A BVB vagy a Kiel jut el Berlinbe? • SportTV

A BVB vagy a Kiel jut el Berlinbe?

Sport TV avatar Sport TV 2021. 05. 01. 11:18    
Olvasási idő: 2 perc

Hatalmas küzdelemben, 120 perces csatában eldőlt, hogy a DFB-kupa 2020–21. évi kiírásának május 13-i berlini döntőjének egyik résztvevője az RB Leipzig lesz. Ellenfele vagy a Borussia Dortmund vagy a másodosztályú Holstein Kiel lesz. Ez szombaton este a Signal Iduna Parkban dől el.

Jadon Sancho "kevergetős" gólöröme. Vajon bemutathatja szombaton este is a Signal Iduna Parkban? (Fotó: Getty Images)

A két klub első csapata egyetlenegyszer találkozott. 2012-ben ugyancsak a kupában, a negyeddöntőben a negyeddöntőben mérkőztek meg Kielben. A vendég BVB 4–0-ra győzött.
Jelenleg osztálykülönbség van a két csapat között, de nem biztos, hogy ez ősztől is így lesz. Az kikötőváros együttese ugyanis csupán két ponttal van elmaradva a még nagyobb északi kikötőváros élcsapatától a HSV-től úgy, hogy három mérkőzéssel van kevesebbje. Az ok, legújabb „szokás szerint” egy koronavírus-karantén, amely éppúgy besűrített a kieliek programját, mint egy hasonló a Hertháét. A Holsteinnek 16 nap alatt öt mérkőzést kell majd lejátszania, a szombati kupaelődöntővel kezdődően. Lehet, hogy az első akadály lesz a legnehezebb, hiszen a Bayern kiesésével könnyebben elérhető a DFB-kupa megszerzése, amely eddig a dortmundiaknak négyszer sikerült összesen 9 finálé során. Azaz a cél: a tizedik döntő és az ötödik kupasiker.
A rekordgyőztest nem mellesleg éppen az ellenfél verte ki a kupaküzdelemből, a második körben. Az elsőben 7–1-re nyertek az ötödosztályú Rielasinger otthonában. A másodikban kerültek össze a Bayernnel, a mérkőzést azonban a bajorok klubvilágbajnoki kötelezettsége miatt januárra kellett halasztani. A már friss világbajnoki címmel hazatérő, holtfáradt és sérülésekkel küszködő rekordbajnok- és kupagyőztes nem túl motiválatan lépett pályára a január 13-i találkozón. Még így is a normál hosszabbítás 5. percéig továbbjutásra állt (2–1), akkor egyenlített Hauke Wahl, a hazaiak középhátvédje. A 30 perces hosszabbítás nem hozott újabb gólt, a 11-es párbaj első 10 kísérlete egyaránt sikeres volt, az utolsó párban aztán a fiatal Marc Roca hibázott, Fran Bartels azonban kíméletlenül bevágta a maga lövését. A harmadik körben a „változatosság kedvéért” újabb 11-es párbajban sikerült a továbbjutás a ligatárs, másodosztályú Darmstadt ellen (1–1-es 120 percet követően 6-5), a negyeddöntőben pedig sima 3–0 következett Essenben. Azaz a Kiel mindössze egyetlen élvonalbelit búcsúztatott – éppen a legjobbat!

A negyedik sikeres 11-es Kielben január 13-án. Ahmet Arslan lő a bal sarokba, miután Neuer az ellenkező oldalra vetődött el. Ezt még hat belőtt labda kjövette, aztán rontott Marc Roca, Fran Bartels pedig pontot tett a dráma végére. A Kiel kiverte a csúcsesélyest, most az elődöntőben pedig Dortmundban kellene hasonló bravúrt bemutatnia a döntőbe kerüléshez (Fotó: Getty Images)

A Dortmund a nagy múltú, de jelenleg harmadosztályú Duisburg vendégeként nyitott egy 5–0-val, a második kanyarban a másodosztályú Braunschweig következett, ugyancsak idegenben (2–0), a nyolcaddöntőben hazai 3–2, egy 90. perces Haaland-tizenegyessel, a negyeddöntőben pedig szintén nagy küzdelemben keserves 1–0 Gladbachban (a mindent eldöntő gólt Sancho szerezte, a második félidő közepén).

A BVB-ben Dahoud ötödik sárgás eltiltása sorozattól független, a kupában kell letöltenie. Valószínűleg a „duplahatost” Delaney és Bellingham alkotja majd, elöl mindhárom támadó klasszis, Sancho, Reus és Haaland bevethető.
Nem beleveszve a részletekbe, a kicker.de  a következőképpen foglalja össze szakmai analízisét az másodosztályúegyüttessel kapcsolatban: „… a Kiel nagyon erős és nehezen feltörhető csapatnak mutatkozik. Az egész csapat harmonizál Ole Werner edző taktikai elképzeléseivel. A kompakt, fegyelmezett és jól szervezett védekezés pontról pontra fel van építve. A következő érettségi vizsga Dortmundban következik. Amelyik csapat képes 120 percig ellenállni a Bayernnek, az képes lehet kiverni a BVB-t is, hogy történetében először bejusson a DFB-kupa döntőjébe.”

DFB-KUPA, elődöntő. Sport1 20:15 SV Werder Bremen–RasenBallsport Leipzig (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Mészáros Ábel)

Cookie beállítások