BL-szerda: egykori kupadöntők, újratöltve • SportTV

BL-szerda: egykori kupadöntők, újratöltve

2021. 09. 29. 14:32    
Olvasási idő: 5 perc

A szerdai játéknapon a Veszprém kéziseinek BL-rangadója egy meccsel megkurtította futball BL-programunkat, amely így is meglehetősen tartalmas. Élőben egy ifi és három felnőtt Bajnokok Ligája- mérkőzést közvetítünk, felvételről egy negyediket. Nem maradhat el szokásos felvezető műsorunk és teljes összefoglalónk sem. 
A mutatandó teljes meccsek párosítása közül három korábban trófeáért folytatott mérkőzésen is előfordult. A Villarreal a Man Uniteddel idén májusban az Európa-ligában folytatott 22 elvégzett 11-esig tartó gigászi csatát, a Benfica a 1961-es BEK-ért küzdött meg a Barcelonával ötgólos összecsapáson, a Dinamo Kijev pedig az FC Bayernnel az 1975-ös európai Szuperkupáért mérkőzött meg. Reméljük, a mai „remake-ek” méltó mérkőzéseket hoznak a nagy elődökhöz.

Muriel távollétében a másik kolumbiaira, Dubán Zapatáéra hárul a gólszerzés feladata, aki kéünkön tavaly a Sahtar ellen fejjel betalál (Fotó: Getty IMages)

MTK–SPARTA PRAHA (U19)

Az előző idény Covid miatti törlése után a jelenlegit annak a tervezett lebonyolítási formáját megtartva rendezik. A felnőtt BL 32 klubjának U19 együttesei azonos sorsolással, azonos játéknapokon mérkőznek meg, mint a „nagyok”. További 32 ország U18-, ill. U19-bajnokát meghívta az UEFA a sorozatra, ők 32-en két körben, oda-vissza párharcokkal mérkőznek meg. A talpon maradt nyolc együttes a BL-csoportok 2. helyezettjeivel mérkőzik meg a legjobb 16-ba jutásért, ugyancsak kétmérkőzéses párharcokkal. A nyolcaddöntőtől ugyanígy folyik tovább a küzdelem egészen az elődöntőig és a döntőig, amelyet minitorna formájában az UEFA központjában, Nyonban a Colovray Stadionban játszanak le április 22-én és 25-én.
A magyar résztvevő, a 2020–21. évi U19-bajnok MTK Budapest szerdán mutatkozik be Csehország azonos korosztályú aranyérmese ellen. Ha az október 20-i visszavágót követően továbbjut, a német 1. FC Köln és a belga Racing Genk párharcának a győztesével küzdhet meg a nyolcaddöntőbe jutásért november 3-án és 24-én.

ATALANTA–YOUNG BOYS (F-csoport)

Az olasz és a svájci együttes korábban még sosem találkozott egymással. M több, az Atalantának még svájci ellenfele sem volt, a YB viszont 8-szor mérkőzött olasz együttessel, 50-50 százalékos mérleggel, 4-szer nyert, négyszer veszített.
Mindkét együttes kiválóan nyitott a BL-ben, a berniek 0–1-ről fordítva győzték le a ManUnitedet, a bergamóiak az El-győztes Villarreal otthonából hoztak el egy pontot 2–2-vel.
A hazai bajnokságban az Atalanta nagyjából a várható eredményeket érte el eddig, csalódást keltett a Fiorentina elleni hazai vereség (1–2), az ellenoldalon viszont éppen egy másik értékes 2–2 van a serpenyőben, a  szombati pontszerzés a San Siróban a bajnok Inter ellen. Ezzel együtt a csapat 11 ponttal a táblázat 7. helyén tartózkodik, volt jobb, s alighanem lesz is még.
A Young Boys 7 eddigi bajnokiján 7 pontot vesztett (2 düntetlennel és 1 vereséggel), legutóbb szombaton 2–1-re verte meg otthon a St. Gallent. Egyelőre ez a második helyre elegendő, a nagy rivális, korábban sorozatbajnok Basel 4, a vesztett pontokat tekintve egy ponttal áll jobban.
Gian Piero Gasperoni mester továbbra sem számíthat a hosszabb ideje sérült Hateboerra és Murielre, mellettük Palomino a legfrissebb kieső, miután kiújultak ágyékprobémái az Inter elleni rangadón.  Djimsiti két meccs kihagyása után visszatér a kezdőbe. Az ék a másik kolumbiai Duván Zapata lesz, Pessina és Malinovszkij vagy Ilicic támadó középpályásduójának támogatásával.
A Young Boysból öten is hiányoznak sérülés miatt: Petignan (térd), Lustenberger (Achilles-ín), Nsame (izom), Monteiro (térd), Zesiger (zúzódás a lábon). Ennek ellenére David Wagner képes lehet ugyanazt a csapatot a pályára küldeni, amely a ManU elleni bravúrmeccsen kezdett. Az ék Siebatcheu lesz, aki az idényben 14 tétmeccsen már 9 gólnál tart. Elia és Kanga aspirál még a kezdőbe kerülésre esetleg.

