Újra szökik a Bayern? • SportTV

Újra szökik a Bayern?

Sport TV avatar Sport TV 2021. 04. 17. 09:04    
Olvasási idő: 3 perc

Négy élő mérkőzéssel is jelentkezünk szombaton a Bundesliga első és második osztályából. A legfontosabb kérdés: a sorrendnen 9. bajnoki címe felé törő Bayern képes lesz-e kihasználni az üldöző Leipzig kis botlását, s újra hétpontosra növelni előnyét.

Az őszi Bayern-győzelem fő részese Lewnadowski nem jétszhat, de a képen létható gólt becsavaró Max Phulipp azonban minde bizonnyal Woldburgban is pályán lesz szombat délután (FotÓ. Getty Images)

ST. PAULI–WÜRZBURG

Ez a mérkőzés is pótlólag került a műsorunkba. Eredetileg a Kiel nürnbergi vendéhjátékát közvetítettük volna, csak éppen az északiak  „Covid-mizériája” elvitte a mérkőzést, sőt felborította az egész másodosztályú programot. (Nem sokkal később a Hertháé meg az élvonalét…) Így maradt az erre a kezdési időpontra tervezett másik találkozó, amelyen a St. Pauli fogadja az újonc, de a másodoszály mérlegén könnyűnek bizonyuló Würzburgot, amely ötpontos hátránnyal az utolsó előtti mögött sereghajtó a liga táblázatán. A hamburgi alakulat legutóbbi 10 meccséből csak egyetlenegyet vesztett el, a Kickers ugyanennyiből mindössze kettőt nyert meg. A két együttes első mérkőzésén január 6-án 1–1-es döntetlen született. Piesinger már a 9. percben vezetést szerzett a hazaiaknak, amelyet az akkor már 16 perce emberhátrányban lévő St. Pauli a korábbi würzburgi játékos, Benatelli révén egyenlített ki az 57. percben. A támdó középpályás olasz neve nem véletlen, apai nagyapja, Egidio a Velence közeli Caorléból származik, apja Frank közel 200 meccset játszott a Bundesligában a Bochum profijaként. Az unoka, Rico Dortmundan nevelkedett a Borussia utánpótlásában, aztán a Würzburg előtt és után két kelet-németországi csapatban, az Auéban és a Dynamo Dresdenben játszott, mielőtt tavalyelőtt nyáron Hamburgba igazolt. Az idényben a würzburgi csupán második gólja volt, előtte Darmstadtban talált be, egy ugyancsak döntetlenül végződő (2–2) bajnokin.

WOLFSBURG–BAYERN

A Lipcse hazai, Hoffenheim elleni szombati gól nélküli döntetlenje lehetőséget kínál a Bayernnek, hogy visszaállítsa a két fordulóval ezelőtti hétpontos különbséget a táblázat élén. A hét közben a BL-ből győzelemmel kieső rekordbajnoknak azonban cseppet nem lesz könnyű dolga, mert ellenfele a virtuális dobogó legalsó fokán áll, és esetleges győzelmével már-már biztos BL-indulónak mondhatná magát. (6-9 ponttal vezetne a Dortmund vagy a Leverkusen előtt, a két Ruhr-vidéki csapat e fordulóbeli eredménye függvényében.)
A VfL tehát jól áll, de még jobban is állhatna, ha 6 legutóbbi bajnokijából nem vesztette volna el mindhárom idegenbelit, Lipcsében, Sinsheimben és Frankfurtban. Oliver Glasner azonban nem a múlt heti frankfurti fiaskó, hanem két eltiltás miatt változtat együttesén. Az ötsárgás eltiltást a Bayern ellen letöltő Arnold helyére Gerhardt lesz a „duplahatos” másik tagja az osztrák válogatott Xavier Schlager mellett. A középpályáea bal oldalán pedig a piros lap miatti eltiltását letöltő Paulo Otávio kerülhet az együtteseb, a portugál a horvát válogatott Brekalo helyét töltheti be a kezdőcsapatban. A bajnok számos sérültje lassan gyógyul, Hansi Flick a meccs előtti sajtótájékoztatón bejelentette, Goretzkával és Lewandowskival még nem számolhat a wolfsburgi mérkőzésen, de a keddi, Leverkusen elleni találkozón már bevetheti valamelyiküket vagy mindkettejüket.

