Van-e a videóbírónak anyja?

Szaniszló Csaba 2018. 03. 20. 12:23    
Olvasási idő: 4 perc

Fontos kérdés lesz ez a nyári világbajnokság előtt, mert úgy tűnik, ha van neki, azt fogjuk szidni rendesen. Ha meg nincs – akkor is.

„Egy rémálom!” – mondta Mauricio Pochettino, a Tottenham menedzsere a Swansea elleni győztes (!) FA-kupa negyeddöntő után, és nem ő volt az egyetlen, akinek a hétvégén lett tele a hócipője a videóbíróval – éppen azután, hogy bejelentették: a nyári vb-n alkalmazni fogják.

Rómában Lazio-szurkolók százai tiltakoztak amiatt este, hogy annyiban változott a helyzet a VAR (Video Assistant Referee) bevezetése óta, hogy már nem csak a bíró téved rendszeresen a kárukra, hanem a videóbíró is.

A Gazzetta hétvégi elemzése a fordulóról „Minden a VAR-ról szólt” címmel jelent meg, hiszen három meccs végkimenteléhez is kellett a technika, a Torino-Fiorentina találkozót pedig egyenesen egy tragikus napot kifogó bírótól mentette meg. Ezen a találkozón rendkívül kínos jelenetek zajlottak le az első félidőben, amikor Gavillucci játékvezető egy megítélt büntetőt legalább kétperces kínos hezitálás, majd nézelődés után vont vissza, nem sokkal később pedig ismét a rendszert hívta segítségül, hogy végül megítéljen egy általa meg nem adott tizenegyest – ekkor már talán saját magán is röhögött, és nem volt egyedül. De hátra volt még a második félidő, és annak legvégén egy tizenhatoson belüli kezezés döntött, amit az addigra nyilván teljesen megsemmisült Gavillucci újfent elnézett, a VAR nem.

Amin a fenti példa miatt sem vagyok hajlandó vitatkozni: videóbíróra szükség van. A bevezetését nem ússza meg a most még óvatos Premier League és az UEFA sem, ugyanakkor az, hogy a világ két legértékesebb sorozatának döntéshozói egyelőre nemet mondtak (ők leghamarabb a 2019/20-as szezon kezdetén gondolhatják meg magukat), mutatja, hogy a rendszernek vannak vitathatatlan gyerekbetegségei, amiket meg kell gyógyítani.

Pochettinónak például az volt a baja, hogy csapata hétvégi meccsén perceken át nézegették a felvételeket egy gólnál, mire megállapították a mondatot, amely az NFL-közvetítéseknek hála sok magyar néző fejében Faragó Ricsi hangján szólal meg: „Nincs perdöntő bizonyíték, ezért a pályán született ítéletet helybenhagyják.”

Fontos megjegyezni, hogy bár látszólag nem történt semmi, a pályán született ítélet helybenhagyása ettől még eredmény. De egyetértek Pochettinóval, a rendszer egyik nagy baja, hogy iszonyúan lassú. A másik, ami egy vezetőedzőt nyilván kevésbé zavar, engem nézőként jobban, hogy végtelenül kellemetlen helyzetbe hozza a bírót.

Amikor megszületik egy ítélet, perceken át zajlik a tökölés. A meccsre kijelölt videóbíró(k) egy, a stadiontól távol eső központban (Olaszországban például meccsenként ketten, Covercianóban) megnézik a felvételeket, és ha úgy látják, hogy a bíró súlyosan tévedett, szólnak, hogy szerintük rossz ítélet született. A következő játékmegszakításnál a játékvezető eldönti, hogy hallgat rájuk és megváltoztatja az ítéletét / nem hallgat rájuk és visszanézés nélkül helybenhagyja az ítéletet / megnézi a jelenetet, és az alapján dönt.