Kapcsolódó

ATALANTA–YOUNG BOYS kupamúlt

Egymás ellen: még sosem játszottak
Örök európai kupaszereplés: 9 kupaévad – 53 mérk.–21 győz.–16 dönt.–16 ver. /85–64 gólok (az örökranglistán: 194.), ill. 28–149–57–35–57 /215–233 (ör.: 95.)
BEK-/BL-szereplés: 3–18–7–4–7 / 30–32 (150.), ill. 15–52–19–13–20 /72–98 (78.)
Legjobb BEK-/BL-eredmény: negyeddöntős (2020), ill. csoportkör (2018, 2021)

MANCHESTER UNITED–VILLARREAL (F-csoport)

Cristiano Ronaldo az első négy gól nélküli ManUnited–Villarreal meccsen egyaránt pályán volt. Aztán a Real színeiben 15 mérkőzésen 13-szor talált be a sárga tengeralattjáró kapujába. Most szertne végre MU-mezben is… (Fotó: Getty Images)

Négy hónappal és két ezelőtt játszotta le a két együttes minden idők leghosszabb 11-es párbajában eldőlő kupadöntőjét Gdanskban. A döntős újonc Villarreal a hosszabbítás utáni 1–1-et követően 20 berúgott 11-es után a két kapus párviadalával kerekedett az MU fölé: az argentin Gerónimo Rulli belőtte a maga labdáját David De Geának, a spanyol viszont kihagyta az övét. Statisztikailag persze a mérkőzés döntetlennek számít, a négy korábban egyformán 0–0-ás iksz után, amelyet a 2005-ös és a 2008-as csoportkörben játszottak az Old Traffordban és az El Madrigalban, ahogy annak idején a mai Estádio de Cerámicát nevezték. A Unitednek egyébként ha nem is gyászos, de negatív az összesített mérlege a spanyol csapatokkal, 64 eddigi meccsből csak 16-ot sikerült megnyernie, 22 vereség és 24 döntetlen mellett. (A spanyoloké meg egyensúlyban áll: 5-5 győzelem és vereslg, 9 remi mellett.)
A manchesteriek remekül induló idénye az újra szerződtetett Ronaldo második bemutatkozása után megtört: 3 győzelem és 1 döntetlen után Bernben kikapott a YB-től, mald a bajnoksgben lehhyőzte a WHU-t, de a Ligakupában 1–­0-ra kikapott tőle, majd ugyanilyen vereséget szenvedett az Ason Villától is. Utóbbi találkozón Bruno Fernandes 11-est hibázott, 45 kísérletéből hivatalos meccsen csupán harmadszor. A roppant tömör Premier League-ben a 14 pontos Liverpool mögött az MU így is tagja az ötcsapatos üldöző mezőnynek (13 p.), amelynek tagjai közt csak a gólkülönbség rangsorol.
A Villarreal igazi döntetlenkirály ebben az idényben. Hét tétmérkőzéséból egy győzelem mellett hatszor (!) ikszelt – közte azeuróapai Szuperkupa meccsel, amelyet 11-esekkel elvesztett a Chelsea ellen – , a hárompontos győzelmi rendszerben ez a La Ligában csak a 11. helyre elég, igaz, még egy elhalasztott mérkőzést az Alavés ellen még le kell játszania a Valencia tartománybeli együttesnek.
OLe Gunnar Solskjaer menedzsernek kényszerű változásokat kell  eszközölnie a védelemben, mert Wab-Bissaka Bernben kapott pirosa miatt el van tiltva, Maguire lábikra-, Shaw izomsérülést szenvedett a Villa ellen. Így a két szélső védő Diogo Dalot és Alex Telles lesz, középen a svéd Lindelüf és a világbajnok francia Varane kap szerepet, az ex-Villarreal-hátvéd Bailly csak a cserepadon kap helyet. Rashford váll-, Diallo combsérülés miatt bevethetetlen, valószínűleg október közepéig. McTominay és Fred lesz a védekező duó, Greenwood, Bruno Fernandes és Pogba a támadó hármas a közléppályán, az ék Cristiano Ronaldo ezem a meccsen hagyja végleg maga mögött Iker Casillast, s lesz az eurokupák történetének legtöbb mérkőzést játszó játékosa 178. fellépésével.
A Villarrealnak nélkülöznie kell legveszélyesebb csatárát, Gerardot izomsérülés miatt, míg a dzsolidzsóker középpályás, Dani Raba rúgást kapott a lábára, ő sem játszhat. Emellett Chukwueze derékproblémái is kiújultak. Unai Emery ugyanazt a – gól nélkül végző – csatárhármast küldi a pályára, mint a Real Madrid ellen, azaz a nigériai Danjuma kezd Paco Alcácer és Yeremi Pino társaságában.  Coquelin el van tiltva az Atalanta elleni kiállítása miatt, a középpályán a szokásos Capoue, Parejo, Trigueros trió kerül a pályára. A korábban a United által is megkörnyékezett Pau Torres és a veterán világ- és Európa-bajnok Raúl Albiol alkotja a középsővédő-kettőst, a kapuban pedig a „gdanski hős” Rulli áll majd.
A históriai és a kurrens statisztikák dönetetlendömpingje miatt messze a legkevesebbet a remi végeredményre fizetik a bukik. Ennél kevesebbet csak azzal lehet nyerni, ha valaki arra fogad, hogy Cristiano lövi a mérkőzés első gólját…