Kapcsolódó

WOLFSBURG–BAYERN örökmérleg

Összesen: 54 mérkőzés, 5 Wolfsburg-győzelem, 6 döntetlen, 43 Bayern-siker / 50–139-es gólkülönbség. A Bundesligában: 47–4–8–37 / 38–117. Wolfsburgban: 26–5–4–17 / 32–59. Wolfsburgban a Bundesligában: 23–4–4–15 / 22–48.
A legutóbbi mérkőzés: Bayern–Wolfsburg 2–1 (1–1). G.: Lewandowski (1), ill. Philipp (Bundesliga, 2020. 12. 16.). A legutóbbi három wolfsburgi mérkőzés: 0–4 (2019-20, Bl), 1–3 (2018-19, BL), 1–2 (2017-18, Bl). A legutóbbi Bayern-győzelem Wolfsburgban: 0–4 (Bundesliga, 2020. 8. 27.)

FREIBURG–SCHALKE

Sallai Roland élete Bundesliga-meccsét játszotta decemberben Gelsenkirchenben, ahol az ő duplája döntötte el a mérkőzést (Foió: Getty Images)

Ha valamely csapatról, a Schaklkéról biztos szép emlékeket őriz Sallai Roland. Válogatott szélsőnk döntötte el a Freiburg decemberi vendégjátékát Gelsekirchenben duplájával, amely mérkőzésen egyébkémt a mezőny legjobbjának is bizonyult, a Kickertől 1.5-es, remek osztályzatot kiérdemelve.
Március közepe óta egyik társaság sincs kirobbanó formában: a legutóbbi 7 találkozójából a Freiburg négy, a Schalke öt vereséget szenvedett el. Ha mindhárom pont a Fekete-erdőben marad és a Bielefeld pontot szerez Augsburgban, a Schalkénak már csak az osztályozóra marad szubminimális matematikai esélye, a közvetlen bentmaradástól már e szombaton elbúcsúzhat. (Reálisan persze ma már senki sem gondolkozik az első osztályú folytatásban a királykékeknél.)
Streich mester választhat két formáció között, hiszen a Bieelfeldben hiányzó Höfler, Demirovic és Höler is visszatér a csapatba. Eszerint a 3-4-3-as felállás éppúgy elképzelhető, mint a 3-4-2-1-es, annak függvényében, hogy csúcsékkel vagy három csatárral kíván rohamozni a sereghajtó ellen. Mindenesetre az Arminia ellen sokat hibázó Schlotterbecket Heintz váltja a védelemben. A Covid-fertőzés után visszatérő Grifo még nem játszhat teljes meccset, rá csereként számíthat a tréner, aki Sallaival egyértelműen a kezdőben számol.
A Schalkében is számos változás várható a sok sérülés és a gyenge teljesítmények miatt. A legutóbb afféle dzsókerként bevetett Kolasinac alighanem kezd a középpálya bal oldalán. Elképzelhető, hogy amolyan minden mindegy alapon nem egy csatárral, hanem kettővel áll fel a gárda, ez esetben Huntelaar támadótársa a portugál Paciencia lesz, aki legutóbb novemberben volt kezdő, sérüléséből visszatérve Leverkusenben és az Augsburg ellen csak 16, illetve 6 percet játszott csereként. Még egy változás elképzelhető a védelem közepén, Stambouli helyett Sané kezdhet a „bizalmi pozícióban”.

