Egy tv-s újonc kidobta a címvédőt • SportTV

Egy tv-s újonc kidobta a címvédőt

2019. 11. 23. 12:58    
Olvasási idő: < 1 perc

A Magyarországon először sugárzott Players Championship Finals első napján Luke Woodhouse, az első televíziós meccsét vívó angol játékos rukkolt ki a legnagyobb meglepetéssel: kétleges hátrányból, két meccsnyílról fordítva kiejtette a címvédő Daryl Gurneyt.

Van-e az álmoskönyvek szerint annál nehezebb televíziós bemutatkozás dartsban, mint a Players Championship Finals első napján a címvédő Daryl Gurney ellen harcba indulni? Nyilván van, ha a címvédőt Michael van Gerwennek hvnák, de azért Luke Woodhouse számára így sem volt kicsi a kihívás. Úgy különösen nem, ha hozzátesszük, hogy Gurney 3-1-re, majd 5-3-ra is vezetett, a kilencedik legben pedig két meccsnyila is volt. A 31 éves Woodhouse azonban innen is visszatért, és 6-5-ös győzelmével a nyitó nap legnagyobb meglepetését szolgáltatta Mineheadben.

Woodhouse ugyan már 2013 óta a PDC kötelékébe tartozik, eddigi legnagyobb eredményének így is az számít, hogy kétszer kvalifikálta magát a UK Open főmezőnyébe. A PDC-világranglista 71. helyezettjeként most meg elkalapálta a hatodikat. „Szóhoz sem jutok. Kemény volt. Megijedtem, és pár legbe beletelt, mire belejöttem. Csak tartani akartam a lépést vele, és bíztam benne, hogy elront pár duplát. Adódott egy esélyem, éltem vele. Nem játszott olyan jól, ahogyan szokott, ebből tudtam tőkét kovácsolni” – mondta Woodhouse.

Az angol játékos egyébként első PDC-s évében a Challenge Touron nyert egy versenyt, a döntőben Ben Wardot verte meg 4-1-re. A következő esztendőben jött az első major torna, a UK Open, de ott az első körben kikapott Dave Prinstől. 2017-ig hullámzott (és inkább lefelé tartott) a karrierje, de aztán májusban bemutatkozhatott a European Touron, amelyen a folytatásan olyan klasszisokkal játszott (és kapott ki tőlük), mint Rob Cross, Darren Webster vagy Peter Wright. 2018-ban harcban volt a vb-részvételért, de három győzelemmel lemaradt róla. Az idén a UK Openen a legjobb 32-ig jutott, most meg ott van a 2. fordulóban. Senki sem számított rá, ráadásul Gabriel Clemens ellen sem ő számít majd esélyesnek, de innen már minden ajándék neki.

Szombaton a Sport1-en 13:45-től, majd 21:15-től élőben sugározzuk a Players Championship Finals második versenynapját.