Harden zsákolt, de nem adták meg a kosarat • SportTV

Harden zsákolt, de nem adták meg a kosarat

2019. 12. 04. 11:06    
Olvasási idő: 2 perc

Faramuci helyzet állt elő a San Antonio Spurs – Houston Rockets meccsen. James Harden egy ziccer után zsákolt egy hatalmasat, de nem adták meg a pontokat. Újrajátszás lesz, esetleg megváltoztatják a végeredményt? Amúgy Harden NBA-csúcsot is döntött a meccsen.

James Harden támad. (Fotó: @HoustonRockets/twitter)

Nézzük először a jelenetet:

Látszik, hogy sikerül a zsákolás, de utána a háló kidobja felfelé a labdát úgy, hogy az átmegy rajta. A játékvezetők azonban nem adták meg a kosarat, a Rockets pedig a challenge-dzsel kifutott az időlimitből, így nem volt lehetőség felülbírálni a döntést. Akkor még nem tűnt olyan nagy jelentőségűnek a dolog, hiszen épp 102-89-re vezetett a Rockets, azonban a negyedik negyedben feljött a Spurs, és kétszeri hosszabbítás után meg is nyerte a meccset.

De mi lesz ennek a következménye így? Hiszen nyilvánvalóan két pontot vettek el a Rocketstől, és ugye ha ez nem történik meg, nincs hosszabbítás, és a rendes játékidőben nyer. Houstonban optimisták, és abban bíznak, a liga felülvizsgálja a helyzetet, és vagy őket hozza ki győztesen (a rendes játékidő végén 117-115 lett volna a vége, ha beszámolják ezt a két pontot), vagy újra kell játszania a két csapatnak a negyedik negyed utolsó 7 perc 50 másodpercét.

A meccs vezető játékvezetője azt nyilatkozta a meccs után, hogy ők úgy ítélték meg, hogy a labda nem haladt át a hálón, és akkor nem érvényes a kosár, viszont utólag visszanézve tisztán látszik, hogy a zsákolás erejétől dobta ki felfelé a labdát a háló, pedig az átment rajta, ami szabályos kosár. Ő mondta el, hogy későn jelezte a Rockets, hogy challenge-dzselni szeretne, hiszen 30 másodperce lett volna rá, de kifutott a csapat az időből. Mike D’Antoni, a Rockets edzője viszont azt mondja, hogy egymásnak ellentmondó információt kapott, miért is nem adták meg a kosarat, és előbb az egyiket, majd a másikat challenge-dzselte, és a második volt időn túl.

A ligában legutóbb 2008. március 8-án játszottak újra egy meccset, az Atlanta Hawks-nak és a Miami Heatnek. Decemberi meccsükön 51,9 másodperccel a hosszabbítás vége előtt valótlanul állították, hogy Shaquille O’Neal kipontozódott, ezt az időszakot kellett újrajátszani. A győztes csapat nem változott, csak a pontos végeredmény. A Hawks előbb 117-111-re, majd 114-111-re nyert.

Harden NBA-rekordja: Kevesebben beszélnek most erről, hiszen a zsákolással van mindenki elfoglalva, de Harden NBA-csúcsot döntött. 24-ből 24 büntetőjét bedobta. Soha senki nem dobott ennyi büntetőt hibátlanul egy meccsen. Az eddigi rekordot Dominique Wilkins tartotta 23-mal. Ráadásul 50 ponttal zárt, ezzel Wilt Chamberlain és Kobe Bryant után a második játékos, aki egy hatvanas után azonnal előrukkolt egy legalább ötvenes produkcióval.

Nem ez volt az egyetlen izgalmas meccs tegnap, ugyanis összecsapott a Nyugati Konferencia első két helyezettje, a Los Angeles Lakers és a Denver Nuggets Denverben. Titkokat és eredményt nem árulunk el, nézzétek inkább meg 15:30-tól a Sport2-n vagy 23 órától a Sport1-en.