Lesz-e angol elődöntős Blackpoolban? • SportTV

Lesz-e angol elődöntős Blackpoolban?

2021. 07. 23. 10:12    
Olvasási idő: 2 perc

Az 1994-ben létrehozott World Matchplayn a 27 befejezett tornán 22 angol siker született, MVG két győzelme mellett még egy-egy amerikai, skót és belga versenyző vehette át a trófeát. A hazaiak közül a „névadó” Phil Raylkor 16 diadala mellett Rod Harrington kétszer, Peter Evison, Colin Lloyd, James Wade é Rob Cross egyszer-egyszer bizonyult a legjobbnak. Idén a rajtnál 15 angol dartsos – a mezőny csaknem fele – rajtolt, a második körre 8-an maradtak, a negyeddöntőre hárman. Callan Rydz csütörtökön kiesett, a pénteki két alsó ági elődöntőnek viszont van hazai részese. Egyikük sem volt még világbajnok, de mindkettőnek PDC-vb-győztes ellenfele lesz az elődöntőbe jutásért.

Michael Smith a blackpooli angol döntős hagyomány feléléápne egyet a tavalyi világbajnok ellen (Fotó: Getty IOmages)

Az első meccs angolja Michael Smith, aki nem csupán eldöntős volt már a blackpooli versenyen, hanem a fináléba is beverekedte magát tavalyelőtt ám ott vereséget szenvedett Rob Crosstól. (Az volt a legutóbbi színangol döntő az eddigi 16-ból, mi több, a tavalyi, Milton Keynes-ben rendezett torna volt az egyetlen, amelynek nem volt hazai finalistája. Fogalmazhatunk úgy is: Blackpoolban, a Winter Gardensben még nem rendeztek angol nélküli döntőt!)  Smith az első körben éppen angolt, Ryan Searle-t vert meg, a másodikban a torna eddigi egyetlen hosszabbításos mérkőzését nyerte meg José Da Sousa ellen.
Ellenfele, Peter Wright Price kiesésével a megmagasabban rangsorolt, kvázi a legesélyesebb játékos a maradék hat közül. Ő is, akárcsak Smith, játszott már WMP-döntőt, 2017-ben az utolsó meccsét játszó Phil Taylortól hatalmas, 19–8-as vereséget szenvedett. (Nem véletlenül ez volt  „The Power” kedvenc tornáj – itt sikerült neki az, ami a vb-n nem – győztes fináléval búcsúzni.) Az extravagáns skót eddig parádésan teljesített a versenyen, 10–2-re „tönkreverte” Noppert, majd  az eddigi legmagasabb körátlaggal (105.46) gázolt át Joe Cullenen (11–5). Smithtől azért nagyobb ellenállásra számíthat péntek este.

MVG öt esztendő után ismét a legjobb négy közé jutna a Winter Gardensben (Fotó: Getty Images)

A másik párban a két győzelemmel és egy vesztes döntővel (Taylortól kapott ki, ki hinné?…) a WMP-história másodikja, Michael van Gerwen küzd meg Nathan Aspinallal. MVG elsőre hektikus meccsen tette túl magát Damon Hetán (10–7), másodjára már 100 feletti átlaggal  verte meg a rutinos, már 10. alkalommal a versenyen szereplő Ian White-ot. Ám az utóbbin is 5–5-ig kétszer is leghátrányban volt, aztán megnyomta és egy háromleges sorozattal megfelelő előnybe került, amelyet végig meg is őrzött. De a folyamatos kiemelkedő teljesítmény, az „űrdarts”, amely két évvel ezelőttig folyamatosan jellemezte, esztendőkön át, még odébb van…
Nathan Aspinall tulajdonképpen egy lépésre van attól, hogy a „post-Taylor időszak” angol éljátékosa legyen. Rob Cross 2018-19-ben, Michael Smith utóbbi évben úgy tűnt, magához ragadja a marsallbotot, sőt Nathan is tavalyelőtt nyerte meg eddigi egyetlen major tornáját, az US Opent. A nagy versenyek közül kétszer volt már elődöntős vb-n, egyszer a Mastersen, egyszer (az idén) a Premier League-ben, egy újabb majortorna-sikerrel lehetne első az egyenlők között – már ami az angol vezérszerepet illeti. Blackpoolban kissé csikorgós, de lényegében magabiztos játékkal győzött az elsőp körben Mervyn King ellen, utána azonban remek meccset vívott Gary Andersonnal, amelyen egyszer ugyan 3–0-ról felengedte a kétszeres világbajnok skótot, ám 4–4 után újra háromleges előnyt szerzett, s abból a végéig kettő megmaradt. Aspinall egyébként azon kevesek egyike a mezőnyben, akiknek nem negatív a mérlegük MVG ellen. Nem is pozitív, éppen ikszre állnak: 5-4 győzelem mellett egy döntetlenjük van eddig. Amelyikük pénteken a maga javára billenti a mérleg nyelvét, az elődöntős lesz a WMP-n, Asp először – a korábbi két fellépésén még a nyitó fordulón sem jutott túl – vagy Van Gerwen ötödször, de a legutóbbi győztes év, 2016 után az első alkalommal.

DARTS WORLD MATCHPLAY. Sport1 20:00 a hetedik nap negyeddöntős mérkőzései (kommentátor: Fülöp „180” László, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)