Attól a pillanattól, hogy a bíró megáll és beszélgetni kezd, én, a tévénéző, várok, izgulok, egészen addig, amíg megnézem azt a lassítást, amit ők majd csak fognak, így jóval hamarabb tudom, mi lesz az ítélet, mint ők. Én már rég dühöngök, mert tudom, hogy a csapatom ellen fognak ítélni, vagy röhögök, mert a javára, amikor a bíró még csak eldönti, hogy megnézi a jelenetet, és elkezd futni az oldalvonal felé. Innen még eltelik egy-két perc, mire ítélet születik, és ettől a pillanattól kezdve én, a néző, jóval okosabbnak érzem magam az adott helyzetről, mint a bíró, ami aláássa a játékvezetők tekintélyét. Abban a pillanatban a játékos érzi, a tévénéző pedig már tudja a helyes ítéletet, vagyis a bíró tud a legkevesebbet arról az ítéletről, amit ő maga hozott – ez nem túl szerencsés.

A helyzet akkor sem sokkal jobb, amikor a stadionban ülök, és nem látom előre a lassítást, mert ebben az esetben szintén marad az anyázás – egészen egyszerűen azért, mert nincs más szórakozásom az előttem álló 5 percre, amíg a pályán lévő mélyen tisztelt urak társalognak a távolban ülő mélyen tisztelt urakkal, hogy aztán a csapatom sorsáról döntsenek.

A szakmai vezetők egyelőre nem tudják, mi történjen a nézőkkel ezekben az üres percekben – megmutassák-e a kivetítőn a vitás esetet vagy ne, halljuk-e a játékvezető ítéletét, vagy marad a mutogatás, és a többi. A gondot itt abban látom, hogy a futball próbál konzervatív sport maradni, miközben szinte minden más sportágnál nagyobb mozgásteret ad a videóbírónak (les vagy nem les egy gól, tizenegyes jár vagy sem, piros lap jár vagy sem – ezek mind a játékvezetők szubjektív döntései voltak eddig).

Van még egy probléma az időbeliséggel, a „meddig” mellett a „mikor” is nagy problémája a mostani rendszernek. A hétvégi RB Leipzig-Bayern meccsen Lewandowski reklamált hevesen egy kezezést, amit a bíró nagyjából 2 perccel később nézett újra. Nem azért, mert nem volt mód a játék megszakítására, a labda ki is ment az eset után nem sokkal, hanem mert a videóbíró valószínűleg eddigre döntötte el, hogy megnézésre érdemes az eset.

Ez a helyzet szintén ront a bíró megítélésén, hiszen ha nem szabályozzák, hogy meddig nézhető vissza egy eset utólag, akkor az ember kis túlzással a lefújásig nem lehet biztos csapata győzelmében, a bíró pedig egy bizonytalan, önmagát bármelyik pillanatban meggondolni képes szerencsecsomaggá jelentéktelenedik.

Másik problémám a döntéshozók személye. A videóbírók Olaszországban például a normál játékvezetői keretből kerülnek ki, az ember az egyik héten a pályán vezet, másik héten a monitor előtt ül, és kollégáját ellenőrzi. Tetszik vagy sem, akármennyire szép, összetartó családnak tűnik a bíróké, ők is versenyeznek egymással, ha másért nem, akkor a jobb meccsekért és a nemzetközi porondért. Nem szerencsés, hogy egymás munkáját ellenőrzik, hiszen az eddig soroltak miatt könnyű kellemetlen helyzetbe hozni egy kollégát, ami felesleges feszültségek forrása lehet. Jobb lenne talán egy állandó videóbírói keretet kialakítani.

Massimo Busacca azzal indokolja a videóbíró bevezetését, hogy Olaszországban 99%-os hatékonysággal működik az őszi bevezetés óta. A számokat persze lehet csavargatni így is, úgy is, de hogy a szurkolói elégedettség nem 99%-os, azt bármiben lefogadom.

A következő szezontól a spanyol és a francia bajnokságban is működik majd a rendszer, de addig még rengeteg munka van hátra. Ami egyelőre biztosnak tűnik: készüljünk fel lélekben, mert a vb-n a videóbíróról fogunk a legtöbbet vitatkozni.