Megjött Mourinho, elszabadult a pokol Rómában • SportTV

Megjött Mourinho, elszabadult a pokol Rómában

2021. 07. 03. 12:46    
Olvasási idő: 2 perc

José Mourinho megérkezett Rómába, az AS Roma szurkolói pedig eksztázisba kerültek.

Pénteken hivatalosan is elkezdődött az új időszámítás a Románál, bemutatták José Mourinhót, a csapat új vezetőedzőjét. És a fogadtatása láttán megint csak fel kellett idéznünk magunkban Juvenal, ókori római szatirista mondását, a „panem et circenses”, azaz a „kenyeret és cirkuszt” elvet. Legalábbis a következő felvételek láttán, hiszen a Roma drukkerei így fogadták a korábban az FC Portóval és az Internazionaléval is Bajnokok Ligáját nyerő portugál szakembert:

Mourinho az Interrel végrehajtott 2010-es triplázása után inkább kevesebb, mint több sikerrel dolgozott a Real Madridnál, a Chelsea-nél, a Manchester Unitednél és a Tottenhamnél, most pedig az a feladata, hogy a Serie A-ben újra magasba emelje az előző évadban csak hetedik Romát. Ha meg trófeát is nyer a „farkasokkal”, talán a pokol is elszabadul az Olimpico környékén, hiszen a Roma legutóbb 2008-ban nyert valamit (Olasz Kupát), a bajnoki címről pedig 2001 óta csak ábrándozik. „Az első naptól kezdve lelkes vagyok. Az első napot szó szerint értem, attól kezdve így érzek, hogy találkoztam a tulajdonossal, illetve a sportigazgatóval, Tiago Pintóval. Egyből pozitív érzések fogtak el, ami az én esetemben nagyon különleges. Ez nem José Mourinho- vagy Tiago Pinto-projekt, ez az AS Roma-projekt” – jelentette ki a portugál tréner.

A péntek esti, római szempontból balszerencsés esetre (Leonardo Spinazzola a Belgium elleni Eb-negyeddöntőn megsérült és hónapokra kidőlt), még nem reagált, de kell majd neki, ahogyan arra is, mik a tervei a veterán Edin Dzekóval, valamint a karmester Lorenzo Pellegrinivel, illetve azt is vázolnia kell, hogyan szeretné újra felépíteni a két keresztszalag-szakadást szenvedő reménységet, Nicolo Zaniolót.

„Remélem, azért még kapok néhány ajándékot, akkor lennék igazán boldog – célzott Mou arra, hogy az átigazolási piacon is lesz még tennivaló. – Ha ez összejönne, extra motivációt jelentene a számomra, mert akkor még több lehetőségem lenne a csapat fejlesztésére, és jobb helyzetből kezdhetném a munkát. Higgye el mindenki, tényleg javultam azóta, hogy elhagytam Olaszországot. Komolyan gondolom. Jobb edző lettem, és most olyan munkát kaptam, amihez sok tapasztalatra van szükségem.”

A Sport TV élőben közvetíti a Serie A 2021-2022-es idényét.

Cookie beállítások