem bírja majd a terhet és inkább az Európa-ligáért küzd majd.

Ugyanakkor a klub jövője és identitáskeresése továbbra is problematikus: mi lesz Hoeness és KHR után, hogyan illeszkedik be Oliver Kahn, mire jó egy annyira jelentéktelen Salihamidzic, hogy a második Kovac-cikk végén is csak udvariasságból említem meg, stb. És persze továbbra is áll az, amit Kovac szerződtetésekor írtam:

Talán már nem annyira álommeló Bayern-vezetőedzőnek lenni?

Cookie beállítások