Kapcsolódó

MANCHESTER UNITED–VILLARREAL kupamúlt

Egymás ellen: 5 mérkőzés, 5 döntetlen, 1–1-es gólkülönbség. Manchesterben: 2–0–2–0 /0–0. Legutóbbi mérkőzés: Villarreal–Man United 1–1 (1–0, 1–1, 1–1), 11-esekkel: 11-10. G.: Gerard, ill. Cavani (El-döntő, 2021. 11. 2.)
Örök európai kupaszereplés: 44 kupaévad – 392 mérk.–210 győz.–97 dönt.–85 ver. /707–371 gólok (az örökranglistán: 6.), ill. 15–162–82–43–37 /261–167 (ör.: 66.)
BEK-/BL-szereplés: 30–286–157–66–63 / 522–276 (4.), ill. 5–35–9–13–13 / 29–38 (113.)
Legjobb BEK-/BL-eredmény: győztes (1968, 1999, 2008), ill. elődöntős (2006)

BENFICA–BARCELONA (E-csoport)

Sergio Busquets (balról) 124.,  Frenkie de Jongjátszotta 40. európai kupameccsét játszhatja az Estadio da Luzban. A világ- és Európa-bajnok középpályás valamennyit a Barcában játszotta, a holland középpályás 26-ot az Ajaxban. Viszont mindketten voltak már Benfica ellen győztes csapat tagjai a BL-ben, a katalán négy nap híján 9 éve, De Jong pedig három esztendővel ezelőtt (Fotó: Getty Images)