Kapcsolódó

FREIBURG–SCHALKE örökmérleg

Összesen: 52 mérkőzés, 20 Freiburg-győzelem, 9 döntetlen, 23 Schalke-siker / 71–77-es gólkülönbség. A Bundesligában: 41–16–9–16 / 54–52. Freiburgban: 26–14–1–11 / 45–32. Freiburgban a Bundesligában: 20–10–1–9 / 32–24.
A legutóbbi mérkőzés: Schalke–Freiburg  0–2 (0–0). G.: Sallai (2) (Bundesliga, 2020. 12. 19.). A legutóbbi három freiburgi mérkőzés: 4–0 (2019-20, Bl), 1–0 (2018-19, Bl), 0–1 (2017-18, Bl). A legutóbbi Schalke-győzelem Freiburgban: 0–1 (Bundesliga, 2017. 11. 4.)

LEVERKUSEN–KÖLN

Mitchell Weiser (jobbról)  szerezte csapata első, Moussa Diaby meg a második gólját Kölnben, ahol a Leverkusen fölényes, 4–0-s győzelmet aratott decemberben (Fotó: Getty Images)

A hazai Bayer a BL-ről praktikusan már lemondhat, de az Európa-ligáért harcban áll, leginkább a Dortmunddal. Hannes Wolf edző főként a támadóival lehet elégedetlen, Sinsheimben a múlt héten gyámoltalanul játszott a gárda. Ezért számos változás várható a kezdőben, Schick, Sinkgaven, Bailey, Frimpong és Bellarabi is bevetésre kész a Köln ellen. A byolc mérkőzés ót nyeretlen (2 remi, 6 vereség), a kiesés elleni harcban elbukónak látszó vendégcsapat hét közben kinevezett edzője, Friedhelm Funkel is több változtatásra kényszerül. Az eltiltott Duda szerepét Meyer veszi át, a sérült Jakobs helyére J. Horn kerül. Hogy egy kicsit élénkebb legyen a csapat tempója, Dennis is kezdhet, Andersson térdpronlámái miatt pedig M. Wolf lehet a jobb oldali szélső középpályás. A csapat a Bielefelddel és a Herthával áll nagy harcban egy bennmaradó és egy osztályozós helyért, mindkét riválissal szemben egy győzelemnyi, három pont  hátránya, Azaz az új seprő – Funkel mester – akkor söpör jól igazán, ha mindhárom pontot elviszi a csapat Leverkusenből, amelyre közel öt és fél évvel ezelőtt akadt legutóbb példa.

Kapcsolódó

LEVERKUSEN–KÖLN örökmérleg

Összesen: 70 mérkőzés, 28 Köln-győzelem, 25 döntetlen, 17 Köln-siker / 113–94-es gólkülönbség. A Bundesligában: 65–25–24–16 / 102–86. Leverkusenben: 35–19–11–5 / 70–40. Leverkusenben a Bundesligában: 32–16–11–5 / 60–35.
A legutóbbi mérkőzés: Köln–Leverkusen 0–4 (0–2). G.: Weiser, M. Diaby, Schick, Wirtz (Bundesliga, 2020. 12. 16.). A legutóbbi három leverkuseni mérkőzés: 3–1 (2019-20, Bl), 2–1 (2018-19, Bl), 2–2 (2017-18, Bl). A legutóbbi Köln-győzelem Leverkusenben: 1–2 (Bundesliga, 2015. 11. 7.)

2. BUNDESLIGA, 29. forduló. Sport1 13:00 FC St. Pauli–Würzburger Kickers (kommentátor: Fülöp László).
BUNDESLIGA, 29. forduló. Sport1 15:15  VfL Wolfsburg–FC Bayern München (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter); Sport2 15:30  SC Freiburg–FC Schalke 04 (kommentátor: Fülöp László); Sport1 18:15  TSV Bayer 04 Leverkusen–1. FC Köln (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Nyilasi Tibor és Várhidi Péter)