A két hatalmas tradíciójú együttes első európai kupameccse egy  BEK-döntő volt, fél évszázaddal ezelőtt. Sok magyar vonatkozással. A meccset Bernben játszották, a katalánok soraiban Kocsis, Kubala és Czibor személyében három magyar is szerepet kapott, a vezetést a „magyaros”  katalánok szerezték meg, mint hét ávvel korábban a vb-döntőn, Czibor is betalált (1954-ben az első, 1961-ben az utolsó találatot jegyezte) – a vége mégis vereség lett. Az maradt mind a mai napig a sasok egyetlen győzelme a Barca ellen, az azóta lejátszott hat mérkőzés fele döntetlenül, fele katalán sikerrel végződött – de egy sem döntött trófeáról… Mellesleg a Benfica „spanyol mérlege” erősen negatív (6–8–11), a Barca portugál balansza fordított (17–4–6) az európai kupaszíntéren.
A lisszaboni sasok egyelőre pazar idényt futnak,  két színtéren (BL-selejtező és csoportkör, La Liga) 12 meccsükből tízet megnyertek, kétszer ikszeltek csupán (a BL-playoffban  a PSV, a főtáblán a Dinamo Kijev ellen, egyaránt gól nélkül). Természetesen ezzel vezetik a Primera Divisiónt is, 4-4 ponttal a két ősi vetélytárs, az amúgy szinten veretlen Porto és Sporting CP előtt.
A Barca idénye messze nem ilyen tökéletes eddig.  Nem csak a Bayern elleni 0–3 a BL-rajton néz ki elég rosszul, hanem a La Ligában döntetlenekkel elvesztegetett hat pont is, amelyek közül főként a szintén hazai 0–0 a Cádiz ellen kellemetlen. Egyes sajtóforrások már Koeman alatt igencsak melegedő kispadot emlegetik, a mesternek miden sajtótájékoztatón legalább egyszer válaszolnia kell közeljövőjét firtató kérésre.
A lisszaboniak védője Verissimo visszatérhet európai eltiltása leteltével, Otamendivel és Vertonghennel alkotja a háromtagú védelmet. Taarabtnak viszont hazai meccsekre vonatkozó eltiltása van, ő játszhatna a BL-ben, de Jorge Jesus egyelőre a kispadon kezdeti. Seferovic a vb-selejtezők óta kiszorult a csatársorból, amelynek Rafa Silva, Jarencsuk, Darwin Núnez a jelenlegi összetétele.
A Barca továbbra is nélkülözni kénytelen tartós hiányzóit, köztük a frissen igazolt Agüerót, valamint Dembélét, Braithwaitet és Jordi Albát,  de Ansu Fati – góllal – visszatért már a Levante elleni bajnokin. Baldé hátpanaszai,  Sergi Roberto emésztési problémák miatt nem bevethető, Pedri viszont felépült combsérülése után. Frenkie de Jong hazai eltiltása után vssiatér a középpáláyram ahonnan Gavi és Nico González kikerül, Dest foglalhatja el a balhátvéd posztját Alba és Baldé hiányában.[

highlighted_content id=”103240″]

Késő este, a Sport1-es összefoglalóval egy időben mutatjuk a Sport2-n a Barcelonában impesszív győzelmet arató FC Bayern hazai találkozóját a Dinamo Kijev ellen. Ebben a párosításban is eldőlt már trófea sorsa, 1975-ben az akkor KEK-győztes ukránok – még szovjet színekben – oda-vissza megverték az aktuális BEK-védő Bayernt, Münchenben 1–0-ra, Kijevben 2–0-ra. Most egy hasonló eredmény hatalmas meglepetés számba menne…

Kapcsolódó

BL 2021–22, a 2. forduló 2. játéknapjának programja

18:45   Atalanta BC (olasz)–BSC Young Boys (svájci), F-csoport, Sport1 18:30 ÉLŐ
18:45   FK Zenit (orosz)–Malmö FF (svéd), H-csoport
21:00   FC Bayern München (német)–FK Dinamo Kijev (ukrán), E-csoport, Sport2 23:00 felv.
21:00   SL Benfica (portugál)–FC Barcelona (spanyol), E-csoport, Sport2 20:45 ÉLŐ
21:00   Manchester United FC (angol)–Villarreal CF (spanyol), F-csoport, 20:45 Sport1 ÉLŐ
21:00   RB Salzburg (osztrák)–Lille OSC (francia), G-csoport
21:00   VfL Wolfsburg (német)– Sevilla FC (spanyol), G-csoport
21:00   FC Juventus (olasz)–Chelsea FC (angol), H-csoport, Sport1 péntek 17:00 felv.

BAJNOKOK LIGÁJA. Sport2 15:45 MTK Budapest–Sparta Praha UEFA Youth League (kommentátor: Petur András, riporter: Takács Rita, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Mészáros Ábel); Sport2 18:00 a játéknap felvezetése (műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kéri András Dániel és Mészáros Ábel); Sport2 18:30 Atalanta BC–BSC Young Boys (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kéri András Dániel és Mészáros Ábel); Sport1  20:45 Manchester United FC–Villarreal CF (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván és Nyilasi Tibor); Sport2  20:45 SL Benfica–FC Barcelona (kommentátor: Haraszti Ádám); Sport1  23:00 a játéknap összefoglalója (kommentátor: Fülöp László és Gyulai Miklós, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván és Nyilasi Tibor); Sport2  23:00 FC Bayern München–FK Dinamo Kijev  (felv., kommentátor: Haraszti Ádám)